Az Alkmaar elleni EL fiaskó után folytatjuk hősies küzdelmünket a bajnokságban az Udinese ellen. Utoljára április 25-én nyertünk idegenben, úgyhogy nem lesz könnyű tartani magunkban a reményt, jóllehet, akkor éppen az Udinesét gyűrtük le az emlékezetes 20 perces meccsen, Cristante utolsó pillanatban szerzett fejesgóljával. A meccs tétje megtörni az átkot.
Sorban a harmadik meccset nyerte a Roma az Udinese ellen, ráadásul ismét sikerült kihasználni a riválisok botlásait. 3-0-s győzelem, egy bravúrt mutató Patricio, Pellegrini és Abraham gól, minden jött, amire szüksége volt lelkünk csipkéjének. Csütörtök este pedig a Feyenoord ellen vághatunk vissza az elődöntőbe jutásért az Európa Ligában.
Három „kötelező” győzelem és egy torinói pontszerzés után kijózanító pofonba szaladt bele kedvenc csapatunk Udineseben (!). Mi tagadás, amikor közvetlen riválisaink egymás ellen játszanak, és rendre pontokat hullajtottak valamivel másabb hozzáállásra, eredményre számítottam. Lehet ezzel nem csak én vagyok így. Amit mindenképpen megtanulhattunk vasárnap este, túlságosan nagy álmokat ne dédelgessünk, ez a csapat messze van még egy komoly, európai mércével is látható társaságtól.
Hogy mi történt pontosan, azt nehezen tudnám megfogalmazni, inkább az érzéseimet vetem most ide. Nyilván egy gyorsan benyalt gól, amiről egyértelműen a hetek óta maga alatt teljesítő Karsdorp tehet nem segít. De a második játékrészre megvariált, két csatáros felállás sem állt túlzottan jól ennek a Rómának, és az eredményét láthattuk villám gyorsan. Hogy ez Mourinho hiba volt-e, vagy a társaság kezdte azt hinni már a meccs előtt, hogy a bab is hús, esetleg a kapushibák jöttek most töményebben nem tudom, azt biztos, hogy több szurkolótársammal egyetemben én is kijózanodtam vasárnap.
A Monza ellen végre elsültek a római lábak, és sikerült egynél több gólt lőni, ami igen hasznos tulajdonság a jövőre nézve. 3-0-ra győztük le az újoncot, vasárnap pedig megyünk Udinébe, akik legutóbb a nem túl combosan kezdő Fiorentinát verték 1-0-ra. Szeptember 18-ig nagy menetelésben leszünk, de nyerhető meccsekkel.
Csütörtök este a Roma 1-0-ra győzött a Vitesse otthonában, Hollandiában, a Konferencia Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A gólt Sérgio Oliveira szerezte az első félidő hosszabbításában, de a 78-ik percben a portugál összeszedte a második sárgáját, így a Roma emberhátrányban védekezte ki a meccs végét.
Csütörtökön legyőztük hazai pályán az Udinesét, vasárnap pedig már a Lazio vendégeként szerepelünk a derbin. Sűrűsödik a program, lassan jönnek a nagyobb vadak, akik ellen bizonyítani kell, miközben azért elég nyilvánvalóan látszanak a hiányosságok. Vasárnap 18 órakor a szezon eddigi legfontosabb meccse következik, ahol ezeket a foltokat besatírozhatjuk.
Jose Mourinho vasárnap kora este Veronában elveszítette veretlenségét az AS Roma csapatával. Sajnos benne volt a pakliban, hogy a frissen edzőt cserélt – Di Francescoból lett Tudor – északiak borsot törhetnek a portugál mester orra alá. Be is igazolódott mindez. A második félidőben látott 20-25 perc az eléggé nehezen magyarázható védekezés szinten, na de nézzük részletesebben!
Tegnap is pompásan játszott Pellegrini
Sérüléssel „csak” Spinazzola és Vina bajlódik, így szinte a legerősebb csapatára építhetett Jose, aki meglepő módon némi rotációt is végrehajtott a kezdőben. Így Rui előtt a Calafiori – Ibanez – Mancini – Karsdorp négyes kezdett, szűrőben Veretout és Cristante. Előttük a Shomurodov – Pellegrini – Zaniolo hármas, elöl pedig a „kabala angol” Abraham. Eddig rendben is lennénk, azt hiszem.
A hétvégén az Udinesét látta vendégül a Roma, azaz a 11. helyezett látogatott az Olimpicóba. Az álmoskönyvek szerint ez jót jelent, a csapat pedig hozta is a kötelezőt. Csütörtökön pedig már Bragába látogatunk az Európa Liga keretein belül.
Az AS Roma lejátszotta szombat este a harmadik fordulóból ráeső mérkőzését az Udinese ellen. Ez a mérkőzés számos magyarországi AS Roma szurkolónak a túrát jelentette, sajnos idén a vírushelyzet lehetetlenné tette mindezt. Így maradt más lehetőség, csak a tévés mérkőzés és a körömrágás. Fonseca a Juventus elleni kezdőn nem változtatott, a játék képe, és a mutatott teljesítmény igencsak eltért, a múlt vasárnapi produkciótól. De ne szaladjunk ennyire előre.
Mayoral római bemutatásán
Bizonyára feltűnt a rendszeres olvasóknak, hogy nem jelentkeztünk felvezető, beharangozó poszttal. Ennek az az oka, hogy az új idényre megpróbálunk egy új séma szerint továbbmenni a cikkírással kapcsolatban. A sűrű meccsdömping, ami az ősszel várható, nagyon megnehezítené a mérkőzésenként két poszt megírását, mind olvasói szempontból, mind írói teljesítményben. Ezért arra jutottunk, hogy a bajnoki mérkőzések egy, ehhez hasonló írást kapnak majd, amiben lesz pár hír, némi összefoglalás a hét eseményeiről, és egy összefoglaló a mérkőzésről. Mindezt – szerencsés esetbe – két blogger tollából. Aztán meglátjuk, hogy sikerült mindezt a hétköznapokban megvalósítani, de a terveink megvannak.