Nem éppen a legszebb pillanatait éli meg De Rossi irányította AS Roma. Persze pánikra nincs ok, tulajdonképpen semmi sincs veszve alapon foggal-körömmel küzdünk tovább, hogy ezt a hetet túlélve, majd a következőnek is nekivághassunk, ahol azt hiszem hasonló célok lebegnek mindenki szeme előtt. Az igényeket lejjebb adva most a legfontosabb a koncentráció, a higgadtság, na és persze az eredményesség lesz.
De, szokásom a kezdet kezdetén kezdeni, ami Lord Byron tollából kissé elegánsabban hangzott („My way is to begin with the beginning”); mint a Szerb Antal fordításban, viszont a lényegen nem változtat: követve a viszonylagos időrendet (hiszen az idő viszonylagos tényező) körbejárjuk a fontosabb témákat.
A Szövetség: A Milan elleni kupavisszavágó után laza egyszerűséggel jelentette be a FIGC, hogy akkor le kéne játszani azt az udinei 20 percet, de lehetőleg akkor holnap. Hogy ez az ítélet mennyire sértő, az mutatja De Rossi (és a klub) reagálását is, még a Bologna meccs előtt. A Miszter – továbbra is furcsa ez a kontextus a Capitano Futuroval kapcsolatban, de szerencsére lesz időm még szokni ezt – kitért a Marseille helybenhagyott kérésének az Európa Liga visszavágó előtt, és arra, mennyire nem volt partner a Cassini elnök és a volt interista (talán nem véletlenül említette meg) Butti. Főleg úgy gyalázatos, hogy 6 nappal a mérkőzés előtt, két fontos – ráadásul azonos héten lejátszott – rangadó között kerül erre sor a pótlásra. Pláne, hogy az Atalanta – Fiorentina találkozónak, továbbra sincs időpontja (március 17. óta)!
A Bologna: Így készültünk a Bologna elleni Olimpico-beli összecsapásra, mely könnyűnek nem ígérkezett, cserébe, viszont pokolian nehéz volt. Motta gárdája idén lehengerlő, főleg rangadókon (7 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, ez 1,78-as pontarány; plusz a kupában kiverték az Intert, és büntetőkkel búcsúztak a Fiorentina ellen), köszönhetően annak, hogy ezek ellen az együttesek ellen egyrészt nagyon felszívják magukat, másrészt az ellenfelek bevállalják a nyílt, domináns játékot. Amíg pedig megvan a sok mozgáshoz a kellő frissesség és koncentráció, addig bizony veszélyt jelenthetnek mindenkire (még két rangadójuk van a Napoli és a Juventus ellenében, azt gondolom megcélozzák a dobogó alsó fokát, jelenleg erre jó esély is mutatkozik, ami nekünk nem elhanyagolandó).
Maresca: Hogy még izgalmasabb legyen a dolog, Fabio Marescat sikerült kijelölni játékvezetőnek: egy nápolyi születésű sípmestert, a Napoli elleni rangadó előtt. Bravó. Amikor a riporter megjegyezte, hogy ő az egyik legjobb olasz játékvezető, akkor már megszólalt bennem a vészcsengő: itt baj lesz. Maresca ugyanis nemcsak nem bizonyította, hogy ő a legjobb, de még csak közepes teljesítményre sem volt képes, ami a mérkőzés levezénylését illetően.
Rögtön a 6. percben sárgát rántott Zirkzee-re (aki könyökölt?) és Paredesnek (aki színészkedett?). Nálam ez a két ítélet már eleve érthetetlen volt, mert Paredes a földön feküdt, tehát nem kezdett semmi balhét, ha színészkedett, akkor meg az ellenfél csatára miért kapott lapot, mi meg szabadrúgást? A továbbiakban is erősen homályos volt a ténykedése: engedte a kemény játékot, de lappal díjazta a durva becsúszásokat (Pellegrini), de hébe-hóba adott lapot olyanokért, amit úgy általában le se fújt addig (El Shaarawy, Angelino). Díjnyertes volt, Llorente kártyája, aki a második félidőben szóvá tette, hogy a spori nem bünteti Freulernek, erre szépen kisárgázta a védőnket, majd tényleg adott a svájcinak is. Aha, tehát bemondásra.
