Az elszaladt kismalac, a bátor házikedvenc, és a kormos ruhás szerencsehozó

Kedves Mindenki!

Elsősorban Boldog Új Évet kívánnék minden kedves, lelkes fórumozónak! Itt van 2024, és szünetmentesen zajlik csapatunk augusztusban megkezdett kalandsorozata, aminek elérkeztünk a következő állomásához, az Atalantahoz. A mostani összefoglaló/beharangozó inkább egy véleménycikk lesz, mint valós érvek és számok bűvöletében íródott munka, mert habár az utóbbi egy hétben nem tudtam követni igazán az eseményeket, de azért igazán elmehet mindenki a jó büdös p… (mármint nem Ti)

Részleteiben…

Kezdjük a malaccal, ami ugye új év napján hagyományosan szerencsét hozna (főleg, ha szépen hizlalt rokonaik kibelezésre kerülnek, sok belső fertőtlenítés közepette), nálunk éppen most szalad el az orrunk elől. Tiago Pinto szerződése a szezon végén járt volna le, azonban – én helyenként kész tényként olvastam – a portugál nem akarta meghosszabbítani a kontraktusát, és végül február 3-án feláll székéből. Hogy konkrétan miért, azt nyilván nem tudjuk, de Mourinhoval való kapcsolta, a rengeteg munka, az FFP-s szélmalomharc, és több kis ezer dolog lehet még, ami mind közrejátszhatott ebben.

Én ezt borzalmasan sajnálom, és mélységesen elszomorít, hogy a klub nem találta igazán meg magát. Pinto alkalmas lett volna a hosszú távon építkezésre: rendben kidobta a felesleget, fenntartotta a klub versenyképességét az ingyenes igazolásokkal (ehhez időben le kellett csapni azokra az arcokra, lefaragni a költségeket stb.), és egészen jól eladta azokat, akiket muszáj volt (Zaniolo, vagy Ibanez például).

És itt állnék meg egy pillanatra, és ugyan sokszor pedzegettem már, de elmondom utoljára (csak terápiás jelleggel) Mourinho stílusa alkalmatlan az építkezésre. José ugyan beépít fiatalokat, de azok hamar megrekednek, és visszaesnek; az érett játékosokra is jellemző, hogy a szoros taktikai követelmények, és az egyáltalán nem látványos, ráadásul helyenként erősen eredménytelen játék belekényszeríti egy skatulyába, amibe beleszürkülnek (vigyázat, képzavaz!).

Erre remek példa Pellegrini. 2021 májusában kb. 40 milliós értékkel bírt, majd fél év alatt Mourinho érkezése után röviddel 45-re ment fel (14 gólt rúgott a szezonban és adott 8 gólpasszt minden sorozatot figyelembe véve). Jelenleg 25 millió. De mondhatnám Tammy Abrahamat, aki 27 gólt és 5 gólpasszt jegyzett első szezonjában, az ára 38-ról 50 millióra ment fel, onnan esett vissza most 35-re. Persze ezek a játékosok sérüléssel küzdenek. De akkor jöjjenek a fiatalok:

Zalewski 20 millióról csúszott le 16-ra és nem lennék meglepve, ha év végén még kevesebbre taksálnák. De idő előtt elpasszoltuk Calafiorit is, aki 2,6 millióért váltott klubot, hogy visszatérve a Serie A-ba jelenleg 13 körül legyen (mellesleg még most is csak 21 éves, és milyen jó lenne most középső védőként, nem tapasztalat nélküli 18 éves gyerekkel kellene pótolni, de erről később).

Tehát Pinto elvileg olcsón tudna játékosokat szerződtetni, és drágán eladni őket. Azzal azonban, hogy nem tudunk igazán kinevelni új spílereket még kevesebb a bevételünk, és vagy fiatalokat adunk el (viszonylag magas árért, de 1-2 év múlva szinte biztosan meg tudnák duplázni azt, a költségvetésben pedig ez a viszonylag magas ár, is elhanyagolható), vagy még kevesebbet költünk vételre. A gond ezzel az, hogy ha az alsó polcról válogatsz, nagyon ritkán fogsz jóra bukkani (idén Paredes, Sanches, tavaly Celik, Camara, Llorente, Wijnaldum, előtte Vina, Ibanez, Patricio, olyan 4 vállalható van köztük).

