Az igazi szezonkezdet

Vége a nyárnak és a nemzetközi szünetnek, 2 meccses bevezetés után most már végleges keretekkel és sok meccsel (és poszttal) kezdődhet a szezon. Továbbra sem hagyja el a csapat Rómát, most a Sassuolo lesz a vendég, akik egy vereség után egy komoly 4-1-es Sampdoria veréssel javítottak (szegény Di Francesco új csapata már 7 kapott gólnál jár).

Az átigazolási szezonban nagyon aktívak voltak a zöld-feketék, szokásos olasz recept: adj el 2-3 értékes kinevelt fiatal játékost (Sensi, Demiral, Politano) végy pár Serie A veteránt, hogy legyen biztos pont a csapatban (Caputo, Obiang, Chiriches, Defrel) majd szórd meg annyi fiatal tehetséggel és kölcsönnel amennyit csak elbír a költségvetés. Ezt elég jól űzte az elmúlt években a Sassuolo, valószínűleg most se lesznek kiesési gondjaik, bár arra kicsi az esély, hogy nemzetközi helyekért versenyben legyenek, de ebben a módszerben pont az a szép, hogy ilyenkor még sose tudni ki mekkora fogás.

„Az igazi szezonkezdet” bővebben

BL: Porto – Roma visszavágó

Az AS Roma körül újra és újra felbüfögő pletykaáradat más csapatokra jellemző-e, nem tudom?! De, ami a bukott derbi óta körülveszi a farkasokat, az szinte példa nélküli. Az újságírók szerint lemondott EDF kedden (!), az utolsó „szalmaszál” előtt. Azaz 24 órával a létfontosságú Bajnokok Ligája visszavágó előtt. Volt játékosok járnak vissza Trigóriába, nyilatkoznak össze-vissza távozásuk körülményeiről. A szurkolók totálisan ki vannak akadva az eredmények, de sokkal inkább a mutatott játék miatt. Leendő edző meghívása a BL mérkőzésre… nem folytatom.

Ebben az „emelkedett” hangulatban várja most, EDF és csapata azt a nemzetközi mérkőzést, ahol még bőven van sansz a továbbjutásra. Előnnyel érkezett csapatunk Portugáliába, az ellenfél nem verhetetlen, de a körítés olyan negatív hangulatot teremt, amiből nehezen térek magamhoz.

„BL: Porto – Roma visszavágó” bővebben

Derby della Capitale

Derbi felvezetőt írni jó, pedig nehéz frappáns felütéssel kezdeni egy ilyen fontos esemény bevezetését. Az egyik olasz újságnak ez olyan jól sikerült, hogy kénytelen vagyok én is ezzel kezdeni; Zaniolo nevének betűit átcsoportosítva megkapjuk a L A Z I O  N O kifejezést! Ehhez a „pihentagyúsághoz” mit szóltok? Én nem nagyon tudok mit hozzátenni! Zaniolo nem mellékesen a hónap játékosa lett februárban.

Szombaton városi derbi!

Szombaton – hosszas huzavona után – az esti órákban kerül (pontos kezdési idő: 20.30) megrendezésre az olasz főváros derbije. Minden romanista életében az egyik legfontosabb mérkőzés az idényben. Jelen esetben a Lazio lesz a pályaválasztó, de ez kevésbé fontos. Az eladott jegyek száma, a várható hangulat, az már annál inkább! Közhely generátorunkat szintén bekapcsolva felejtettük, és ide írjuk gyorsan: ezen a meccsen az aktuális forma, a kisebb sérülések, vagy egyéb átlagos tényezők nem számítanak. Csak és kizárólag a szív, az elszántság, az extra motiváltság lehet a minimum.

