romanista.hu

Amikor az ember egy igazi verhetetlen mesteredzőre gondol, akkor legkevésbé sem egy joviális öregúr jelenik meg a szemei előtt. Nem egy Claudio Ranieri, aki mindig úriember módjára igyekszik korrekt lenni, mind csapatával, mind a sajtóval, mind az ellenféllel – és úgy en bloc mindenkivel – szemben. A helyzet azonban az, hogy mégis Claudio Ranieri a legyőzhetetlen a Lazio számára, immáron 5. alkalommal!

Én komolyan hiszek abban, hogy ami 3-szor, vagy 4-szer megtörténik, az már erős törvényszerűség, nem csupán a véletlen terméke (nem elengedve, persze, hogy a Ranieri Derby-ken helyenként nem álltunk csínján Fortuna segítségével sem). Amikor azonban a Mestert általában faggatják az okokról (vagy általánosabb újságírói felvetésre, a „titokról”), akkor ő ezt mindig kissé nevetve elhárítja; mondván: „nincs itt semmi titok kérem!”

Ha nem is ennek feltárása a cél, de mégis jöjjön ennek az 5 meccsnek a rövid története.

„A Legyőzhetetlen” bővebben

A félszezon utolsó meccseként római derbyt rendeznek vasárnap este Olaszországban. Ebben több rendhagyó részlet is van: egyrészt különös, hogy ilyen későn, hiszen amíg ugyanaz volt a szezon két részének a menetrendje addig ilyen nem lehetett, az utolsó fordulóra nem tettek nagy városi rangadókat. Másrészt esti időpontban sem szoktak derbyt rendezni, elsősorban biztonsági okok miatt.

„Derby della Capitale” bővebben

Vasárnap délben a Parma-t fogadta az év utolsó előtti mérkőzésén a Roma. Egy kellemes (de egy másodosztályban is szenvedő Sampdoria ellen azlrt nem meggyőző) kupagyőzelemmel hangolt a csapat a meccsre és szerencsére most sikerült felülmúlni az elvárásokat, talán először az évben. Nagyon simán, 5-0-ra nyert a Roma amire természetesen hatalmas szüksége volt a csapatnak mind mentálisan mind pontok szempontjából.

„Karácsonyi fiesta az Olimpicoban” bővebben

Éreztem, hogy a csapat számára szükség van a többlet támogatásra, szóval a magyarországi romanista fórum egészét magam mögött tudva (utólag megszavazzuk a közgyűlésen), a tagpénztárt „feltörve” elutaztam Rómába és megtekintettem a AS Roma -US Lecce találkozót (feleségemmel és titkárnőmmel egyetemben, hogy a napi ügymenet bonyolódását ez a kis kiruccanás ne akadályozza. Természetesen mindenről számla van).

Szerencsére a helyi imák megsokszorozott hatása elérte célját és végre egy hónap után ismét győzelmet ünnepelhettünk. Ennek méltán sikeres túrának az ismertetése következik, mivel azonban a céges telefonok és internet elérhetőségek sajnos még nem kerültek kiosztásra, így képek nem, de szóbeli beszámoló most megtörténik.

„Rómából szeretettel” bővebben

A gennyes Isten bepúderezett farkára húzna rá azt a szemét szar… (a továbbiakban az ízes káromkodás csak halkan hallatszik – de meg nem szűnik – a háttérben, miközben egy nyugodt férfihang [Sinkó László, Mihályi Győző] narrálja tovább a mondanivaló érdemi részét; szünetekben a szentségelés behallatszik).

               Lejátszotta második rangadóját is az AS Roma Ranieri mester irányítása alatt, melyen pontot sajnos nem sikerült szerezni, annak ellenére, hogy a mutatott játék biztató volt. Az eredmény tulajdonképpen papírforma, és ebben a szezonban már nem is igazán vannak nagyobb elvárások azon túl, hogy a középmezőnyben ragadjunk meg. Végülis logikus, hogy De Rossit egy Bajnokok Ligájáért küzdő csapattól küldték el, hogy a középmezőnyben harcoló Juric-ot nevezzék ki. Aztán amikor a középmezőny sem jött össze, akkor a kiesés elkerülésében specializálódott edző került szóba. Én már Cosmikban, meg Liveranikban gondolkodtam (még romanistak is), és tulajdonképpen Ranieri is hasonló kategória (emlékezve a Cagliari bravúros szereplésére, a watford-i keserű csalódásra). Azzal az igazán nagy különbséggel, hogy neki valóban van edzői múltja és eredményessége is.

„Fortuna szekere” bővebben

Csütörtökön a csapat Londonba utazott, hogy az EL-ben a Tottenham ellen játszon egy igen nehéz mérkőzést. Az angolok kifejezetten jó formában készültek a meccsre, 0-4-re verték előtte a (mostanában szenvedő) Manchaster Cityt. Nagyon rosszul indult a meccs, Hummels itteni karrierjének gödrét tovább kaparva, egy könnyű tizenegyest adott oda a hazaiaknak amivel megszerezték a vezetést. Ennek ellenére, bár szerintem mindenki szeme előtt felsejlettek rossz emlékek, végül kifejezetten emlékezetes és pozitív lett a találkozó egésze.

„A remény szikrái” bővebben

Nem vagyok az a típus, aki felül az értelmetlennek tűnő hagyományoknak, mint amilyen a tequila-ivás rituáléja (fiatalabb korunkban kitaláltuk, hogy pálinkával is kellene hasonló. Pl. töpörtyűvel bekenem a kéztövemet, majd lenyalom a zsírt, aztán lehúzom a páleszt és beleharapok egy nagy fej vöröshagymába, istenien hangzik, majd egyszer ki is próbálom), vagy a turisztikai majomságok. Én nem fogdostam meg Hadik lóf*-át a Várban, nem tapiztam Júlia csöcseit a veronai kamuházban, és nem dobálok eurocentet a Trevi-kútba se!

Most ezt nehéz is lenne megtenni, mert megint felújítják, így szép hosszú sorba állnak az emberek, hogy megtekintsék a „nem szökőkutat” és ha van kedvük, akkor dobálnak a kút előtt felállított gyerek fürdőkádba is, ja és persze élőzhetnek is mind erről. Hogy miért teszik? Talán mert mindenki ezt csinálja; talán megszokásból, amikor még valóban teljes pompájában élvezhettük; vagy simán perverz örömből, katasztrófa turistaként nézni a romokat, és az abból való újjászületést. Egy dolog biztos, nem azt érezzük, és nem azt látjuk, ami miatt ez az egész érdekes igazából lenne.  

„Aprópénz, egy medence lábvízben” bővebben