Ez lesz az utolsó EL mérkőzés?

Vasárnap újabb „mourinhós” diadalt aratott az AS Roma. Hazai környezetben Solbakken (!) akciógóljával vertük a Veronát 1:0-ra. Az újabb három ponttal a tabella harmadik helyére lépett elő/vissza csapatunk. Minden csodálatos kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló mehet mindenki tovább!

Persze nem fejezhetjük be ennyivel ezt a posztot, hiszen számos dolog történt akár a bajnokin, akár utána a héten, ráadásul ma este már hátrányból kellene továbbjutni a Salzburg csikói ellenében. Nem mondom, hogy túlságosan optimista vagyok az EL meccsel kapcsolatban, de egyelőre foglalkozzunk kicsit az utolsó bajnokival.

„Ez lesz az utolsó EL mérkőzés?” bővebben

Megkezdődik a nemzetközi kupa tavasz

A tavasz egyik fontos állomásához érkezett a Jose Mourinho által kormányzott AS Roma. Ma kora este Ausztriában megkezdődik az Európa Liga tavasz, ellenfelünk a Salzburg lesz. Akár legyinthetnénk is, hogy az osztrák bajnok biztosan nem okoz majd gondot, de véleményem szerint ettől kicsit komolyabb erőpróba lesz ez a párharc.

Indul a tavaszi hadjárat!

Szombaton egy karcsú pontszerzésre volt csak jó a csapat a Lecce vendégeként, amiről nyugodtan mondhatjuk, két pont a zsákban maradt. Még akkor is, ha a Lecce szépen gyűjtögeti a skalpokat az olasz első osztályban. Fontos lett volna egy újabb győzelem a besűrűsödött Serie A versenyfutásban, de ezen most már felesleges bánkódni. Szerencsére folyamatos körbeverések jellemzik az olasz felsőházat, így bárki odaérhet még a BL indulást érő, Napoli után megmaradt három helyre.

„Megkezdődik a nemzetközi kupa tavasz” bővebben

A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet

Véget ér a Serie A, egy kör maradt erre az évre. Jöhet utána a világbajnokság, ahol láthatjuk majd Dybalat (is). Ennek mindenképpen örülünk, talán bevethető lesz vasárnap délután a Torino ellen. Aztán itt van még a Karsdorp ügy, amivel pár mondatot mindenképp illik foglalkozni. 

A tegnapi edzés

A Sassoulo ellen sikerült három fontos pontból kettőt elveszíteni, ezt Mourinho kb. Karsdorp nyakába varrta; árulásról és téli klubváltásról beszélt. Aztán a tegnapi edzésről kiszivárgó képeken a holland védő a csapattal edzett, és elég jó volt a hangulat szintén. Na ezt hámozza ki valaki, akinek sikerül majd küldje meg az email címünkre. Köszönjük. Állítólag a Juventus már be is jelentkezett a rendbontóért. 

„A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet” bővebben

Lenni, vagy nem lenni

A hétvégi Verona elleni kicentizet sikert követően, ma egy „sorsdöntő” nemzetközi összecsapás jön. Sorsdöntő, mivel ki – ki meccsre kerül sor a bolgár Ludogorec és az AS Roma között, ha nem nyer az olasz csapat átpottyan a Konferencia Ligába, ahol ugyan címvédő, de talán emiatt sem olyan érdekes ez a kiírás. Meg amúgy is, egy szépen felépített menetelés részeként, idén az Európa Ligában kellene tölteni a tavaszt, jövőre meg a BL-ben.

Talán ne szaladjunk ennyire előre, és vegyük szépen górcső alá, mire számíthatunk a jelenlegi helyzetben. Nagyon veszélyes, hogy a bolgárok már egy pontszerzéssel is borsot törnének a rómaiak orra alá. Tehát nem marad más, mintsem nyerni. Ez az elmúlt időszakban a „kötelezőkön” jött, viszont a rangadókon sokszor elvérzett csapatunk.

„Lenni, vagy nem lenni” bővebben

Lecce után megint Betis

Vasárnap a Roma egy izzadságszagú mérkőzésen két vállra fektette a 75 percet emberhátrányba játszó Leccét. 2:1. Sajnos vezéráldozattal járt ez a „diadal”, mivel Dybala belesérült a győztes találat megszerzésébe. Az argentin VB-je is veszélybe került ezzel a fránya sérüléssel, de igazán pontos diagnózis nem érkezett az eset után… 4-8 hét volt a behatárolt időszak.

