romanista.hu

Csendes hetet élt meg az AS Roma csapata: az átigazolási ablak bezárult, és hétközben sem akadt egy fia megmérettetés sem. Szerencsére, tehetjük hozzá. Ugyanis bármit is mondjon Gasperini, jelenleg nagyon kell a pihenés ennek a keretnek, mert igencsak fogy a lehetőség, amely már Udineben sem volt túl sok.

Nem tudom hányan sikítottak fel vasárnap este a hármas sípszó – vagy Pellegrini büntetője – után Palik Tamásként, megszorítva a mellette ülő Gyuszi vállát (mert minden vezető mellé jól jön egy gyula – turáni poén, a történelem kedvelőinek), hogy pontja lesz a fiunknak (fiúknak). És meg is értem, ha nem tették, mert azt nem lehet mondani, hogy vegytiszta érzelmek kísérték volna bennem (is) a Roma – Milan rangadó befejezését. Így rögtön adódik is a kérdés: tudunk-e örülni mi ennek az 1 pontnak?

Sőt mondhatnánk a gereblye, a lapát, meg az összes flancos kerti szerszám unalmában – így a tomboló télben – eldurrant, aminek a következménye az lett, hogy csapatunk búcsúzott idén is elég korán a Coppa Italia küzdelmeitől. Persze nem mi voltunk a sorozat várományosa, sőt még a döntőbejutás is elég derekas bravúrnak felelt volna meg, de bárhogy nézem is, ez így otthon, az első kanyarban fájó pont lett. Persze két féle megközelítést is alkalmazhatunk.

Az egyik az, hogy a Torino 1,24-es (eredmenyek és a fotmob is nagy egyetértésben adták ezt) XG-re rúgott 3 gólt, ami tekintve, hogy a bajnokságban mélyen alulmúlják a várható gólmennyiséget (28 várható gólra, csak 21) csodaszámba megy ez a fajta helyzetkihasználás. És mondjuk ki, őrületes mázlival szerezték meg egymás után háromszor is a vezetést (egy jól eltalált lövés, egy szerencsésen pattanó beadás, és egy Svilar hiba kellett ezekhez; szerencsére egyik sem túl gyakori nálunk).

A másik az a nem elhanyagolható tény, hogy szeptember után ismét vereséget szenvedtünk egy hasonló mérkőzésen, nem mellesleg pedig Baroni igazi mumusa lett Gasperininek. Ami újra és újra megtörténik, az már nem lehet szimpla véletlen, ott már érdemes törvényszerűségeket keresni. Már csak azért is, mert hétvégén ismét a Toroval csapunk össze…

Úgy alakult a 2026-os év eleje az Afrika Kupa, a sérülések, eltiltások, na meg az átigazolási események miatt, hogy az AS Roma csapata teljes szélességében megmutathatta magát Lecceben. Nyilván nem kell ecsetelni, hogy a Celik – Ziolkowski – Ghilardi védelmi sor a közeljövőben hányszor fog még összeállni, vagy mennyire alapembernek számít El Shaarawy és Pisilli (idén összesen 5 meccsen 70 perc volt a lábában, ami elképesztő), hogy a később pályára befutó Tsimikas – Romano párosról ne is beszéljünk. Mégis sikerült, tulajdonképpen ugyanazzal a magabiztossággal legyőzni a Via del Mare-ban a hazaiakat, mint előtte a Genoat, a Cremoneset, vagy az Udineset, tehát a közép-alsóházi együtteseket. Ebben – mint ahogy a rangadókon is – legalább konzekvensek vagyunk (ez alól a Cagliari képzett csak fájdalmas kivételt).

Karácsony előtti szombaton egy fontos meccset játszott a Roma az egyik BL helyekért küzdő közvetlen riválissal. Torinóba látogatni sosem volt egy erőssége a Roma-nak, idén viszont egy döntetlen is sokat segített volna rajtunk, hiszen alapból is a Tudor irányítása alatt rosszul kezdő Juve előtt voltunk. Viszont úgy néz ki Gasperini egyelőre Fonseca időszakát idézve minden közvetlen rivális ellen kikap egy gólos különbséggel, ráadásul nagyon hasonló körülmények között.

Hogy néz ki a (nem túl jó) „derby recept”? Először vegyünk egy bátran kezdő Roma-t (márha sikerül elkerülni a bosszantó korai gólt mint ahogy jött a Lille vagy az Inter ellen) amely viszont képtelen a helyzeteit gólra váltani. Ezután az első félidő utolsó harmadában az addig elég passzív ellenfél szerez egy gólt. A második félidőben pedig Gasperini csapata nem nagyon tud mit kezdeni a támadási kényszerrel, elég jól „lefogja” a védekező csapat az addig sem brillírozó (de legalább korábban helyzeteket kialakító) Roma támadóit amin a cserék sem változtatnak (vagy csak percekre, mert gyorsan és jól reagálnak az ellenfelek edzői).