De azt hiszem a legbotrányosabb, amit az első félidőben művelt, amikor fizikai kontaktussal tartotta távol a balhézó játékosokat egy szöglet, vagy büntetőszagú szituáció után. Már-már azt vártam, hogy esetleg sallerokat is kioszt, vagy egy „csáknorrisz” pörölyrúgással téríti észhez a feltüzesedett feleket. De tényleg, mi volt ez?
A tempó: Daniele De Rossinak van egy elmélete. Ha az ellenfeled óvatos típus, akkor neked is annak kell lenned; ha pedig az ellenfeled dominálni akar, neked növelned kell a tempót. Ezzel megleped és hibára kényszeríted az ellenfeled. Így indultunk neki a meccsnek és nem is tűnt így elsőre reménytelennek, jött is a hiba: Dybala labdát szerzett, de végül El Shaarawy fölé vágta a ziccert. Amivel ugyanis nem számolt DDR az a …
…A fáradság: Tulajdonképpen az első pillanattól érezhető volt a tompaság és a frusztráltság. A rendkívül magas tempó és a rövid pihenő teljesen szétszórttá tette a játékosokat. Egyszerűen nem volt idő a gondolkodásra, ilyenkor jönnek elő a mechanizmusok (ki hova helyezkedik, inkább biztonsági passzok hátra, vagy éppen ellenkezőleg: minél direktebb kiugratások), amikben a Bologna sajnos jobb volt, hiszen ők ezt a tempót játszák év eleje óta, sikeresen, valamint mérhetetlenül türelmesek is lehettek, hiszen nem voltak eredménykényszerben sem. Ehhez jött hozzá Maresca mérhetetlen frusztráló tevékenysége, így sajnos csak idő kérdése volt, hogy hibázzunk hátul.
A szerencse: Ebben a szent pillanatban pedig elfogyott a mázlink is. A tavasz során sokszor érezhettük, hogy Fortuna velünk van, de sokat is tettünk azért, hogy ez így legyen. Talán a legrosszabb pillanatban, ahogy az szokott lenni, a csajszi összepakolt és elment. Azzal ugyanis, hogy egy ártatlan beadás után Pellegrini túlságosan féltette magát megteremtődött a lehetőség egy lövésre; de ki gondolta volna, hogy az egész szezonban 372 percet pályán lévő szükségmegoldás, El Azzouzzi bepattint egy olyan labdát, ami 100-ból 8-szor ér gólt? (Jó, ha kaput talál már 50-szer).
A kapufa pedig nem segített, ahogy a 2. kapura lövésükből is gól lett: Zirkzee valahogy átrúgta Svilar kezén, az a gólvonal felé pattant (hova máshova?), ahonnan még az ott álló Angelino sem tudta kikotorni. Félre ne értsen senki, ezekért a helyzetekért nagyon is megdolgozott a Bologna (ennél a szituációnál Llorente kilépett a 16-os kívülre, és senkinek nem jutott eszébe ezt az űrt betölteni, ez nem egy ember, hanem egyész csapatszintű védekezési hiba).
Mázli asszonyság aztán a második félidőre visszakacsintott, amikor Azmounhoz kétszer is visszajutott a laszti, de az igazság az, hogy túl sokat hibáztunk ezen a meccsen, hogy valóban kiérdemeljük a kegyeit.
A „B” terv: A legnagyobb probléma, hogy az eredeti ötlet nem volt megvalósítható. Pontosabban valószínűbb volt, hogy nem fog működni (hát igen, Daniele elcseszte, ez van). Nem is működött, így DDR-nek ki kellett találnia valamit a szünetben. Ekkor húzott is egy érdekeset: nem hozott le senkit. Én kifejezetten kedvelem De Rossiban, hogy mentálisan jól készíti fel a csapatot (többségében, mert ezen a meccsen pont nem), most pedig esélyt adott nekik, hogy javítsanak. Ez elképesztően fontos, nem az adott találkozón feltétlenül, hanem a következő meccsek miatt.
Nem is voltunk rosszak a második játékrészre, El Shaarawy gólt érő lövését Posch, ismét némi szerencsével – meg fejjel – blokkolta. Aztán jöttek valóban a cserék: lejött Celik, Angelino, és Abraham le, ami annyiban érdekes, hogy a két szélső cseréből több beadásra lehetett számítani (Spinazzola valóban 8-szor is rúgta be a játékszert, Karsdorpnak inkább a magas érkezés lett volna a feladata, de nem adott túl sokat hozzá), ehhez képest lejött a középcsatárunk. Abraham nyilván nincs top formában fizikailag, lelkileg pedig ott folytatja, ahol abbahagyta: kevés labdát tart meg, kapkod, rosszul helyezkedik, ellenben nagyon teper és akar, de az végtelenül görcsös (52 perc alatt jobbak voltak a védekezési statjai, mint a támadó, mindezt úgy, hogy a 13. perctől támadnunk kellett).