Mourinho a sajtótájékoztatón

Ezt követően csütörtökön kora este Sevillában kellene a Betist megverni, amennyiben vannak még EL álmai a csapatnak. Véleményem szerint még menthető a helyzet, de a maradék három csoportmérkőzésre nagyon oda kellene figyelni, ami a sérültek számát tekintve és a híres római szerencsétlenségeket számításba véve, nem is lesz olyan egyszerű.

„Lecce után megint Betis” bővebben

Udinei égés

Három „kötelező” győzelem és egy torinói pontszerzés után kijózanító pofonba szaladt bele kedvenc csapatunk Udineseben (!). Mi tagadás, amikor közvetlen riválisaink egymás ellen játszanak, és rendre pontokat hullajtottak valamivel másabb hozzáállásra, eredményre számítottam. Lehet ezzel nem csak én vagyok így. Amit mindenképpen megtanulhattunk vasárnap este, túlságosan nagy álmokat ne dédelgessünk, ez a csapat messze van még egy komoly, európai mércével is látható társaságtól.

Hogy mi történt pontosan, azt nehezen tudnám megfogalmazni, inkább az érzéseimet vetem most ide. Nyilván egy gyorsan benyalt gól, amiről egyértelműen a hetek óta maga alatt teljesítő Karsdorp tehet nem segít. De a második játékrészre megvariált, két csatáros felállás sem állt túlzottan jól ennek a Rómának, és az eredményét láthattuk villám gyorsan. Hogy ez Mourinho hiba volt-e, vagy a társaság kezdte azt hinni már a meccs előtt, hogy a bab is hús, esetleg a kapushibák jöttek most töményebben nem tudom, azt biztos, hogy több szurkolótársammal egyetemben én is kijózanodtam vasárnap.

„Udinei égés” bővebben

Megkezdődött!

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését az AS Roma. A találkozóra a napfényes Salerno városában került sor, ellenfél a Salernitana volt. Sok régi ismerőssel a csatasorban akár félelmetes ellenfélnek is tűnhetne a kisvárosi csapata, de ebből vasárnap este nem tudtak megvillantani semmit, így egy nagyon Mourinho-s győzelemmel kezdtük az idei kiírást.

Győztes gól

Két különböző mentalitású félidőt, egy szimpatikus hazai csapatot és számos új igazolást is megcsodálhattunk, ha másra nem is volt jó ez a nyitány. Bár sokat erősített a Salernitana, egyértelműen a bent maradást tűzték ki célul, versenyképességükből még nem mutattak meg mindent, bár egy top négybe várt AS Roma ellen az egygólos vereség talán belefér.

„Megkezdődött!” bővebben

Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon

Mint észrevettétek a blog pihent pár hetet. Erős volt a hajrá, ránk fért pár hét kikapcsolódás azt hiszem. De mostanra mindenki erőt vett magán, és újra a klaviatúra közé csapunk és egy szép terjedelmes posztban megvizsgáljuk, mi történt a kupagyőzelem óta. Minden írónk leírja gondolatait a generál kérdésekre, gyakorlatilag a szokásos módon.

Ha van kedvetek, Ti is ragadjátok ki a kérdéseket és nyomjatok mindegyikre válaszokat. De ha csak tovább csevegünk csapatunk sorsáról, mi már azzal is beérjük. Komolyabbra fordítva a szót, jöjjön egy olyan áttekintés a nyári időszak felett, amire már éppen szükség volt. És persze előre is tekintünk, amennyire a jósgömbjeink engedik.

„Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon” bővebben

Készülünk az elődöntőre!

Május elseje alkalmával, vasárnap a Roma játszott egy vérszegény, 0-0-ás döntetlent a Bologna ellen. Ezzel matematikailag végleg búcsút vettünk a BL szereplést érő utolsó pozíciótól is. Most már mindenki a Konferencia Ligára figyel, a csütörtöki elődöntő visszavágóra.

„Készülünk az elődöntőre!” bővebben

Döntetlen Angliában, a Bologna előtt

A Roma, csütörtök este, 1-1-es döntetlent játszott a Leicester otthonában, a Konferencia Liga elődöntőjének az első mérkőzésén. Pellegrini szerzett vezetést a Rómának a meccs elején, az angolok a második félidő közepén egyenlítettek, Mancini öngóljával.

„Döntetlen Angliában, a Bologna előtt” bővebben