Bologna után ma már az EL elődöntő a tét!

Időhiány, poszt és mérkőzés torlódás. Ezekre a dolgokra hivatkozhatnánk, ha mentséget próbálnánk keresni az EL visszavágó előtti csúszásra. Nem teszünk ilyet, aki blogot ír, véleményt formál, annak legyen ritmusa. Így most mi is hozunk egy pár mondatos, gondolatokat csak nyomokban tartalmazó, kommentfogó posztot.

Calafiori ma is szerephez jut, aminek mi örülünk

Első és kiemelten fontos, hogy vasárnap 18.00 órától sikerrel vettük az amúgy messze nem egyszerű Bologna elleni találkozót. Igazi, – le sem merem írni – nagycsapathoz mérhető módon, egy-nullra diadalmaskodott a társaság Mihajlovic keménylegényei ellen. Ettől jobb hír a hétvégére nem is igazán kellett. És ha hozzáveszem, hogy mindez az EL bravúr után, és reményeink szerint továbbjutás előtt történt, már szinte szavakat sem találunk.

„Bologna után ma már az EL elődöntő a tét!” bővebben

Amikor a legnagyobb küzdelem nem a pályán zajlik

Túl vagyunk a Fonseca korszak két legjobb meccsén, amikor is a válogatottszünet után négyet-négyet lőttünk a Sassuolónak és a Basaksehirnek is, az EL nyitányon ráadásul megvolt az első kapott gól nélküli kilencven perc is. Fonseca szerint a Roma lassan elkészül, és a játékosok is egyre jobban magukénak érzik az új játékrendszert. Ezt a hullámot kéne meglovagolni vasárnap a Bologna ellen, ahol nemcsak egy várakozásokon felül teljesítő Bolognával, de egy nem mindennapi történettel is találkozunk.

https://i.ytimg.com/vi/2yaolCNrrC0/maxresdefault.jpg
„Amikor a legnagyobb küzdelem nem a pályán zajlik” bővebben

Hétfő esti AS Roma – Bologna

Olaszországban ma este ér végett a 24. forduló. Ráadásul egy AS Roma – Bologna mérkőzéssel, így máris érkezünk a legfrissebb beharangozóval. Ismerve az eredményeket, a negyedik helyért folytatott ádáz küzdelemben részvevő csapatok közül kettő is vereséget szenvedett. A strandkorlát Genovában kapott ki, míg az Atalanta hazai környezetben maradt alul a Milan ellen. Emiatt a soron következő, Bologna elleni mérkőzésünk fontossága tovább nőtt, egy esetleges győzelemmel a Milan nyakán maradhatna csapatunk.

Ma is jön a gól „Kicsi”?

Közhely, de a kötelező a legnehezebb feladat. Ez ma este szintén igaz lesz, hiszen a Bologna jelen helyzetében a kiesőzónában helyezkedik el, viszont pár hete kinevezték Mihajlovicot, akivel két meccsen négy pontot gyűjtött a nagy múltú északi csapat. Többek között az Inter ellen tudtak nyerni Milánóban. Ez óvatosságra kell intse fiainkat. „Hétfő esti AS Roma – Bologna” bővebben

Olasz Kupa: Nehezen kiszámítható meccs előtt

Ma kora este (17.30) Olasz Kupa összecsapás lesz Rómában, méghozzá a Torino látogat az olasz fővárosba nyolcad döntőt vívni. Alapesetben is egy érdekes mérkőzésre lenne kilátás, hiszen az északi nagyváros „kedvenc” csapata mindig képes meglepetéseket okozni, de ha azt is hozzáveszem, hogy szombaton bajnoki jelenése lesz az AS Romanak a másik torinói csapatnál, akkor már egyenesen kiszámíthatatlan lett az összes változó.

Mihajlovic csapata nagyon kétarcú, vagy egy pengés, tökös, mindenkire veszélyes társaság benyomását kelti, vagy épp serdülős hibákat elkövetve dobja magát hanyatt a soron következő ellenfelének. A kupába egyébiránt két körrel ezelőtt szálltak be, és alsóbb osztályú csapatokat fektettek két vállra. De ennek vajmi kevés jelentősége lesz ma. „Olasz Kupa: Nehezen kiszámítható meccs előtt” bővebben

Idő, idő, idő

Habár ez a blog nem éppen gamer magazin, mégis a 90-es évek egyik népszerű játékából a Carmagaddon magyar forditásából a loptam az idézetet a poszt főciméhez. A fiatalabb, és a számitógépes játékokra kevésbé nyitott olvasóink számára összefoglalva, a program arról szól hogy egy poszt-apokaliptikus időket idéző autóval mindent, és mindenkit széttrancsírozva csak mi maradjunk életbe a végén.

ido1

Nyilván a kedves olvasó feltette magában a kérdést, és ez mégis, hogy a pi..ába kapcsolodik most ide hogy miért egy ilyen „old school” játék ismertetésével próbálom felvezetni a Milán elleni mérkőzés beharangozóját? A válasz pofon egyszerű, januártól csak ilyen módszerekkel tarthatjuk még életben a Scudettos álmainkat….

„Idő, idő, idő” bővebben