Amikor a legnagyobb küzdelem nem a pályán zajlik

Túl vagyunk a Fonseca korszak két legjobb meccsén, amikor is a válogatottszünet után négyet-négyet lőttünk a Sassuolónak és a Basaksehirnek is, az EL nyitányon ráadásul megvolt az első kapott gól nélküli kilencven perc is. Fonseca szerint a Roma lassan elkészül, és a játékosok is egyre jobban magukénak érzik az új játékrendszert. Ezt a hullámot kéne meglovagolni vasárnap a Bologna ellen, ahol nemcsak egy várakozásokon felül teljesítő Bolognával, de egy nem mindennapi történettel is találkozunk.

https://i.ytimg.com/vi/2yaolCNrrC0/maxresdefault.jpg

Először hagyja el idén a csapat a fővárost, amikor a tabellán második Bolognához látogatunk. Mihajlovic csapata minden várakozáson felül teljesít a szezonban, főleg, ha azt nézzük, hogy az edzőjük nem is lehet mindig jelen. Azt nem mondhatjuk azonban, hogy nem számíthatnak rá, a kemoterápia ellenére is kézben tartja a gyeplőt egykori játékosunk, amiért le a kalappal előtte.

Igaz az is, hogy felhozónak mondható sorsolást kapott a Bologna így az elején, a harmadik fordulóra már letudtak két újoncot, a harmadik ellenfelük pedig a Spal volt. Az előző játéknapon viszont 3-1-es hátrányt fordítottak meg a második félidőben, Mihajlovic szünetben történő eligazítása után. A Bologna az idei szezonban igazán kiemelkedő számokat produkál, az ő 67%-uknál senki nem birtokolta többet a labdát, az ő kapujukat veszélyeztették legritkábban, valamint ők próbálkoztak az Atalanta után a második legtöbbször. Emellett egy történelmi sorozat – reméljük, hogy végén vannak, sorozatban nyolcszor nyertek hazai pályán, aminél többet 1941 óta nem produkáltak. Ha mindez nem lenne elég, azt sem lehet előre megmondani, kitől várhatjuk a gólt, hiszen a legutóbbi tíz találatukat tíz különböző játékos jegyezte.

A hazaiak egy minden hájjal megkent jó hagyományú digó középcsapat összes ismertetőjelét magukon hordozzák, legfőképpen a keretet végignézve. Palacio valószínűleg kezdeni fog éppen Destrót megelőzve, de ott lehet a csapatban Medel, Dzemaii, Soriano, Sansone, akár Poli is. A kapuban pedig egy másik ex, Skorupski.

Képtalálat a következőre: „skorupski”
Egykori kapusunk most az ellenfelet erősíti.

Ami a Romát illeti, nem sokat változott a helyzet, ugyanazok a sérültek, mint eddig, és Smalling debütálására is várni kell. A Basaksehir ellen először sikerült nullán tartani az ellenfelet, ami jó hír, de egyrészt a törökök teljes nihilt mutattak csütörtökön, másrészt Fonseca elmondta, hogy az EL-ben játszott egy középpályás a védelem előtt szisztéma az EL-nek szólt, a bajnokságban visszatért a korábbiakhoz képest azért stabilabbnak mutatkozó Cristante, Veretout kettős. Ez azt jelenti, hogy Pellegrini fellép tízesbe, Mkhitaryan vélhetően kezdeni fog, a jobboldalon pedig alighanem Zaniolo lesz ott a kezdésnél, akit a csütörtöki teljesítménye után nem lehet kihagyni.

Biztosan nem lesz könnyű a Bologna ellen játszani, hiszen Mihajlovic küzdelme nemcsak a hazai csapatot, de minden ellenfelet is befolyásol, ez természetes. Bevallom, magam sem tudom, hogy álljak ehhez a meccshez, mert szeretném, ha nyerne a Roma, de nem tudok elvonatkoztatni a körülményektől. Egy rendkívül jól támadó csapatot kell kordában tartani, úgy, hogy közben ne maradjanak el a saját támadásaink, mint a Lazio ellen. Mindentől függetlenül viszont a Roma kezd összeállni, hosszú évek után végre jó megnézni egy Roma meccset, és fordulóról fordulóra nyomon lehet követni a fejlődést.