Szerző: kanton

Érdekes sorsolást kapott tavasszal a csapatunk: a papíron legerősebb párharc (az Inter elleni milánói vendégjáték) után, hazai pályán fogadhatjuk az idei bajnokság legesélytelenebb együttesét, a Pisat (ráadásul mind a kettő fekete-kék csapat, micsoda érdekességek). Nem mintha a toszkán gárda kiugróan gyenge lenne – elvileg a Cremonese, a Lecce sőt még a Verona is mögéjük sorolja a transfermarkt a játékos állományát illetően; fizetésekben viszont csak a Lecce-t előzi – de sem Gilardino nem túl bátor taktikájának, sem Hiljemark próbálkozásainak nem sok foganatja volt.

Persze felesleges lenne még temetni a Pisa-t, de azt gondolom a téli egyébként jónak kinéző átigazolási időszak reményei, majd az utolsó mentsvár, az edzőváltás és az utáni eredménytelenség (Hiljemark 8 meccse ül a padon, ebből 6-telveszettek, kettőt elég jelentős különbséggel), és a rutintalanságuk azt mondatja velem, hogy a hosszú idő után ismét feljutó együttes első osztályú karrierje nem lesz hosszú életű történet.

„Egy sima, és talán egy fordított” bővebben

Comoban ismét vereséget szenvedett csapatunk, amivel a BL helyeket elérésének százaléka egy hónapon belül biztatóból kritikussá vált (hogy így enyhén fogalmazzam meg a kétségbeejtőt). Felmerülne a jogos kérdés: van-e még értelme bármikről is beszélni a szezonban? Érdemes-e még bármilyen konkrét célt kitűzni, többet, mint azt, hogy Robinio Vazt tisztességesen be tudjuk építeni (meg esetleg Ziolkowskit, vagy Zaragozat, hogy alfabetikusan hátulról kezdjem)? Azt gondolom lehet, bár jelenleg minden az ellenkező irányba mutat.

„Merre tovább AS Roma?” bővebben

Ismételten nem sikerült fontos rangadót nyernünk, és a fogyó lehetőségek látva, a naptárunkra nézve és az érkező hírek hallatán, azt hiszem erre nem is sok esély mutatkozik a továbbiakban sem (természetesen csak azon meccseket említem ebben a kategóriában, amit az első évben nem húztunk be; a hagyományos rangadók közé sorolható a továbbra is nagyon hektikus Fiorentina elleni hazai, a Derby della Capitale, illetve idén az lett a Como elleni idegenbeli mérkőzés, ahogy a bolognai kirándulás is az elmúlt évekhez hasonlóan). De, nem érdemes ennyire előre menni, a következő ellenfelünk De Rossi és a Genoa lesz, ráadásul idegenben. Ezeken a mérkőzéseken – szokásos edzői közhellyel élve – is három pontot osztanak, és egyelőre ezek a mérkőzések tartanak minket a célterületen. Szóval hiba lenne egy kézlegyintéssel elengedni ezeket.

Mégis azt gondolom, hogy érdemes a Juventus elleni múlt vasárnapi produkcióról hosszabban szót ejteni, mert ennyi elszalasztott lehetőség, már mintázatnak felel meg, és a későbbiekben is tanulságos lehet. Ezt az írást sokkal szerencsésebb lett és szerettem volna megejteni, amikor még frissek az élmények, és habár rendkívül keserű volt a mérkőzés befejezése, a fórum nagy részével szemben én nem éltem meg fatalista nemzethalálnak (bár némi igazat tudok adni ez ügyben, ez alant ki is fog derülni). Így most egy kis sót hintek a régi sebbe, és szépen lépésről lépesre igyekszem górcső alá venni az eseményeket.

„Ezt idén engedjük el” bővebben

Nem sokon múlott a múlt vasárnap, hogy csapatunk végre megnyerjen egy igazi, valamirevaló rangadót a 2025-26-os idényben. (A hagyományosan nagy csapatoknak nevezett 7 nővérből, azért a Lazio és a Fiorentina feje lándzsára tűzetett, emellett a mostanában erős középcsapatnak számító Bologna és Como is vereséggel távozott az Olimpicoból; viszont az utóbbi évtizedben a nagyok közé emelkedett Atalantaval szemben végül alulmaradtunk.)

Akárcsak a Sixtus-kápolna mennyezeti freskóján, mi is csak nyúlunk ama régi „ismerős”, a diadalmas nagy csapat édes érzése felé. Michelangelo egy vizuálisan kényelmetlen szituációba helyezi el a teremtést: azzal, hogy a távolodó kezek kerülnek a szem fókuszába – már, aki képes ilyen magas épület esetében bármire is érdemben koncentrálni, nem is beszélve a hangosan csacsogó, rahedli sok népre – nem a diadalmas születés kerül előtérbe, sokkal inkább a folytonos távolságra figyelmeztet minket.

„Nagyon közel” bővebben

Csendes hetet élt meg az AS Roma csapata: az átigazolási ablak bezárult, és hétközben sem akadt egy fia megmérettetés sem. Szerencsére, tehetjük hozzá. Ugyanis bármit is mondjon Gasperini, jelenleg nagyon kell a pihenés ennek a keretnek, mert igencsak fogy a lehetőség, amely már Udineben sem volt túl sok.