„Derby della Capitale” bővebben

Hétfő esti AS Roma – Bologna

Olaszországban ma este ér végett a 24. forduló. Ráadásul egy AS Roma – Bologna mérkőzéssel, így máris érkezünk a legfrissebb beharangozóval. Ismerve az eredményeket, a negyedik helyért folytatott ádáz küzdelemben részvevő csapatok közül kettő is vereséget szenvedett. A strandkorlát Genovában kapott ki, míg az Atalanta hazai környezetben maradt alul a Milan ellen. Emiatt a soron következő, Bologna elleni mérkőzésünk fontossága tovább nőtt, egy esetleges győzelemmel a Milan nyakán maradhatna csapatunk.

Ma is jön a gól „Kicsi”?

Közhely, de a kötelező a legnehezebb feladat. Ez ma este szintén igaz lesz, hiszen a Bologna jelen helyzetében a kiesőzónában helyezkedik el, viszont pár hete kinevezték Mihajlovicot, akivel két meccsen négy pontot gyűjtött a nagy múltú északi csapat. Többek között az Inter ellen tudtak nyerni Milánóban. Ez óvatosságra kell intse fiainkat. „Hétfő esti AS Roma – Bologna” bővebben

BL: AS Roma – FC Porto, első felvonás

A mai nappal belendül a nemzetközi futballélet. Kora este egy EL mérkőzéssel kezdődik minden, de ami ettől jóval fontosabb, kilenctől AS Roma – FC Porto nyolcaddöntőt rendeznek az olasz fővárosban. Nem túl hálás dolog felvezetőt kreálni egy ilyen párharc elé, még akkor is így lenne mindez, ha a csapatunk kiszámítható, lineáris formát mutatna, hiszen a Porto egy mindenkori „fekete ló” a mezőnyben; de ha figyelembe veszem, hogy EDF utolsó időszaka egy rozzant hullámvasúton lezajló utazásra emlékeztet, akkor végképp kétségbeesem.

A viccet félretéve, nézzük kiből gazdálkodhat, miből építkezhet a szemüveges trénerünk, és persze azt szintén megvizsgáljuk, hogy a luzitánok mire lehetnek képesek idegenben. Ha optimista színben szeretném feltüntetni a posztot, azt írnám ide, hogy EDF legmagabiztosabb terepére értünk, hiszen leginkább a nemzetközi mérkőzéseken tudott a csapat folyamatos eredményt felmutatni, gondolok itt a tavalyi elődöntőre, vagy akár az idei csoporttovábbjutásra. De most ezt talán hagyjuk és maradjunk a száraz tényeknél. „BL: AS Roma – FC Porto, első felvonás” bővebben

AS Roma – AC Milan 1-1

A 22. forduló talán legnagyobb rangadóját az AS Roma játszotta az AC Milan ellenében vasárnap este. A mérkőzés 1-1-s döntetlennel zárult, mondhatni igazságos pontosztozkodás lett a fordulatos, izgalmas találkozó vége. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük időrendi sorrendben, mi is történt a hét utolsó napján.

Nagyot ment tegnap a portás

A kezdő csapatokban a hétközi kupafordulóhoz képest történtek változások. Hazai oldalon kimaradt Pastore, Cristante bekerült DDR. Florenzi újra középpályásként szerepelt. Vendégoldalon az új igazolás, Piatek először volt kezdő. Persze mentálisan is akadt különbség bőven, amíg a Roma egy megalázó hetesből próbált felépülni, addig a Milan a Napoli legyőzősével jutott tovább. Mik ezek, ha nem ellentétes előjelek? „AS Roma – AC Milan 1-1” bővebben

Coppa Italia: AS Roma – Virtus Entella

Kupa küzdelmekkel tér vissza rövidke téli álmából az olasz labdarúgás. Szombaton és vasárnap már több nyolcaddöntőt lejátszottak, a felső ág párosai kialakultak. Napoli – Milan és Lazio – Inter vár ránk a negyeddöntőkben, míg az alsó ágon két hely kiadó még. Továbbjutott a Juventus, aki az Atalanta – Cagliari győztesével vív majd, a Fiorentina pedig az AS Roma – Entella páros győztesét fogadja majd január végén.