Visszatérve Karsdorpra, eddig a holland játéka csak simán nem tetszett, de most már kellően idegesítő is, és szerintem csak idő kérdése, hogy DDR mikor mond le róla, végleg. A holland ugyanis benne volt a Bologna 3. góljában, és a hétközi Udinei 20 percet sem bírta ki, hogy ne kezdjen el hepajkodni.
A pótlás: A második félidei rendezéssel azt lehet mondani még meg is csillant némi remény, de összeségében szerintem mindenki érezte, hogy ez kevés volt. Így a nagy kérdés az volt, hogy képes lesz-e túllendülni a csapat és koncentráltan, egy sprintversenyen eldönteni az udinei találkozót. Egészen furcsa volt, hogy a vezetőedzők milyen mélyen belenyúlhattak a kezdő tizenegy alakításába (csupán az eltiltottak, illetve a lecseréltek nem léphettek pályára). Ezt kiszanálva Miszterünk a sérült Lukaku helyett Abrahamat tette be, Ndickat pedig pótolta Mancinivel, de nem állt meg itt: lejött Zalewski, Baldanzi, Paredes, és Llorente is. Helyettük Spinazzola, Azmoun, Pellegrini, és Smalling érkezett. Igazi sorcsere, amivel magasabb és erősebb lett az együttes összetétele, ez viszont végül jó döntésnek bizonyult, az udineiekkel szemben.
Cannavaro: Amelyről nem tudtunk valami sokat. Cioffi hétvégi Verona elleni veresége következtében felállították a kispadról és az a Fabio Cannavaro ült le, akinek elég hálátlan szerep jutott erre a pár fordulóra: valahogy benntartani az elég impotens támadófutball produkáló Udineset. Cannavaronak egyébként nem sok európai edzői tapasztalata van, igaz a távol keleten több szezont letolt kínai csapatokkal, na de egy bajnoki cím a kantoni (minden rokoni kapcsolatot tagadok) Evergrandeval nem feltétlenül a legnagyobb ajánlólevél.
Nem véletlen, hogy csak másodvonalbeli megbízáshoz jutott először: tavaly leülhetett a Benevento kispadjára, ahol 3 győzelem mellett, 7 döntetlen és 7 vereség jutott, na meg év végén búcsú (igaz már nem vele). Ez 17 mérkőzés, pont, mint DDR-nek a SPAL kispadján, akinek nagyon hasonló szezon jutott. Talán meglepő lehet, de a két tapasztalatlan edzőnek jutott egy közös meccs: 2022. november 12-én Ferrarában a két világbajnok összecsapását Cannavaro nyerte 2-1-re, szóval DDR visszavághatott most ebben a 20 percben.
Sprintfutam: Az Udinese végül nem cserélt senkit, ami köszönhető annak, hogy Cannavaro nem ismerheti annyira a csapatot. Talán azt várhattuk volna, hogy a két együttes egymásnak esik és megpróbálja kicsikarni a győzelmet (ami az Udinesenek éppen annyira kellett, mint nekünk). Én személy szerint egy kissé csalódott is voltam a sok hátsó labdajáratással és kevés kreatív megmozdulással. Aztán mégiscsak megérezték, hogy lehet focizni is: először Lucca lőtt kapura, amit Svilar bravúrral hárított (0.69-es XG-vel ez földöntúlinak számít), majd Azmoun szerzett labdát a kicsit kóválygó Pereztől (éppen az iránival fejelt össze korábban, és lehet közben áttérítette az iszlám hitre, mert turbánjában már elég sok nekünk kedvező megmozdulása volt muszlim barátja felé), de lövése elég gyengének bizonyult.
Ezzel le is pörgött az a 18 perc és vártam a jó kis 7-8 perces hosszabbítás, mivel csak Perez átkötözésével 3 percet veszítettünk, plusz ugye a korábbi időhúzások. Erre felmutatják a 4 percet! Négy perc, ennyi játékért a buszról nem volt érdemes leszállni! Lehet, hogy megértették ezt a srácok is, mert egyre fokozták a nyomást, míg egy szerencsésen kiharcolt szöglet után…. összehoztunk még egy szögletet, és abból már Cristante gyönyörűen csúsztatott a hosszúba.