„Megint hétfő” bővebben

Nem tudom hányan sikítottak fel vasárnap este a hármas sípszó – vagy Pellegrini büntetője – után Palik Tamásként, megszorítva a mellette ülő Gyuszi vállát (mert minden vezető mellé jól jön egy gyula – turáni poén, a történelem kedvelőinek), hogy pontja lesz a fiunknak (fiúknak). És meg is értem, ha nem tették, mert azt nem lehet mondani, hogy vegytiszta érzelmek kísérték volna bennem (is) a Roma – Milan rangadó befejezését. Így rögtön adódik is a kérdés: tudunk-e örülni mi ennek az 1 pontnak?

„Ott a pontocskánk” bővebben

Sőt mondhatnánk a gereblye, a lapát, meg az összes flancos kerti szerszám unalmában – így a tomboló télben – eldurrant, aminek a következménye az lett, hogy csapatunk búcsúzott idén is elég korán a Coppa Italia küzdelmeitől. Persze nem mi voltunk a sorozat várományosa, sőt még a döntőbejutás is elég derekas bravúrnak felelt volna meg, de bárhogy nézem is, ez így otthon, az első kanyarban fájó pont lett. Persze két féle megközelítést is alkalmazhatunk.

Az egyik az, hogy a Torino 1,24-es (eredmenyek és a fotmob is nagy egyetértésben adták ezt) XG-re rúgott 3 gólt, ami tekintve, hogy a bajnokságban mélyen alulmúlják a várható gólmennyiséget (28 várható gólra, csak 21) csodaszámba megy ez a fajta helyzetkihasználás. És mondjuk ki, őrületes mázlival szerezték meg egymás után háromszor is a vezetést (egy jól eltalált lövés, egy szerencsésen pattanó beadás, és egy Svilar hiba kellett ezekhez; szerencsére egyik sem túl gyakori nálunk).

A másik az a nem elhanyagolható tény, hogy szeptember után ismét vereséget szenvedtünk egy hasonló mérkőzésen, nem mellesleg pedig Baroni igazi mumusa lett Gasperininek. Ami újra és újra megtörténik, az már nem lehet szimpla véletlen, ott már érdemes törvényszerűségeket keresni. Már csak azért is, mert hétvégén ismét a Toroval csapunk össze…

„Elsült a kapanyél II.” bővebben

Úgy alakult a 2026-os év eleje az Afrika Kupa, a sérülések, eltiltások, na meg az átigazolási események miatt, hogy az AS Roma csapata teljes szélességében megmutathatta magát Lecceben. Nyilván nem kell ecsetelni, hogy a Celik – Ziolkowski – Ghilardi védelmi sor a közeljövőben hányszor fog még összeállni, vagy mennyire alapembernek számít El Shaarawy és Pisilli (idén összesen 5 meccsen 70 perc volt a lábában, ami elképesztő), hogy a később pályára befutó Tsimikas – Romano párosról ne is beszéljünk. Mégis sikerült, tulajdonképpen ugyanazzal a magabiztossággal legyőzni a Via del Mare-ban a hazaiakat, mint előtte a Genoat, a Cremoneset, vagy az Udineset, tehát a közép-alsóházi együtteseket. Ebben – mint ahogy a rangadókon is – legalább konzekvensek vagyunk (ez alól a Cagliari képzett csak fájdalmas kivételt).

„Cholora várva” bővebben

Ismét karácsony környékére került a Juventus – AS Roma rangadó első felvonása, amely hagyományosan torinói odavágóval kezdődik, így – akárcsak Várkonyi Andi – mi is a fa alá zavarhatjuk a csíkos páratlanujjú patást. (Persze, nagy kérdés, hogy ízlésesen kitömött, szép emlék formájában, vagy még mindig eleven rossz csikóként feldöntve és lerágva a fenyőt és apró csomagokat hagyva a lakásban… jó befejeztem ezen a metafora fejtegetését). Az ünnepek alkalmából kis szögletes dobozokba csomagolok apró meglepiket lelkes olvasóinknak!

„Zebrát karácsonyra!” bővebben

Ilyenkor késő ősszel bizony előfordul, hogy beszedünk valami kis kellemetlenséget. Gyanútlanul éljük a megszokott életünket, sőt azt lehet mondani, hogy minden egyre frankóbb; aztán egyszer csak lever minket a lábunkról, és bánatosan fetrengünk, mély depresszióba süllyedve. Íme szenvedésünk tünetei, rövidítve (de reméljük röviden is előadva).

A múlt héten kicsattanó formában vártuk a vasárnap esti Napoli elleni meccset, ami valljuk be már akkor ténfergéssé, és indiszponáltsággá fajult. Persze, van, amikor nem sikerül semmi, amikor látszólag megmagyarázhatatlanul csak nem esik jól a munka, nem jönnek az ötletek, és várjuk, hogy vége legyen a napnak. Elkönyveltük ennek. Na, de majd – kiáltottunk fel hirtelen, a semmiből, összerezzentve munkatársakat – lesz egy hét szünet, akkor jól kipihenjük magunkat, újult erővel nekiugrunk, és megküzdünk Szardínián a Cagliari, nem túl acélos, bár kétségtelenül elég harcos csapatával.

„Támad a devla” bővebben