[Hogy Pinto mire képes, ha nem gátolják a nehézségek, azt a női szakosztály mutatja leginkább. Az elmúlt 3 évben az ötödik helyről indulva, kupát nyerve, majd 2 éve a második pozíció a bajnokságban, ami BL-t ér; tavaly pedig 8 pontot verve az eddig domináló Juventusra lett simán bajnok; idén pedig úgy tűnik ennél is nagyobb a különbség, hiszen a bajnokság felénél 11 meccsből tizenegyet húztak be. Mindezt elsősorban rutinos és jól kipróbált játékosok igazolásával hozta össze (ami nyilván köszönhető annak, hogy sem a római, sem az olasz utánpótlás nem tartozik a megkerülhetetlen kategóriában, illetve, hogy kisebb pénzbefektetéssel is gyorsan lehet komoly eredményeket elérni). Kérdés, mi a célja ennek a projektnek? Illetve lehet-e komoly befektetői lehetőség a női labdarúgás?]

Hogy valami pozitívat is lássunk

Persze tudom, igazságtalan vagyok Mourihoval szemben. A nálunk megfordult arcok szinte mindegyike klubváltás után is becsődölt: mint Ibanez, Zaniolo, Afena-Gyan, Solbakken, vagy Somurodov. Az utóbbi érdekes, és talán a leglátványosabb kritika Pinto felé. Egyszerűen érthetetlen, hogyan sikerült ilyen szinten mellé nyúlni (Kumbulla-ért is kifizettünk 26,5 milliót, de ő a sérülései miatt gyakorlatilag lenullázta magát, viszont továbbra is képes lehet visszahozni az árát, ha tartósan játékra alkalmas lesz, hiszen még mindig csak 23 éves). Ez azonban a nagy számok törvénye.

[A bajnok Milan például De Ketelaere-ért adott 36,5 milliót; a Napoli megvette Lindströmmöt 30-ért; az Inter fizetett Gosens-ért 27,4-et, és megközelítően ugyanennyit Correa-ért; az Atalanta majdnem 30 milliót Bilal Touréért. A nagy különbség, hogy mellette volt még 3-4 jól sikerült transzfer, ami nálunk nem adatott meg.]

És itt jöhet elő az első kritika Friedkinékkel szemben (már, ha lehet őket kritizálni, hogyan költsék el a pénzüket). Mert sajnos a klub átigazolásáért (is) felelős ember és az elég markáns edző elvárásai és módszerei tökéletesen messze estek egymástól. Ezt pedig hosszú távon nem lehetett feloldani (ahogy a Sevilla-t sem mentette meg az EL győzelem a csődtől, innen is szurkolok nekik, hogy sikerüljön az első osztályú búcsújuk), de nem sikerült eldönteni, hogy melyik irányba induljunk el (vagy, ha úgy vesszük, akkor most eldőlt, de erről később).

Pinto még utoljára levezényelt egy átigazolási időszakot, amely messze a legkiábrándítóbb és legtragikusabbnak nemcsak a sportigazgató életében, hanem az egész Friedkin-érában. Kezdődik azzal a dolog, hogy a Roma-nak belső védőre lenne szüksége. A felmerülő nevek pedig minimum gyengék, de hátha alapon még beválhatnak: olyanokat olvastam, mint Bonucci, aki ellen kisebb tüntetéshullám indult. Pablo Marí, aki viszont rutinos és akár még jó is lehetne, de kétlem, hogy a Monza elengedné most; Demiral, aki nyilván komolytalan (visszatérve Szaúd-Arábiából). Chalobah, aki éppen szalagszakadás miatt egyetlen percet sem játszott még idén, tehát minden bizonnyal azonnali megoldásként remek lenne. Dragusin, aki nemcsak most, de valószínűleg nyáron is túl drága lenne, Theate, aki Bolognaból költözött Rennes-be, de nincs kitörő szezonja (viszont stabil alapember, akárcsak Marí, vagy az előbb említett román védő). Dier, vagy Godfrey, akik nagyon angolok, ami egy teljes más kultúrközeget jelent, ami azonnal használatos belső védőnél komoly hátrány (pl. kommunikációs nehézségek, taktikai elmaradottság stb.). Pavlovic a Salzburgtól, vagy Söyüncü az Atletico Madridtól. Még leírni is fárasztó volt.

Na, ehhez képest a félig rossz, vagy kockázatos lehetőségek közül érkezett Huijsen. A 18 éves holland-spanyol, aki biztosan nagyon hasznos láncszeme lesz a csapatnak a kapuk cipelésénél vagy a bóják összeszedésénél edzéseken. Ráadásul mindezt bármiféle opció nélkül! Bravó.

