romanista.hu

Szombaton lejátszotta első rangadóját a De Rossi vezette Roma, csütörtökön pedig már egy európai kupameccs vár rá, méghozzá az elmúlt évek slágere: Feyenoord – Roma. A rangadó mellett az első vereségét is elszenvedte csapatával „Capitano futuro” az az Inter ellen amelyik az idei naptári évre már teljesen egyértelműen egy „másik ligában játszik” az Olasz Bajnokság többi részéhez képest, mindenkit bedarálnak.

A következő hetekben izgalmas helyzetekben bizonyíthat De Rossi mint edző

Róma korai felemelkedés történetében elég sok homályosnak mondható pontot lehet kitapintani. A város alapításának mitikus meséje után az egyre nagyobb hódításokat bemutató városállam nem csak katonai erejének, hanem páratlan egyéniségeinek köszönhetően bizonyította be mindenki számára, hogy eleve uralkodásra rendeltetett.

Ezek, a többségében férfiak rendelkeztek olyan karizmával, elszántsággal, és persze hazaszerettel, melyek az ellenségben riadalmat, de minimum tiszteletet ébresztettek, akik belátva Róma erényeit kénytelenek voltak fejet hajtani előttük. Olyanok előtt, mint Mucius Scaevola, aki nyílt tűzön barbeque-zta el a jobb kezét, vagy a Horatius testvérek, akik a szomszéd latin királyság, Alba Longa rivális családjával – a Curiatius-okkal – játszottak hegylakósdit. Sok jellem, sok alázat Rómáért, sok áldozat.

Az elmúlt közel 3 hétben amióta De Rossi lett az edző csak két tétmeccsen lépett pályára a csapat és hétfőn jön majd a harmadik. Onnantól viszont duplázódik a tempo: a Cagliari után szombaton jön egy komoly teszt az Inter ellen majd a Feyenoord elleni párharc utána csütörtökön. Emellett az átigazolási szezon is lezárult úgyhogy új edzővel és két új játékossal indulunk meg neki a maradék tavaszi szezonnak ami reméljük csak olyan eredményeket hoz majd mint De Rossi eddigi edzősködése.

Don Corleone lassan lesántikál az emeletről. A földszinten, a félhomályában Tomot találja, aki rezignáltan bámulja a dolgozószoba sötét sarkát, kezében egy pohár szíverősítő. A Don fáradtan, nehézkesen leereszkedik a székre. Tom várakozó pillantással feléje fordul, de nem szólal meg.

– Adj egy kortyot. – Töri meg a pár másodperces csendet a Don. Tom készségesen átnyújtja poharát, de még most sem szólal meg. Az öreg egy hajtással kiissza. Összeszedi minden erejét.

– A Mama most sír a szobájában. Halottam, hogy autók érkeztek. Te vagy a Consigliere, mond el nekem is, amit mindenki tud már…

Felpörgött a fociszezon, 8 nap alatt 3 rangadót játszik a Roma, de ebből az elsőn, az Atalanta elleni sem úgy sikerült az eredmény ahogy az lehetett volna. Lukaku karácsony óta jóval gyengébb formában van mint előtte és ez nagyon meglátszik a csapat góljain is: az elmúlt 3 meccsen bár voltak helyzeteink bőséggel, 2 tizenegyes és egy akciógól született. Így most is rengeteg lehetőségünk volt a meccs megnyerésére, de az ellenfél kapuja előtt végül mindig döntetlen maradt.

Kedves Mindenki!

Elsősorban Boldog Új Évet kívánnék minden kedves, lelkes fórumozónak! Itt van 2024, és szünetmentesen zajlik csapatunk augusztusban megkezdett kalandsorozata, aminek elérkeztünk a következő állomásához, az Atalantahoz. A mostani összefoglaló/beharangozó inkább egy véleménycikk lesz, mint valós érvek és számok bűvöletében íródott munka, mert habár az utóbbi egy hétben nem tudtam követni igazán az eseményeket, de azért igazán elmehet mindenki a jó büdös p… (mármint nem Ti)

Részleteiben…

A brutális év közepi sorozatunkban legalább karácsony előtt volt egy kis pozitív meglepetés, hiszen a Napoli ellen sikerült begyűjteni végre a 3 pontot ezzel egy fontos lépést tettünk az európai helyekért folyó küzdelemben. Most folytathatjuk ezt a sorozatot, ráadásul egy különösen nehéz meccsen: a Juventus otthonába látogatunk szombat este.

