Olasz Kupa: Juventus – Roma

Az élet a legnagyobb rendező, ez már számtalanszor bebizonyosodott. Történt ugyanis, hogy tíz nappal a bajnoki mérkőzést követően, az Olasz Kupában újra összecsap(hat) az AS Roma és a Juventus. Mondhatnánk, hogy kiváló alkalom a visszavágásra, hiszen a bajnoki mérkőzést a Juventus nyerte 2-1-re. Persze az AS Roma állapotát figyelembe véve, és a Juventus jelenlegi erejét összevetve egy apró vendég győzelemnek is nagyon tudnánk örülni!

Így örültek a Lazio szuperkupa győzelmének a torinóiak

De komoly(abbra) fordítva a szót, Fonseca kezdő csapatán kívül védő cseréi vannak, meg egy 19 éves támadó srác. Szóval senki nem sérülhet meg, mindenkinek kiemelkedőt kell nyújtani, és nem fog történni semmi baj. Míg a másik oldalon CR újabb rekordokat dönt, Sarri három támadós felállása egyre jobban működik, a bajnokságban is átvette a vezetést a Juventus, magyarán minden mellettünk szól. Még tévés közvetítés sem lesz, mivel a Real Madird a menő Unionistas de Salamanca ellen lép pályára kiszorítva ezzel az olasz óriás és a Juventus csatáját.

“Olasz Kupa: Juventus – Roma” bővebben

Óriási meccsen, bírói tévedéssel fűszerezve: Roma – Inter 2-2

Vasárnap, a 14. forduló utolsó előtti mérkőzése az AS Roma – Inter párharc volt. Mindkét gárda hétközi BL mérkőzéssel a lábában, és némileg ellentétes mentális állapotban készült a hét utolsó napján megrendezett rangadóra. Az AS Roma állapotát kiválóan boncolgatta nemvoktrendi kolléga a felvezetőben, ráadásképp ott volt még Spalletti, akit egyetlen romanistának sem kell bemutatni, de a találkozó emelletti is tartogatott még meglepetéseket.

A Kanyar előtt…

Kezdődött egyből azzal, hogy a csapat a kanyar előtt, az atlétikai pályán melegített be. Ez több volt mint érdekes, én személy szerint ilyet nem láttam még. Oka állítólag szurkolói kérések mögött keresendő, ami biztos, jó hatást váltott ki a fiúkból ez a szokatlan felkészülés. Aztán egy gondolatra még megállnék, az Inter cementes zsák szín összeállítású harmadik mezénél, amit nehéz megértenem. De talán nem is nekem kell ezt értékelnem. “Óriási meccsen, bírói tévedéssel fűszerezve: Roma – Inter 2-2” bővebben