Olasz Kupa: Juventus – Roma

Az élet a legnagyobb rendező, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Történt ugyanis, hogy tíz nappal a bajnoki mérkőzést követően, az Olasz Kupában újra összecsap(hat) az AS Roma és a Juventus. Mondhatnánk, hogy kiváló alkalom a visszavágásra, hiszen a bajnoki mérkőzést a Juventus nyerte 2-1-re. Persze az AS Roma állapotát figyelembe véve, és a Juventus jelenlegi erejét összevetve egy apró vendég győzelemnek is nagyon tudnánk örülni!

Így örültek a Lazio szuperkupa győzelmének a torinóiak

De komoly(abbra) fordítva a szót, Fonseca kezdő csapatán kívül védő cseréi vannak, meg egy 19 éves támadó srác. Szóval senki nem sérülhet meg, mindenkinek kiemelkedőt kell nyújtani, és nem fog történni semmi baj. Míg a másik oldalon CR újabb rekordokat dönt, Sarri három támadós felállása egyre jobban működik, a bajnokságban is átvette a vezetést a Juventus, magyarán minden mellettünk szól. Még tévés közvetítés sem lesz, mivel a Real Madird a menő Unionistas de Salamanca ellen lép pályára kiszorítva ezzel az olasz óriás és a Juventus csatáját.

„Olasz Kupa: Juventus – Roma” bővebben

A végén jön a neheze

Az őszi szezon záróakkordjaként a Juventus-t fogadjuk vasárnap este az Olimpicóban. Bár 2019-et szépen búcsúztattuk, az újévet egy viszonylag jó játékkal elért vereséggel kezdtük, ilyen körülmények között várjuk Sarriékat. A forduló előtt a Juventus az Interrel együtt vezette a tabellát, és a múlt héten idei talán legjobbjukat nyújtva 4-0-ra győzték le a Cagliarit. Mivel az Inter pontokat vesztett az Atalanta ellen, előttük itt a lehetőség, hogy egyedül álljanak élre, nekünk pedig az Atalantát kéne lerázni.

Képtalálatok a következőre: lorenzo pellegrini vs juventus"
„A végén jön a neheze” bővebben

Roma – Juve 2-0

Két körrel az olasz bajnokság idei befutója előtt még pár kérdés megválaszolatlan. Ilyen például a harmadik kieső, vagy éppen a Bajnokok Ligája vs. Európa Liga indulók véres versenyfutása. A hétvégén gyakorlatilag minden nemzetközi szereplésért küzdő csapat nyert, szerencsére az AS Roma is. Sikerült a megszokottnál enerváltabb Juventust két vállra fektetni, ami felbecsülhetetlen három pontot ér(het).

Ez most nem ment…

Hazai oldalon egy jól megjósolható kezdővel küldte pályára csapatát Ranieri. Mirante előtt a Kolarov, Fazio, Manolas, Florenzi négyes védekezett. Középen Zaniolo, N’Zonzi és Pellegrini, előttük pedig az ElSha’, Dzeko, Kluivert trió támadt. Allegri már valamivel felfogatottabb tizeneggyel kezdett, de tartalékos Juvéról nem beszélhettünk. Szczesny, Spinazzola, Chiellini, Caseres, De Sciglio, Matuidi, Pjanic, Can, Ronaldo, Dybala, Cuadrado.

„Roma – Juve 2-0” bővebben

Roma-Juventus, több mint egy egyszerű meccs

Most jön az igazi nagyágyú! Vasárnap este, a 36-ik fordulóban, érkezik az Olimpicóba a zsinórban nyolcszoros bajnok Juventus! Ez a meccs sokkal, de sokkal többet jelent, mint egy egyszerű labdarúgó mérkőzés!

„Roma-Juventus, több mint egy egyszerű meccs” bővebben

A csigidi csatornából jövök egyenesen elő

Eljött az a meccs, amit a Lazio elleni derbik mellett a legjobban vártunk az utóbbi években, és amiben nem sok köszönet volt mostanában. Di Francesco csapata éppen csak ki tudta dugni a fejét a vízből, hogy némi oxigént lélegezzen be, és lőtávolon belül maradjon a negyedik hely, ma este pedig már a bajnokság legjobb csapata ellen kéne helyt állni. Juventus-ban utoljára 2010-ben gyűjtöttünk három pontot, könyörtelenül érvel mellettünk a nagy számok törvénye.

