Juventus verés után jöhet az EL!

Vasárnap este az AS Roma legyőzte a Juventus! Ezt bármilyen módon nagyon jó leírni és olvasni is, Juventust verni mindig jó. A hét utolsó napján ez egy Mancini (!) bombával sikerült. Ami egyrészt szépségtapasz a Cremonese elleni blamára, másrészt jó előjel lehet a csütörtöki megmérettetés előtt.

„Ha csapatként játszunk, és a játékosok mindent beleadnak, akkor bárki ellen hozhatjuk a kívánt eredményt. A Cremonese elleni fiaskó még mindig bosszant, de örülök, hogy sikerült javítanunk. Tisztelem Allegrit, nagyszerű munkát végez a Juventusnál, egy masszív, erős csapatuk van, amely ellen mindig nehéz játszani és mindig komoly fegyvertény a győzelem. A Juventus ellen mindig a legjobb teljesítményt kell nyújtani a győzelemhez!” – nyilatkozta Jose Mourinho a mérkőzést követően, akinek az eltiltását felfüggesztette a szövetség, így a kispad mellett foglalhatott helyet. 

„Juventus verés után jöhet az EL!” bővebben

Még nincsen pont

Idén először ragadok billentyűzetet, hogy kedvenc csapatomról írjak. Ezért engedjétek meg, hogy mindenkinek Boldog Új Esztendőt kívánjak, és sikerekben gazdag sportévet. Nyilván nem a legszerencsésebb pillanat ez, egyrészt tartozunk egy Milan értékelővel, és egy teljes Juventus elleni csomaggal. A lemaradásokért elnézést, lassabban indulunk itt az év elején. De ígérhetem, ebben a naptári évben is folyamatosan jövünk majd a jól megszokott posztokkal.

Ebből mi lesz Mester?

A szolgálati közlemények után talán kezdjünk is bele a mérkőzések szétcincálásába, és próbáljuk meg objektíven megítélni, mi is volt valójában ez az elmúlt kettő, de talán szerencsésebb négy találkozót egyben vizsgálni. Most maradva a Juventus elleni rangadónál, megpróbálom előbb kifejteni a konkrét mérkőzésről alkotott véleményem, majd összegzésképpen távolabbról szemléljük kicsit a jelenlegi helyzetet.

„Még nincsen pont” bővebben

Vereség Torinóban

Vasárnap este komoly rangadó várt Jose Mourinho csapatára Torinóban. Az éledező Juventus ellen kellett volna bizonyítani, de a várt eredmény elmaradt. Kiegyenlített mérkőzésen, a kihagyott tizenegyes nem fért bele, és egy aránylag korai Juventus góllal mindhárom bajnoki pont sorsa eldőlt. Összességében a csapat és a mutatott játék véleményem szerint rendben volt, ettől függetlenül újra a „színpatikus vesztes” szerepe jutott osztályrészül a fővárosiaknak.

Gólszerző

Második komolyabb megmérettetését sem nyerte meg a Mourinho féle AS Roma, ezzel a Juventus is megérkezett az idei bajnokságba, tovább fokozva a mezőny első felében található dulakodást. De nézzük inkább a részleteket, mit láttunk a vasárnap esti bajnoki mérkőzésen.

„Vereség Torinóban” bővebben

Szezonkezdő kerekasztal

Ahogy elérkezünk augusztushoz, lassan ráfordulunk a klubszezonok indulására, Olaszországban a 22-ei hétvégén lesznek az első meccsek azonban a Roma számára már az európai kupaporond is beindul, így augusztus 19. csütörtökön vagy a Trabsonspor vagy a Molde ellen kezdődik a következő szezon, oda-visszavágón kell majd megküzdeni a Konferencia Liga csoportköréért. Ennek megfelelően a csapat darálja a felkészülési meccseket, a szezon előtti nagyjából 5 hétben 9 felkészülési találkozón láthattuk a csapatot.

Új mezgyártó és szponzor
„Szezonkezdő kerekasztal” bővebben

Rangadó a Juventus vendégeként

A Juventus következik, egy újabb rangadó, amit most tényleg nem illene elveszíteni. Persze ezt csak a szurkoló mondatja vele, akinek elege van már Fonseca töketlenségeiből, és ezen két megnyert meccsel még nem lehet változtatni. A Dzeko-Fonseca vita elvileg elült, megbeszélték a felek, hogy kinek nagyobb és most bevethető lesz a bosnyák. Gondolom be is veti a Mester, mert a meccs fontosságát kár lenne vitatni.

Egyszer, régen…

Nyugodtan lehet jönni nekem azzal, hogy a bajnokság felénél talán még egy vereség is belefér, meg nem biztos, hogy a Juventus kell megverni! Pedig de, ha ma elvérez a csapat és a torinóiak előznek, akkor egy dologban már biztosak is lehetünk; májusig nem előzzük vissza a Zebrát. Amit egyszer elvesz a csíkos állat vissza nem adja.

„Rangadó a Juventus vendégeként” bővebben

Izgalmas döntetlen a címvédő ellen…

Egy Roma – Juventus olasz rangadóról írni sohasem könnyű. A vasárnap esti találkozó, bár meglepően fordulatos és kifejezetten változatos mérkőzést hozott, az összképen ez sem változtat sokat. Aki a találkozó előtt nem írta volna alá a döntetlent, talán ne is olvassa tovább ezt a posztot. Látva a meccset, valamivel keserűbb a szám íze.

Fonseca alatt állítólag remeg a kispad, a csapat körüli mizériát szerintem mindenki ismeri, majd ezeket a tényezőket megkoronázva jön a veronai hiba, ami nettó amatőrizmus. Ebből a helyzetből várta a csapat a frissen szerveződött címvédő elleni találkozót, nem sok reménnyel.

„Izgalmas döntetlen a címvédő ellen…” bővebben

Rangadó következik… Rangadó? Rangadó!

Vasárnap este játszunk az Olimpicóban a címvédő Juventus ellen, a Serie A második fordulójában (élő közvetítés 20:25-től a DIGI Sport 1-en).

„Rangadó következik… Rangadó? Rangadó!” bővebben

Európában leszünk a következő szezonban is

A Roma 3-2-re legyőzte idegenben a Torinót, ezzel bebiztosította az 5-ik helyet a bajnoki tabellán, amivel közvetlenül bejutott az EL csoportkörébe a következő szezonra. Berenguer szerzett vezetést a hazaiaknak, de Dzeko, Smalling és Diawara góljai megfordították az eredményt, Singo már hiába szépített.

„Európában leszünk a következő szezonban is” bővebben