Hollandián túl, Udine előtt

Az Európa Liga negyeddöntőében, a holland Feyenoord ellen egy gólos vereséget szenvedett a Mourinho csapat. A játék alapján fordított eredmény is születhetett volna a Konferencia Liga tavalyi döntőjének „ismétlésén”. Az xG tekintetében 0,59 : 2,04 volt a végeredmény, de ezzel most kitörölhetjük. Egyedül abban bízhatunk, hogy a hollandok nem verhetetlenek, és a visszavágón a hazai közönség a Farkasokat fogja támogatni. Plusz idén már sikerült vert helyzetből továbbjutni.

Pellegrini hiba

Pedig a csapat nem úgy kezdte a találkozót, ahogy általában José mester irányítása alatt megszokhattuk. Támadólag lépett fel a társaság, minden kérdést rendezni kívánt gyakorlatilag az első félidőben. Ráadásképpen az első játékrész végén Pellegrini egy büntetőt is elhibázott, így teljes volt a csalódottság a 0:0 első negyvenöt percet követően. A portugál tréner elég szemöldök fel húzósat cserélt, Pellegrinit Wijnaldum váltotta. Erről a cseréről egy évtizeddel ezelőtti derbi jutott az eszembe, amikor Ranieri a lélektelen csapatjáték miatt Tottit és De Rossit cserélte le a szünetben, majd Vucinic duplájával nyertünk!

„Hollandián túl, Udine előtt” bővebben

Juventus verés után jöhet az EL!

Vasárnap este az AS Roma legyőzte a Juventus! Ezt bármilyen módon nagyon jó leírni és olvasni is, Juventust verni mindig jó. A hét utolsó napján ez egy Mancini (!) bombával sikerült. Ami egyrészt szépségtapasz a Cremonese elleni blamára, másrészt jó előjel lehet a csütörtöki megmérettetés előtt.

„Ha csapatként játszunk, és a játékosok mindent beleadnak, akkor bárki ellen hozhatjuk a kívánt eredményt. A Cremonese elleni fiaskó még mindig bosszant, de örülök, hogy sikerült javítanunk. Tisztelem Allegrit, nagyszerű munkát végez a Juventusnál, egy masszív, erős csapatuk van, amely ellen mindig nehéz játszani és mindig komoly fegyvertény a győzelem. A Juventus ellen mindig a legjobb teljesítményt kell nyújtani a győzelemhez!” – nyilatkozta Jose Mourinho a mérkőzést követően, akinek az eltiltását felfüggesztette a szövetség, így a kispad mellett foglalhatott helyet. 

„Juventus verés után jöhet az EL!” bővebben

Ez lesz az utolsó EL mérkőzés?

Vasárnap újabb „mourinhós” diadalt aratott az AS Roma. Hazai környezetben Solbakken (!) akciógóljával vertük a Veronát 1:0-ra. Az újabb három ponttal a tabella harmadik helyére lépett elő/vissza csapatunk. Minden csodálatos kérem szépen, nincs itt semmi látnivaló mehet mindenki tovább!

Persze nem fejezhetjük be ennyivel ezt a posztot, hiszen számos dolog történt akár a bajnokin, akár utána a héten, ráadásul ma este már hátrányból kellene továbbjutni a Salzburg csikói ellenében. Nem mondom, hogy túlságosan optimista vagyok az EL meccsel kapcsolatban, de egyelőre foglalkozzunk kicsit az utolsó bajnokival.

„Ez lesz az utolsó EL mérkőzés?” bővebben

Megkezdődik a nemzetközi kupa tavasz

A tavasz egyik fontos állomásához érkezett a Jose Mourinho által kormányzott AS Roma. Ma kora este Ausztriában megkezdődik az Európa Liga tavasz, ellenfelünk a Salzburg lesz. Akár legyinthetnénk is, hogy az osztrák bajnok biztosan nem okoz majd gondot, de véleményem szerint ettől kicsit komolyabb erőpróba lesz ez a párharc.

Indul a tavaszi hadjárat!

Szombaton egy karcsú pontszerzésre volt csak jó a csapat a Lecce vendégeként, amiről nyugodtan mondhatjuk, két pont a zsákban maradt. Még akkor is, ha a Lecce szépen gyűjtögeti a skalpokat az olasz első osztályban. Fontos lett volna egy újabb győzelem a besűrűsödött Serie A versenyfutásban, de ezen most már felesleges bánkódni. Szerencsére folyamatos körbeverések jellemzik az olasz felsőházat, így bárki odaérhet még a BL indulást érő, Napoli után megmaradt három helyre.

„Megkezdődik a nemzetközi kupa tavasz” bővebben

Napoli után, Cremonese előtt

Sűrű februári programunk miatt zanzásított posztok következnek. Mint például ez, ahol megemlékezünk a nápolyi kirándulásról, a piac zárásáról és annak mérésékelt izgalmairól, illetve rákanyarodunk a ma esti Olasz Kupameccs témakörére is. Szóval lesz itt minden, mint a búcsúban!

Kezdjük talán azzal, fontos bajnoki várt a csapatra vasárnap este, a Mourinho által már bajnoknak titulált Napoli vendégeként kellett pályára lépni, és valamiféle elfogadható produkcióval előállni. Véleményem szerint sikerült, nyilván nagyobbat durrant volna a dolog, ha sikerül a pontszerzés, de sajnos a cserék minősége nagyban befolyásolta mindezt. Így a végén a Napoli bevitte a döntő találatot, amivel roboghat tovább a Scudetto felé.

