Csütörtökön kezdünk, elindul a Mourinho-éra!

Jose’ Mourinho első tétmérkőzése az AS Roma kispadján egy Európai Konferencia Liga playoff meccs lesz, méghozzá a Trabsonspor ellenében. A török csapat rövid, de velős múlttal rendelkezi, sokkal „jobb” ellenfelet nem is kívánhattunk volna eme nemes alkalomra. Más kérdés, hogy készen áll-e a társaság egy ilyen megmérettetésre. Sikerül végig követni a felkészülési mérkőzéseket, és bár voltak jobb pillanatai a csapatnak, még nem látszik, pontosan mit szeretne a portugál tréner.

“Indulunk Srácok!”

De nem fogunk károgni a rajtvonalon. Sokkal inkább górcső alá veszük a törököket, átnézzük az AS Roma öltözőjét, megpróbáljuk megjósolni az idei bajnokság esélyeit, és persze ítélkezünk a nemzetközi szereplésről is.

“Csütörtökön kezdünk, elindul a Mourinho-éra!” bővebben

Szezonkezdő kerekasztal

Ahogy elérkezünk augusztushoz, lassan ráfordulunk a klubszezonok indulására, Olaszországban a 22-ei hétvégén lesznek az első meccsek azonban a Roma számára már az európai kupaporond is beindul, így augusztus 19. csütörtökön vagy a Trabsonspor vagy a Molde ellen kezdődik a következő szezon, oda-visszavágón kell majd megküzdeni a Konferencia Liga csoportköréért. Ennek megfelelően a csapat darálja a felkészülési meccseket, a szezon előtti nagyjából 5 hétben 9 felkészülési találkozón láthattuk a csapatot.

Új mezgyártó és szponzor
“Szezonkezdő kerekasztal” bővebben

Sampdoria után, vízkereszt előtt

Hét (!) decemberi tétmeccset követően, karácsony és január 3-a között nem kellett pályára lépjen az AS Roma. Visszatekintve a decemberi menetre, egy Atalanta elleni második félidő, amit joggal számon lehet kérni a csapaton és Fonsecan. Gólt a Sassoulo elleni bajnokit leszámítva minden mérkőzésen kapott csapatunk, de ezzel zárjuk is az év utolsó hónapjának rágcsálását. Forduljunk az első, Samp ellen lejátszott bajnoki vízilabda mérkőzésre.

Technikai megoldások a bajnoki előtt.

A genovai klub tavaly nevezte ki kispadjára Ranierit, akinek elsődleges feladata a csapat bent tartása volt, sikerrel vette az akadályt az „Öreg”. Nem mellékesen Di Francescot váltotta és történetesen egy AS Roma elleni 0-0-val debütált 2019. október 20-án. A történelemórát követően pár szót a vasárnapi meccsről is beszéljünk. A találkozó előtt kérdéses volt a halasztás, a játéktér állapota messze volt az ideálistól. De a bölcs Chiffi sípmester Úr útjára engedte a meccset a tervezett, 15.00 kezdéssel. A győzelem tudatában különösebben nem zavar döntése, nyilván fordított esetben más lenne a hangulatom.

“Sampdoria után, vízkereszt előtt” bővebben

Sebészi pontosság Veronában

A 14. forduló került megrendezésre Olaszországban advent első vasárnapján. Esti mérkőzésen, veronai kirándulást tett az AS Roma és a helyes úton maradva, újabb győzelemmel a zsákban térhetett haza Fonseca és csapata. Különösen fontos győzelem ez, több szempontból is; egyrészt Veronában mindig nehéz három pontot szerezni, másrészt a folyamatosan szakadó eső sem segítette a technikásabb csapatot, borzasztó mély volt a pálya.

A harmadik gólt ünneplő rómaiak

A portugál tréner egyre merészebbeket nyilatkozni, úgy érzi megtalálja lassan a csapatát, a társaság jól elvégzi a kiszabott feladatot edzésen és mérkőzésen egyaránt. Mi sem bizonyítja első gondolatát jobban, minthogy csütörtökön az EL-ben pályára lépő tizenegy kezdett Veronában is. Kivétel ugye Zaniolo, aki eltiltását töltötte, helyén a sérülésből nehezen visszatérő Ünder kezdett.

“Sebészi pontosság Veronában” bővebben

EL: Karintiai kirándulás előtt

Sűrű a meccsnaptár ebben az őszi időszakban; október harmadikán már a második EL csoportkört rendezik. Az AS Roma Ausztriába látogat, egy „nemzetközi kupa újonc”, karintiai csapathoz. A Wolfsberger AC talán nem cseng túl ismerősen, még a jártasabb osztrák foci szerelmeseknek sem. Talán azért, mert a közel 90 éves klub (1931-ben alapították) 2012 tavaszáig kizárólag alsóbb osztályokban szerepelt.

Erdő a pálya közepén

Mélyen nem merülnék a részletekbe, azt viszont feltétlenül szeretném elmondani, hogy itt egy tudatos, átgondolt, gazdaságilag rentábilis modellel állunk szemben. Nincsenek tőkeerős tulajdonosok, állami pénzek, vagy kiöregedett sztárok. 2007 óta, amióta egyesült a klub SK St. Andrä néven elhíresült másik tartománybéli klubbal, megkezdődött egy „romantikus” történet, aminek az egyik állomása ez az EL főtáblás szereplés. Fonseca úgy fogalmazott tegnap, hogy „az osztrák Atalanta ellen kell ma pályára lépni.”

