romanista.hu

Nem áll meg a Roma tavaszi menetelése, miután Velencében egy erősen felejthető találkozón behúztuk a győzelmet, most – gyakorolva az idegenbeli találkozókat – Portóba, a legendás Estadio di Dragaoban (aminek a hangulata azért nem közelíti meg az Olimpicot – by Mile Svilar) lépünk pályára csütörtökön Európa Liga Play-off találkozón. Írásunk elsősorban ennek felvezetője, de egy kicsit már sorozat kitekintő is.

„Nem vénnek való vidék” bővebben

Annyira nem kell izgulni, nem egy létező matematikai probléma bizonyítása következik (nem mintha képes lennék csak a probléma megértésére), hanem egy hasonlóan nehéz rangadó ábrázolása, amiben két éppen hasonló periódusban található csapat csapott össze a Coppa Italia 2025-ös kiírásának elődöntőéért. Előzetesen úgy tűnt, ez a rangadó inkább számunkra fontos, hiszen a mérkőzések számát illetően ebben a sorozatban érhettük volna el legkönnyebben az előzetesen reálisan kitűzött célt (tehát legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb haszon elérésének lehetősége). Elvárásainkat végül nem igazolták a történtek.

„Párhuzamosok a végtelenben találkoznak” bővebben

Vasárnap este főidőben Rómába látogatott az első helyezett Napoli. Két nagyon különböző szezont futó csapat: a Roma egy mélyrepülést produkál miközben a kupákban van egyedül esélye bármit elérni idén, a Napoli pedig a tavalyi mélyrepülése után hétközben otthon készülget és nézegeti nagy kényelemben a soron következő ellenfelét ahogy fárasztja magát (aktuálisan épp) EL továbbjutással. Így Conte csapata gyakorlatilag csak az Interrel harcol a Scudetto-ért, más nem nagyon jön szóba reálisan idén. Ebbe segítettünk most be egy hosszabbításban kiharcolt, de egyébként abszolút megérdemelt döntetlennel.

A tapasztalt Mesteren nem fogott ki az „ifjú” Conte

„Pont a listavezető ellen, kupák között pihentetve” bővebben

Igazából nem történt semmi érdekes. Annyi csupán, hogy 18 meccset követően végre van egy győzelmünk idegenben is; de se a játék nem lett szebb, se a játékosaink magabiztosabbak. Szóval ez minden, csak nem egy fordulópont.

A szezon kezdete óta sokszor vártam – és, ahogy olvasom valaki még most is – azt a pillanatot, amikor fejben átbillenhet a csapat. Azonban minden ilyen pillanatban csalatkoznom kellett: nem történt meg, illetve csak egy mérkőzés erejéig De Rossi elküldésekor, aztán Juric távozásával is csak lassú emelkedés következett. Pedig volt itt nagy arányú győzelem, rangadón elért pont, megnyert Derby és most egy idegenbeli siker is.

„Fordulópont” bővebben

Egy kissé ijesztő jelenség figyelhető meg csapatunknál, mely egyelőre megmagyarázhatatlan, de tény: 2024. április 25-e óta nem nyertünk tétmérkőzést idegenben! Akkor, azon a bizonyos fél órás küzdelmen, az utolsó pillanatos fejessel sikerült elhozni a három pontot Udinéből (ha egy teljesen lejátszott meccset keresünk, akkor a hónap elején Milánóban arattunk diadalt az EL negyeddöntőben). Ez még úgy is igen bizarr, hogy természetesen volt nyári szünetünk, volt egy tavalyi elfáradás, egy lapos kezdés, majd egy még kilátástalanabb folytatás.

Hogy számokba is lássuk: ez majdnem 9 hónap (tehát, akik Cristante fejesgólja mámorában estek neki az asszonynak, azok most már nagyon várják, nem csak azt az idegenbeli sikert…), azaz 39 hét, ami 273 nap! Meccseket illetően: 17 találkozó (10 döntetlen és 7 vereség) ez majdnem egy odavágóra való, természetesen nem mind a bajnokságból (akad 4 Európa Liga találkozó, ezek között 3 döntetlen a Leverkusennel, a Tottenhammal, és a Saint-Gilloise-val, és kikaptunk messze a leggyengébbtől, az Elfsborgtól). Idén csak egyetlen csapat tudott alulmúlni minket a bajnokságban, ebben a kategóriában: a Venezia mindösszesen 4 döntetlennel rendelkezik (most szereztek egyet, szóval nagyon jönnek fel ránk; nekünk 6 pontunk van)

A meccsek forgatókönyve rejtélyesen hasonló volt, mint egy klasszikus Scooby Doo epizód: jókedvűen leszálltunk a buszról, majd szembe jött egy ocsmány rossz arcú egyén, mi teljesen bepánikoltunk és elkezdtünk fel-le szaladgálni. Azzal a komoly különbséggel, hogy nem a meccs végén derült ki, hogy azok a szörnyek is emberek, hanem csak a legközelebbi fordulóban, amikor nem mi voltunk az ellenfél…

„Paranormális látogatók” bővebben

Jövő héttől beindul a heti két meccses terhelés: a maradék két EL „alapszakasz” meccs és Olasz Kupa is lesz a következő hetekben úgyhogy vége a jó világnak amikor 1-1 hét felkészülés jutott a csapatnak két meccs között. Szerencsére csak szép lassan kezdődik a darálás, a vasárnapi meccs után most pénteken játszunk, hogy rápihenhessünk a csütörtöki EL meccsre (a maradék kettőn még azt is kiharcolhatjuk, hogy ne kelljen play-offot játszani) Legutóbb pedig vasárnap este lépett pályára a csapat, akkor egy utolsó pillanatos tizenegyessel sikerült pontot szerezni Bolognában.

A döntő pillanatban szerencsére megőrizte nyugodtságát Dovbyk

„A Genoa jön mielőtt felpörög a program” bővebben

Amikor az ember egy igazi verhetetlen mesteredzőre gondol, akkor legkevésbé sem egy joviális öregúr jelenik meg a szemei előtt. Nem egy Claudio Ranieri, aki mindig úriember módjára igyekszik korrekt lenni, mind csapatával, mind a sajtóval, mind az ellenféllel – és úgy en bloc mindenkivel – szemben. A helyzet azonban az, hogy mégis Claudio Ranieri a legyőzhetetlen a Lazio számára, immáron 5. alkalommal!

Én komolyan hiszek abban, hogy ami 3-szor, vagy 4-szer megtörténik, az már erős törvényszerűség, nem csupán a véletlen terméke (nem elengedve, persze, hogy a Ranieri Derby-ken helyenként nem álltunk csínján Fortuna segítségével sem). Amikor azonban a Mestert általában faggatják az okokról (vagy általánosabb újságírói felvetésre, a „titokról”), akkor ő ezt mindig kissé nevetve elhárítja; mondván: „nincs itt semmi titok kérem!”

Ha nem is ennek feltárása a cél, de mégis jöjjön ennek az 5 meccsnek a rövid története.

„A Legyőzhetetlen” bővebben