Január 12-én az Olasz Kupa első vizsgafeladatát, a jelenleg másodosztályú Genovát sikerült két vállra fektetni. Szokásos „mourinhos” módon, csak a legszükségesebb erőforrásokat felhasználva. (1:0). Ez a továbbjutás azt jelenti, hogy vélhetően a Napoli ellen két mérkőzést is kell majd játszani január végén, február elején. Ennek most annyira nem örülünk, látva, hogy Spalletti hogyan mosta fel a Juventussal a Maradona stadion gyepszőnyegét. 5:1. (lol)
Persze minden problémával akkor kell foglalkozni, ha eléd hozza az élet, szóval a nápolyi duplázásra ráérünk még. Tegnap este viszont fontos bajnokit sikerült megnyerni a Fiorentina ellenében, így továbbra is tapadunk a tabella értékesebb feléhez, és még mindig látszik a hőn áhított negyedik hely. Lesz ez még másképp is, gondolhatná a sokat látott AS Roma szurkoló, de bevallom őszintén, vasárnap este láttam apróbb jeleket arra, hogy megindulhat még ez a csapat felfelé. Mindezt most csak nagyon halkan írom ide.
„Megvan a Fior Cristante 200. meccsén” bővebben