“EL: Karintiai kirándulás előtt” bővebben

Az igazi szezonkezdet

Vége a nyárnak és a nemzetközi szünetnek, 2 meccses bevezetés után most már végleges keretekkel és sok meccsel (és poszttal) kezdődhet a szezon. Továbbra sem hagyja el a csapat Rómát, most a Sassuolo lesz a vendég, akik egy vereség után egy komoly 4-1-es Sampdoria veréssel javítottak (szegény Di Francesco új csapata már 7 kapott gólnál jár).

Az átigazolási szezonban nagyon aktívak voltak a zöld-feketék, szokásos olasz recept: adj el 2-3 értékes kinevelt fiatal játékost (Sensi, Demiral, Politano) végy pár Serie A veteránt, hogy legyen biztos pont a csapatban (Caputo, Obiang, Chiriches, Defrel) majd szórd meg annyi fiatal tehetséggel és kölcsönnel amennyit csak elbír a költségvetés. Ezt elég jól űzte az elmúlt években a Sassuolo, valószínűleg most se lesznek kiesési gondjaik, bár arra kicsi az esély, hogy nemzetközi helyekért versenyben legyenek, de ebben a módszerben pont az a szép, hogy ilyenkor még sose tudni ki mekkora fogás.

“Az igazi szezonkezdet” bővebben

Szerdán Madridban kezdődik a nemzetközi szereplés…

Szerdán este a címvédő (x3) Real Madrid otthonában kezdi meg a Bajnokok Ligája idei menetelését az AS Roma. Talán nem is jöhetne rosszabbkor egy ilyen mérkőzés, hiszen az EDF legénység messze van még a késztől. Olyan elképesztő mérkőzéseket produkál, mint az Atalanta elleni hatgólos, vagy a hétvégi hazai remi. Külön nem merülnék el abban, hogy hol voltak a legviccesebb jelenetek, mi az amin szívesen kacagnék, ha nem Róma szurkoló lennék; azt hiszem ezt mindannyian tudjátok. Négy bajnokijából egyet, az elsőt tudta megnyerni az AS Roma, de ami még ettől is nyomasztóbb, hogy hét gólt benyaltunk az (Atalanta, Milan, Chievo) hármastól.

Pályára lépnek?

“Szerdán Madridban kezdődik a nemzetközi szereplés…” bővebben

Össznépi idényzárás, 17/18

A tavalyi évhez hasonlóan, ebben az évben is összefoglaljuk számunkra hogy tetszett az AS Roma teljesítménye? Külön kérdésekben boncolgatjuk, ki volt a legjobb idén, hogy végezte dolgát EDF, mire lehet képes a csapat a jövőben? Hol voltak a nagy fordulópontok, kik érdemelnek dicséretet és kik fejmosást? Hogy muzsikál az amcsi projekt, és még azt is megpróbáljuk kiokoskodni, kit igazolnánk a nyáron?

A szurkolók mindent megtettek idén is!

Szerzőtársaimmal arra kérünk benneteket, hogy a számozott kérdésekre nyugodtan válaszoljatok majd kommentekben, hiszen a Ti véleményetek legalább olyan fontos ebben a közösségben, mint a miénk.

(Sajnos @Onedinkenedi idén nem válaszolt a kérdésekre, egyszerűen túlterhelt. Viszont: @nemvoktrendi, @Curvasud93, @Aleram illetve jómagam, @Szentesi_János megtettünk mindent a legszínesebb poszt kialakításáért)

“Össznépi idényzárás, 17/18” bővebben

Di Francesco: “Igazi labdarúgó csata várható”

Megkezdődik a BL menetelés, az első játéknapon érdekelt az AS Roma. Ráadásul talán a csoport legnehezebb ellenfele látogat kedd este az Olimpicoba. Ehhez hozzávehetjük még azt az előnyt/hátrányt, hogy a hétvégi Sampdoria elleni bajnoki elmaradt, szóval két tétmérkőzés után jöhet az első kimagasló erőpróba.

Okozzunk fejtörést!

Igyekeztem a felvezető előtt a legtöbb időt kivárni, és a lehető legalaposabban körüljárni a témát. Kezdve a tegnapi sajtótájékoztatótól a hétvégi Valencia – ATM rangadón át a játékosok állapotán keresztül egészen a spanyol sajtó visszhangig tüzetesen kerestem azokat a felületeket, ahol fogást lehet(ne) találni a spanyolok egyik legszínvonalasabb alakulatán. “Di Francesco: “Igazi labdarúgó csata várható”” bővebben

Villáminterjú: Szombathy Pál

Újabb interjúval szeretnénk kedveskedni Nektek. Sorozatunk második részében Szombathy Pál, újságírót/főszerkesztőt, a DigiTV Reggeli Start műsorvezetőjét faggattunk az AS Romához fűződő viszonyáról, a csapat körüli helyzetről alkotott véleményéről, és egy álom AS Romáról.

Szombathy Pál munka közben
Szombathy Pál munka közben

“Villáminterjú: Szombathy Pál” bővebben