A mérkőzés érdemi része véget ért (még volt kb. 1 perc), ezzel csak behúztuk a 3 pontot, ami hatalmas mentális lökést jelenthet, hogy egy ilyen vereség, és ilyen körülmények után ismét visszatértünk a helyes útra.
Az utazás: A csütörtöki pótlással csak egyetlen probléma van, hogy utána visszaút és csupán egy komoly nap van a felkészülésre. Márpedig a Napoli ellen akkor is érdemes felkészülni, ha éppen nem a legveszélyesebb időszakukat töltik. Igazából Mazzari kinevezésénél többet nem is kívánhattak a vetélytársak, bár a most regnáló Calzona is elég kedvezőnek mondható.
A címvédő: A tar trénerrel a csapat inkább döntetlenekre jó (5 összesen minden sorozatban), ehhez jön 3 győzelem és 3 vereség. Nincs különösebb megoszlás, hogy milyen típusú találkozókon szenvednek (illetve játékban minden meccsen szenvednek) és melyeket húznak be simán. Legyőzték például a Juventust (igaz az első félidőben Vlahovic gólkirályi címet szerezhetett volna, ha csak azokat a helyzeteket berúgja, amiket úgy egy profinak be kellett volna), vágtak egy 6-ost a Sassuolonak és 4-et a Monzanak. A torinóiakat leszámítva közös a két legyőzöttben, hogy szeretik járatni hátul is a labdát, és hajlamosak felvállalni a nyílt játékot, tehát egy magas labdaszerzéssel könnyű őket mattolni (meg, hogy éppen nincsenek jó formában). A Napoli ebben pedig most is jó: kemény letámadás, és magas labdaszerzések, viszont általánosan roppantul tehetetlenek, ha egy csapat masszívan védekezik. Érdemes tehát ellenük kicsit türelmesnek maradni, mert egy idő után kapkodóak lesznek, a kontrákkal szemben pedig elég védtelenek.
A pozíció: Persze nem könnyű türelemmel lenni, mivel nekünk most már lefele kell kacsingatnunk (a Juve pocsék formája ide, vagy oda). Az Atalanta és a Lazio is nagyon jön mögöttünk, de előfordul, hogy a Napoli is valami utolsó lehetőséget lát majd ebben a találkozóban (jelenleg 9 pontra vannak, és nem tudom mi a terv azzal kapcsolatban, hogy szeretnének-e szerepelni jövőre mondjuk egy KL-be, vagy elengedik az egészet?). Egy hazai rangadó pedig igazán motiváló lehet számukra, hogy valami pozitív emléket is kihozzanak ebből a szezonból.
Sérültek és visszatérők: A Napolinál nincsenek komolyabb gondok (ezért is döbbenetes ez a fajta teljes fajsúlyvesztés), Olivera az egyetlen, aki maródi. Nálunk ugye két sárga lapos eltiltás is van: Paredes, és Llorente. Lukaku is sérült, ahogy Smalling is összeszedett valamit Udinéban. Ennek megfelelően DDR Mancini mellett a visszatérő Ndicka kap majd helyet (még véletlenül sem Huijsen). Paredes-t Cristante helyettesíti majd, az ő helyén pedig Bove játszhat valószínűleg (akárcsak a Milan elleni visszavágón). Elöl Azmounra lehet leginkább számítani, aki bizonyított mostanában, bár az iráni kezdőként eddig viszonylag keveset tett hozzá a dolgokhoz, de az igazság az, hogy Abraham elég súlytalan, neki kell még kis idő, hogy fejben és fizikailag rendeződjön. Jöjjön végül a…
…Közvetítés: 18:00-kor játszák a találkozót, mégpedig az AMC Micron (meg a Diego Armando Maradonaban, lehet még jegy is lenne rá), mert a Sport TV számára a darts és a billiárd nézőcsalogatóbb eseménynek minősül (én nem látom nézettségi adatokat, akár még az is lehet, de mondjuk elég szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban).
A lényegen azonban ez nem változtat, lehetőleg nyerni kell, és várni, hogy legalább az Atalanta veszít-e pontokat!