„Napoli után, Cremonese előtt” bővebben

Egy újabb kötelező a zsákban, Zaniolo nélkül a Napoli előtt

Vasárnap kora este lejátszotta az AS Roma az idei kiírás 19. bajnokiját. Azért írom mindezt ilyen körmönfontan, mert félidejéhez érkezett a bajnokság, csapatunk negyedik, 37 begyűjtött ponttal. Véleményem szerint ez elfogadható eredmény, ebből lehet a tavaszra erőt meríteni, innen megvalósítani a minimum tervet, miszerint a legjobb négyben végez a csapat.

Idén Ők lehetnek a nyerő páros…

Sajnos bőven vannak külső tényezők, amikről érdemes lesz beszélni. Többek között Zaniolo kereten kívül kerülése, eligazolási szándéka, vagy a Juventus büntetése. Mi most megpróbáljuk szépen sorba venni a jelenleg rendelkezésre álló információkat, de mindenekelőtt beszéljünk az idény talán legsimább győzelméről, amit a Spezia felett arattunk.

„Egy újabb kötelező a zsákban, Zaniolo nélkül a Napoli előtt” bővebben

Megvan a Fior Cristante 200. meccsén

Január 12-én az Olasz Kupa első vizsgafeladatát, a jelenleg másodosztályú Genovát sikerült két vállra fektetni. Szokásos „mourinhos” módon, csak a legszükségesebb erőforrásokat felhasználva. (1:0). Ez a továbbjutás azt jelenti, hogy vélhetően a Napoli ellen két mérkőzést is kell majd játszani január végén, február elején. Ennek most annyira nem örülünk, látva, hogy Spalletti hogyan mosta fel a Juventussal a Maradona stadion gyepszőnyegét. 5:1. (lol)

Együtt elég oké volt…

Persze minden problémával akkor kell foglalkozni, ha eléd hozza az élet, szóval a nápolyi duplázásra ráérünk még. Tegnap este viszont fontos bajnokit sikerült megnyerni a Fiorentina ellenében, így továbbra is tapadunk a tabella értékesebb feléhez, és még mindig látszik a hőn áhított negyedik hely. Lesz ez még másképp is, gondolhatná a sokat látott AS Roma szurkoló, de bevallom őszintén, vasárnap este láttam apróbb jeleket arra, hogy megindulhat még ez a csapat felfelé. Mindezt most csak nagyon halkan írom ide.

„Megvan a Fior Cristante 200. meccsén” bővebben

Évnyitó kerekasztal

A VB és a karácsonyi szünet lezajlásával január negyedikén folytatódik az olasz bajnokság is. Ez egy szokatlanul hosszú szünet utáni újraindulás, amire senki sem tudja igazán, hogy egyes csapatok hogy fognak reagálni, izgalmas kérdésekre kapunk majd válaszokat tavasszal.

Vajon a szezont általában erősen kezdő Spalletti csapatnak áldás-e az újrakezdés és tavasszal is brutálisan erős marad a Napoli? Hogy hat a Juventus-ra pénzügyi botrány és a vezetőség lemondása? Mennyire eresztenek le az ősszel a VB-re hajtó játékosok és hogy készültek az arról lemaradók? Nem a furcsa szerdai játéknapon fog ez mind kiderülni, de mindenképp fontos lesz, hogy a Bologna ellen hogy tér majd vissza a Roma. Addig is egy évzáró/nyitó poszttal készültek a blog szerzői:

„Évnyitó kerekasztal” bővebben

A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet

Véget ér a Serie A, egy kör maradt erre az évre. Jöhet utána a világbajnokság, ahol láthatjuk majd Dybalat (is). Ennek mindenképpen örülünk, talán bevethető lesz vasárnap délután a Torino ellen. Aztán itt van még a Karsdorp ügy, amivel pár mondatot mindenképp illik foglalkozni. 

A tegnapi edzés

A Sassoulo ellen sikerült három fontos pontból kettőt elveszíteni, ezt Mourinho kb. Karsdorp nyakába varrta; árulásról és téli klubváltásról beszélt. Aztán a tegnapi edzésről kiszivárgó képeken a holland védő a csapattal edzett, és elég jó volt a hangulat szintén. Na ezt hámozza ki valaki, akinek sikerül majd küldje meg az email címünkre. Köszönjük. Állítólag a Juventus már be is jelentkezett a rendbontóért. 

„A Torino ellen fejezzük be ezt a naptári évet” bővebben

Derby della Capitale

Túl vagyunk a csütörtöki továbbjutás utáni mámoros napokon. Persze ez költői túlzás, ráadásul meg is kellett dolgozni rendesen a bolgárokat; bár ha mindezt megfordítom, egyetlen félidő és némi játékvezetői jóindulat elegendő volt az EL csoport kipipálásához. Sorsolás hétfőn, lehetséges ellenfeleink között ott szerepel többek között a Barcelona is. Ettől most még nem szartunk be, de mégiscsak jó lesz tudni, kire kell majd készülni a februári párharc során. 

EL örömök

A téli világbajnokság miatt három kör maradt hátra az idei szezon 2022-s részéből. Ebből egy komoly város derbi jön vasárnap kora este (18:00), amiről ez a bejegyzés hivatott szólni. Sarri csapata elfogadhatóan teljesít a bajnokságban, ráadásul európai továbbjutást is abszolváltak a „négy nyolc pontos csapat” csoportjából, ja hogy a Konferencia Liga lesz a tavaszi díszlet, hát erről majd Tare “észkombájn” igazgató urat tessék kérdezni.  

Derby della Capitale bővebben