Képtalálat a következőre: „juventus roma” „A csigidi csatornából jövök egyenesen elő” bővebben

Roma-Juventus 0-0

Az utolsó előtti fordulóban, egy közel teltházas Olimpicóban, a Roma egy gól nélküli döntetlent játszott a gyakorlatilag már bajnok Juventus ellen. Az első félidőben a Roma sokkal agresszívebb volt, a másodikban, főleg miután emberhátrányba került Nainggolan kiállítása után, már nem tudta veszélyeztetni a Juventus kapuját, a torinóiak pedig eleve nem is nagyon akartak többet a döntetlennél.

„Roma-Juventus 0-0” bővebben

A Juve ellen, hazai környezetben utoljára

Vasárnap az olasz bajnokság utolsó előtti fordulójára maradt a Roma-Juve. Sajnos a bajnoki címről ez a találkozó már nem dönthet, pontosabban a Juventusnak még egy ponttal többet kell szereznie mint a Napoli, de erre ráérnek az utolsó hazai, torinói bajnokin. Míg a Roma hasonlóan egyetlen pontra van a jövő évi BL főtáblától. De most vonatkoztassunk ettől el, még ha a csapatok és edzők nem is fognak, és kezeljük úgy ezt a találkozót, aminek nívóját kár lenne vitatni.

Aztán ott van a szerdai kupadöntő, ahol a Juve egy félidő alatt mosta fel a Milannal a fővárosi stadiont. Stílusosan, négy nullra győzve szerzett újabb kupagyőzelmet a zebracsíkos társaság. Ráadásképp Manolas, Perotti és Bruno Peres játéka is kérdéses, sőt szinte biztosan nem játszanak már idén a srácok. Kár. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a bíró sporttárs Tagliavento lesz, hát erős kétségeim akadnak a mérkőzés kimenetelét illetően. „A Juve ellen, hazai környezetben utoljára” bővebben

Simone Perrotta

A Rómában a történelme során játszott egy csomó sztár, játszottak világbajnokok is szépecskén: Ferraris IV, Ghiggia, Völler, Hassler, Conti, Cafu, Aldair, Candela, De Rossi, Totti… Sorolhatnánk estig a neveket. De hánynak van ezek közül a világbajnokok közül szobra? És most nem arra gondolok, amikor a lelkes szurkolók papírmaséból, pvc-ből, vagy a jó isten tudja miből, csinálnak valamit, amit végül el kell majd takarítani utánuk. Most rendes, igazi szoborról beszélek, amit egy közösség, tisztelete jeléül felállít egy közterületen. Őszintén bevallom, hogy nem tudom, hányan lehetnek, szerintem nem sokan. De egy valakiről biztosan tudok, akinek van egy ilyen szobra: Simone Perrotta! „Simone Perrotta” bővebben

Vereség Torinóban

A tizennyolcadik forduló rangadója egyértelműen a Róma torinói vendégszereplése volt. Ezt nem lehet vitatni. Az eredményt gondolom mindannyian ismeritek. Húsz percnyi játék után egy ex-római (tipikus) védő, Benatia góljával a Juventus gyakorlatilag a végeredményt beállítva, összeszedett játékkal, beteljesített edzői koncepcióval hozta azt, amit egy bajnok jó százalékkal tud teljesíteni. Ettől persze jóval több dolog történt, amit a poszt későbbi részében megtaláltok dokumentálva.

A vendég szektor tegnap

Az mindenesetre aggasztó, hogy egy kör híján (Roma esetében kettő – mivel a Samp meccs még a zsákban) túl van a mezőny az odavágókon és a Farkasok három fő riválisuktól vereséget szenvedtek. (Inter, Napoli, Juve) Persze tudom, most sem volt alárendelt, kificamodott az AS Roma, sőt, ha a két ziccerből csak az egyik bemegy simán döntetlen… de kimaradtak a helyzetek, a meccset pedig a Juve nyerte. „Vereség Torinóban” bővebben