A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet

Véget ér a Serie A, egy kör maradt erre az évre. Jöhet utána a világbajnokság, ahol láthatjuk majd Dybalat (is). Ennek mindenképpen örülünk, talán bevethető lesz vasárnap délután a Torino ellen. Aztán itt van még a Karsdorp ügy, amivel pár mondatot mindenképp illik foglalkozni. 

A tegnapi edzés

A Sassoulo ellen sikerült három fontos pontból kettőt elveszíteni, ezt Mourinho kb. Karsdorp nyakába varrta; árulásról és téli klubváltásról beszélt. Aztán a tegnapi edzésről kiszivárgó képeken a holland védő a csapattal edzett, és elég jó volt a hangulat szintén. Na ezt hámozza ki valaki, akinek sikerül majd küldje meg az email címünkre. Köszönjük. Állítólag a Juventus már be is jelentkezett a rendbontóért. 

„A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet” bővebben

Kapufa

A cím egyaránt vonatkozik a Roma előző fordulós teljesítményére, és a sok tévedésre, melyet elkövettem az előző posztban, amikért utólagos elnézéseteket kérem. Egy más kiesett csapatot nem tudtunk megverni hazai pályán. Pedig most aztán tényleg mindent megtett a csapat. Ilyen meccset talán még soha nem láttunk. Órákon belül pedig zárjuk az olasz bajnoki szezont a Torino otthonában.

Roma 1, Venezia 1: Serie A Match Recap - Chiesa Di Totti
„Kapufa” bővebben

Mourinhós győzelem

Vasárnap késő délután a Torinót fogadtuk az Olimpicóban azzal a tudattal, hogy ha továbbra is kapaszkodni akarunk a negyedik helyért, muszáj otthon tartani a három pontot. Abraham góljával végül ez sikerült egy igazán konszolidált, 70 éves európai humanista úriember izgágaságát idézve. Csak ritkán volt nálunk a labda, de aki nem dolgozik, nem hibázik elven nem is akartunk vele sokmindent kezdeni. Holnap pedig már Mihajlovic Bolognájához látogatunk vizitre.

Serie A | Roma 1-0 Torino: Abraham breaks toothless Toro - Football Italia
„Mourinhós győzelem” bővebben

Póker a Zorja ellen

Csütörtök este a Roma elverte az Olimpicóban 4-0-ra a Zorja Luhanszkot, az EKL utolsó előtti csoportmeccsén. A gólokat Carles Pérez, Zaniolo és Abraham (kettőt) szerezték.

„Póker a Zorja ellen” bővebben

Bolognai mészárlás után vendégségbe jön a „megsebzett bika”!

Amikor az első erőltetett menet volt az idei kiírásban – október 18. és november 8. között – az AS Roma talán egy árnyalattal jobban vette az akadályt, pedig féltettük rendesen csapatunkat ettől a hét mérkőzéstől. Aztán a válogatott szünetet követően jött a második ilyen, ha nem vadabb kör. Az EL visszavágók mellett sorra jöttek a bajnokik, sőt ez a második menet még messze nem ért véget. Három naponta jönnek a meccsek karácsonyig, majd egy pár napos szünet után januárban újabb hét tétmérkőzés következik. (hat bajnoki és egy olasz kupa meccs)

Kiváló grafika az asroma.it oldaláról!

Szóval van program bőven, nem unatkozik az egyszeri Róma szurkoló. Mai feladatom a bolognai mészárlás és a soron következő Torino elleni bajnoki átkarolása lesz. Hogy mi a fene történt Mihajlovic csapata ellen azt pár mondatban nehéz lesz elmondani, úgy ahogy azt is megpróbáljuk megfejteni, hogy a csütörtök este esedékes Torino elleni megmérettetésen mire számíthatunk.

„Bolognai mészárlás után vendégségbe jön a „megsebzett bika”!” bővebben

Európában leszünk a következő szezonban is

A Roma 3-2-re legyőzte idegenben a Torinót, ezzel bebiztosította az 5-ik helyet a bajnoki tabellán, amivel közvetlenül bejutott az EL csoportkörébe a következő szezonra. Berenguer szerzett vezetést a hazaiaknak, de Dzeko, Smalling és Diawara góljai megfordították az eredményt, Singo már hiába szépített.

„Európában leszünk a következő szezonban is” bővebben

AS Roma – Torino 0-2

Az AS Roma lejátszotta első bajnoki mérkőzését 2020-ban. Sajnos egy igen jó sorozat szakadt meg vasárnap este a Torino ellen, ugyanis hosszú évek után vereséget szenvedett csapatunk az északiakkal szemben. A mérkőzés izgalmas, lüktető, számos remek megoldást felvonultató találkozó volt, ahol harminc kapura lövésből nem sikerült a hazaiaknak gólt szerezni. Ebben komoly szerepet vállalt Sirigu, aki minimum hét bravúrt mutatott be. (!)

2020 első kezdője

Persze hozzá tartozik az is, hogy Dzeko meglehetősen tompa volt. A többiek pedig rendre hibás döntést hoztak döntő pillanatban. Fonseca sokat nem variált, a tavalyi év utolsó kezdőét küldte pályára, a csapat jól is kezdett, viszont az első negyedórában mutatott lendületre jól reagált a Mazzarri csapat, és fokozatosan megérkezett a mérkőzésbe. Kapufák, bírói hibák, tizenegyes és kapus bravúrok jellemezték a találkozót, amit most részletesen is megvizsgálunk.

„AS Roma – Torino 0-2” bővebben

Biztató győzelem a Torino ellen

Szombat délután az idegenben még veretlen Torinót fogadta a mostanában már életjeleket mutató Roma, a cél a negyedik hely további ostromlása volt. Az eredményt tekintve nem volt izgalmaktól mentes ez a találkozó, de végül az a csapat nyert, amelyik megérdemelte. Ennek a három pontnak köszönhetően ideiglenesen sikerült felmászni az utolsó BL indulást érő helyre, valamint ellépni egy kicsit az üldöző bolytól.

„Biztató győzelem a Torino ellen” bővebben