A döntő pillanat: a Napoli mentálisan abszolút nincs rendben

Dacolva a fellépő nehézségekkel (úgy, mint a laptomon halála, az AS Roma gyalázatos szereplése, vagy a Karácsony közeledte) megírom a jól beígért poszt második részét, amely sokkal fogyaszthatóbban, a taktikáról fog szólni.

Persze felmerül a kérdés: van-e értelme taktikai okoskodásnak most, amikor ismét a már-már örök érvényű ünnepi sláger jelent meg (letaszítva a Lászt Krisztmeszt): Mourinho a kutyaütő, vagy a keret?

A válasz a kérdésre: szerintem egyértelműen: igen. Mármint érdemes a taktikával foglalkozni, egyszerűen azért, mert a jól szervezett stratégiával át lehet hidalni a hiányokat, és ami még nagyon fontos: erőt és önbizalmat ad. Mechanizmusokat gyárt, melyek, ha működnek, akkor egy gyengébb képességű együttes is felülkerekedhet egy nálánál sokkal magasabbra értékelt brigádnál (lásd Bologna, igaz, a felálló kezdők közt nincs akkora különbség, mint a keretek közt; Roma: 154, míg a Bologna 135,45 millióval futott ki, ami elhanyagolható különbségnek tűnik).

A stratégia azonban nem csodafegyver – ezzel tisztában vagyok – minden meccsen vannak kulcsszituációk, és kulcsjátékosok, akik a megfelelő döntéseket jól, vagy rosszul meghozzák, és nem tagadom rengeteg múlik a szerencsén, játékvezető stílusán, egy pillanatnyi koncentráció zavaron, stb. De, én alapvetően hiszek abban, hogy amit kétszer (vagy még többször) láttam a pályán, az egy tudatos játék, akkor is, ha az illető lesre fut, vagy, ha az ellenféltől kapja az átadást, ha kihagyja a ziccert, vagy el sem jut odáig. Ezek a tudatos részek pedig gördülékennyé tehetik és teszik a játékot, ami az eredményességet is előmozdítja (még, ha nem is mindig ez dönt, lásd a Bologna legújabb bravúrja az Inter ellen).

Jogos felvetésként találkoztam a fórumon azzal, a jelenséggel, hogy az utóbbi időben inkább csak akkor élénkült meg a diskurzus, ha a csapat nem hozott valami elvárt eredményt. Én személy szerint magam is érzem, hogy a lelkesedésem nem túl magas, ha csak a 90. perc után tudunk valami csoda folytán (vagy annak tűnően) fordítani a Lecce ellen, esetleg két randa gólt betuszkolunk a Sassuolonak, hogy aztán egy rangadón úgy játszunk, mint egy friss feljutó, aki örül annak, ha nem tömik ki. De valljuk meg magunknak őszintén, érthetetlen, hogy minden versenysorozatban állva, miért ugrottunk elég negatív hangulattal ebbe a mostani kemény adventi-újévi rangadósdiba (tisztelet a kivételnek természetesen)?

A kérdést nyilván megközelíthetnénk a tömegpszichológia-szociológia, vagy egyéb áltudományok felől is, de sokkal inkább foglalkoznék a csapattal, és Mou-val. A vele szemben megfogalmazott elvárásokkal, és eredményesség – eredménytelenségével.

Annál is inkább, mert azon szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egymás után két közvetlen riválissal játszunk, ráadásul két olyan csapattal, mely idén nagyon más megítélés alá esnek. Elsőnek a Bologna lesz az ellenfél, aki az idei kiírás meglepetéscsapata kitüntető címért, és egy európai kupasorozatban való indulásért szállt harcba. A másik pedig az a Napoli, aki a tavalyi tényleg lenyűgöző idénye után, küszködik, immáron Walter Mazzarrival. Ezekhez képest hol állunk mi, most egy kicsit a számok nyelvén, majd legközelebb kicsit taktikailag.