Amikor mindenki boldog és elégedett

A volt rab, elnézést, kormosruhás szerencsehozón (röviden kéményseprő) kívül nem nagyon várható további erősítés, sőt pedzegetik Spinazzola, vagy Celik távozását is. Amilyen szezont produkál bármelyikük, igazából nem lenne kár értük (mondjuk ezt a játékosok 94%-ról el tudom mondani), a probléma ezzel csak az, hogy darabszámban nem leszünk meg. (Mellesleg Cherubini szerződése lejár az év végén, a fiatal primavera játékos pedig ingyen a Juventushoz távozik, egy újabb rossz pont Pintonak.)

Végül eljutottunk az Atalanta elleni találkozóhoz. A bergamoiak tulajdonképpen abszolút ellentétei csapatunknak: egy szerényebb múlttal rendelkező brigád, aki viszont már birtokol saját arénát (Gewiss Stadium), és egy tranzitcsapatként tekint saját magára. Az elmúlt 2 évben rengeteget költött, de sikerült is ezeket a játékosokat pótolni, sőt keresni is: 2021/22-ben 65,2 millió ment el (Koopmeiners, Romero, Musso többek között), csak 52 milliós bevétellel; de 2022-ben már 103,5 millió, miközben 134,5 bejött! Ennek több, mint egyharmada egyetlen játékos, Romero után. Idén ismét szerényebb költekezésbe kezdtek: 78 millió, viszont majdnem ugyanennyire volt csak a tiszta haszon! Ez pedig nagyrészt megint egyetlen játékos (ezúttal Höjlund) árából jött össze.

A két csapatnak a nemzetközi kupabevételei is hasonlóak voltak az elmúlt szezonokban (köszönhető annak, hogy ekkora költségvetésekben a nagyon szép El és KL menetelések is gyakorlatilag elenyészőek), így lehetséges volt, hogy nyáron az általunk is körül udvarolt Scamacca, aki komoly nyomást is helyezett klubjára, végül nem minket választott, hanem az északiakat.

Nem mintha a világ legjobbjának tartanám a csatárt, de, ha még ilyen szintű játékosokat sem tudunk megszerezni, akkor mégis miben reménykedünk?

Itt tartunk most. A két csapat megközelítően hasonló játékosállománnyal rendelkezik, az eredménysora is hasonló, így egyetlen pontszámmal vagyunk mögöttük. Az elképesztően nagy különbség azonban az, hogy mi egyetlen lapra játszunk: a BL! Ha nincs, akkor az egésznek nincs értelme, csak vegetálás vagy egyértelmű hanyatlás rosszabbnál, rosszabb játékosokkal. A bergamoiak viszont halmoztak fel tartalékokat, illetve eladhatnak pár befutott embert, majd vesznek még kettőt jó áron (idén Tourén buknak egyelőre, tavaly Boga-n és Demiralon, viszont a többiek visszahozták a különbséget). Így számukra messze nem élet-halál kérdés a nemzetközi szereplés.

Ennek ellenére nem kifejezetten számítok lehengerlő játékra a részünkről. Valószínűleg ismételten elővesszük az óvatos focinkat, ami azért kellemetlen, mert a Cremonese ellen is kiderült milyen stabil ez a védelem ebben a felállásban (azért a második félidőben a Cristante – Kristensen páros már majdnem a Diamoutene -Riise tengelyt idézte fel bennem, egy kis Loriaval kiegészítve). Szóval nagyobb eséllyel kapjuk az első gólt, de a „behozunk mindenkit és valami lesz” futball eddig viszonylag jól sült el, szóval egy X-re jók leszünk.

Más kérdés, hogy az Atalanta nem szokott nagy szerencsét hozni nekünk (pont, mint egy fekete macska). Tavaly Rómában simán lejátszottuk őket, de képtelenek voltunk a hálóba találni, idegenben meg hagyjuk is az egészet. Ezzel szépen visszavágtak José első évében elkönyvelt oda-vissza győzelmeink után. De akkor legalább megvertük őket, mondjuk máskor nem is: az utolsó 11 meccsünkből 6 vereség és 3 döntetlen még. Ez siralmas!

Akinek sikerült meghozni a kedvét a Sport 2-n 20:45-kor megtekintheti a találkozót!