Az Entella három körrel ezelőtt szállt be a küzdelemsorozatba és olyan csapatokat múlt felül, mint a Siena, Salernitana, végül pedig a Genoa (!). Tehát a harmadosztályú egyesület nem tekinthető egy alamuszi nyuszinak, akit fél vállról lehet venni. Erre próbálta meg felhívni a figyelmet EDF a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón: „Az Entella igaz harmadosztályú, de szerintem megállnák a helyüket a B-ben is. Nagyon tapasztalt edzőjük van, és biztos vagyok benne, hogy ez az alkalom most az egész csapatnak hatalmas lökést ad. Semmiképp nem szabad lebecsülnünk őket.” – számol be minderről az asroma.com. „Coppa Italia: AS Roma – Virtus Entella” bővebben

A Sassuolo karácsonyi ajándéka

A karácsonyi forduló délutáni sávjában rendezték meg az AS Roma – Sassuolo olasz bajnoki mérkőzést. A találkozó több szempontból is érdekes volt. Egyrészt újra egymással szemben találta magát Di Francesco fiával, ráadásul előző klubja színeiben léptett pályára csereként gyermeke. Tovább emelve a tétet, EDF „ultimátuma” jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a Sassuolo és a Parma ellen is győztes csapatot vezényel a gyepre, akkor tovább folytathatja a téli szünet után munkáját az olasz fővárosban. Ebből a két feladatból az első teljesült.

Kezdő

Mindehhez hozzá tarozik még, hogy 34.000 ember a helyszínen tett tanúbizonyságot arról, hogy EDF munkáját továbbra sem tartják rossznak. Plusz a forduló ismert eredményei is az AS Roma számára voltak kedvezőek, azaz egy győzelem a hetedik helyre emelte volna a tabella alsó feléből az együttest. „A Sassuolo karácsonyi ajándéka” bővebben

Óriási meccsen, bírói tévedéssel fűszerezve: Roma – Inter 2-2

Vasárnap, a 14. forduló utolsó előtti mérkőzése az AS Roma – Inter párharc volt. Mindkét gárda hétközi BL mérkőzéssel a lábában, és némileg ellentétes mentális állapotban készült a hét utolsó napján megrendezett rangadóra. Az AS Roma állapotát kiválóan boncolgatta nemvoktrendi kolléga a felvezetőben, ráadásképp ott volt még Spalletti, akit egyetlen romanistának sem kell bemutatni, de a találkozó emelletti is tartogatott még meglepetéseket.

A Kanyar előtt…

Kezdődött egyből azzal, hogy a csapat a kanyar előtt, az atlétikai pályán melegített be. Ez több volt mint érdekes, én személy szerint ilyet nem láttam még. Oka állítólag szurkolói kérések mögött keresendő, ami biztos, jó hatást váltott ki a fiúkból ez a szokatlan felkészülés. Aztán egy gondolatra még megállnék, az Inter cementes zsák szín összeállítású harmadik mezénél, amit nehéz megértenem. De talán nem is nekem kell ezt értékelnem. „Óriási meccsen, bírói tévedéssel fűszerezve: Roma – Inter 2-2” bővebben

BL: AS Roma – Real Madrid 0-2

Egy tartalékos Roma két gólos vereséget szenvedett kedd este az olasz fővárosban a Real Madrid ellenében a Bajnokok Ligája ötödik játéknapján. Ebben túl sok meglepetés nincsen, viszont amit játszott, vagy játszani próbált az AS Roma az azért okozott kellemes perceket a sokat látott romanista szempároknak is. Pláne, ha hozzáveszem, milyen csapattal volt kénytelen pályára lépni Di Francesco.

Manolas

Nagy valószínűséggel az olasz tréner munkája a héten véget ér, amit én őszintén bánok. És igen, bevallom férfiasan, ebben az összefoglalóban most a csapatát és magát Di Francescot fogom megdicsérni. „BL: AS Roma – Real Madrid 0-2” bővebben