Bordó és Narancssárga

Gialla come er sole

Rossa come er core mio

Mostanában naposabb oldalát mutatta/ja kedvenc együttesünk. Két rangadó egymás után, amely bizonyította, hogy nem csak behúzott farokkal, a hátunkat törő hálóval tudunk nyerni (meg egyáltalán nyerni tudunk). Valamint a vetélytársak is képesek a bukdácsolásra a bajnokságban, mindezt úgy, hogy a nemzetközi porondon viszont elég jó helyzetbe hozzák magukat. Ennél tökéletesebb nem is lehetne.

Persze kósza felhők is átsiklanak a kellemes kora nyári égbolton, de eddig, amikor szükséges volt, akkor az akarattal és szívvel áthidaltuk a problémákat…

„Bordó és Narancssárga” bővebben

A böjt vége…

Lassan itt a Húsvéti időszak, és vége a böjtölésnek is (már aki tartotta, bár úgy sejtem, a létezéséről mindenki tudott). Kis hiány mutatkozott a fórumunkon is, de ennek csak részben szervezésbeli problémák az oka (a Brighton meccse előtti Aleram poszt nem élesedett valamiért), ezt megtörve, most igyekszem egy kicsit összefoglalni (de még nem felvezetni) az elmúlt 2 hét fontosabb eseményeit. Mert, habár a csapatunk is rövid pihenőre tért, azért ez-az még összegzésre vár. Lássuk is a menüt, akkor…

„A böjt vége…” bővebben

Always look on the Bright(on) side of life

Csütörtökön este kedvenc csapatunk (milyen jó ezt nem letartgikusan, némi iróniával a fogak között, enyhe gúnyos mosollyal kimotyogni) simán elintézte Európa Liga mérkőzésen az angol középcsapat (de játékosállományban magasabban értékelt, anyagilag magasabban kvalifikált) Brightont, meg a haverját Hove-t.

A sorsoláskor már jöttek a gúnyos hangok: itt a kiesés, „Ne legyen több Fejenóld, meg Blájton!” „De mi megmutattuk nekik! Azt mondták csak egy edző felpattanás a 3 kieső legyőzése (meg egy szerencsés EL továbbjutás). De aztán megvertük a Torinot, majd megvertük a Monzat, aztán a Brightont előbb lenulláztuk, megaláztuk és aztán vertük meg!” (ígérem befejeztem a Monty Python idézetek kiforgatását…). Szóval panaszra nincs ok, és mivel felvezetőkben kicsit elmaradtunk, egy kicsit érdemes visszalépnünk.

– A Romanes nevűek a házba mennek? – Azt jelenti, „a rómaiak itthon vannak!” – Nem, nem azt…
„Always look on the Bright(on) side of life” bővebben

Konstans ambivalencia

Daniele De Rossi kispadra kerülésével felültünk egy igazi hullámvasútra, mind taktikai, mind érzelmi szinten, mind a játék képét illetően. Csak egyben nem szerencsére: az eredményességben.

Az igazság az, hogy gondban is vagyok. Azt eddig is sejtettem, hogy nem teljesen értek én ehhez a futball nevű sportághoz, csak szeretek okosakat mondani róla, DDR regnálásával kapcsolatban viszont csak széttárni tudom a kezem.

D-Day
„Konstans ambivalencia” bővebben

Őrült tudós az atomlaborban

Daniele De Rossi eddig bizonyította, hogy van mersze változtatni és bevállalni új dolgokat, ahogy bizonyította azt is, hogy remek motivátor, és van elképzelése arról, mit szeretne, és hogyan. Ezzel alaposan meglepte például a Veronat, vagy az Intert. Most azonban sikerült magát és minket is meglepnie, de ez a meglepi inkább arra hasonlított, amikor Dee Dee suli után beszabadult Dexter laborjába…

„Őrült tudós az atomlaborban” bővebben

Mese a virtus-ról

Róma korai felemelkedés történetében elég sok homályosnak mondható pontot lehet kitapintani. A város alapításának mitikus meséje után az egyre nagyobb hódításokat bemutató városállam nem csak katonai erejének, hanem páratlan egyéniségeinek köszönhetően bizonyította be mindenki számára, hogy eleve uralkodásra rendeltetett.

Ezek, a többségében férfiak rendelkeztek olyan karizmával, elszántsággal, és persze hazaszerettel, melyek az ellenségben riadalmat, de minimum tiszteletet ébresztettek, akik belátva Róma erényeit kénytelenek voltak fejet hajtani előttük. Olyanok előtt, mint Mucius Scaevola, aki nyílt tűzön barbeque-zta el a jobb kezét, vagy a Horatius testvérek, akik a szomszéd latin királyság, Alba Longa rivális családjával – a Curiatius-okkal – játszottak hegylakósdit. Sok jellem, sok alázat Rómáért, sok áldozat.

David: Horatiusok esküje. Három kard, három pont. Egyértelmű. A kép bal oldalán romanista feleségek keseregnek az újabb hétvégi meccs miatt…
„Mese a virtus-ról” bővebben

A jelen mestere a jövő kapitánya

Don Corleone lassan lesántikál az emeletről. A földszinten, a félhomályában Tomot találja, aki rezignáltan bámulja a dolgozószoba sötét sarkát, kezében egy pohár szíverősítő. A Don fáradtan, nehézkesen leereszkedik a székre. Tom várakozó pillantással feléje fordul, de nem szólal meg.

– Adj egy kortyot. – Töri meg a pár másodperces csendet a Don. Tom készségesen átnyújtja poharát, de még most sem szólal meg. Az öreg egy hajtással kiissza. Összeszedi minden erejét.

– A Mama most sír a szobájában. Halottam, hogy autók érkeztek. Te vagy a Consigliere, mond el nekem is, amit mindenki tud már…

„A jelen mestere a jövő kapitánya” bővebben

Az elszaladt kismalac, a bátor házikedvenc, és a kormos ruhás szerencsehozó

Kedves Mindenki!

Elsősorban Boldog Új Évet kívánnék minden kedves, lelkes fórumozónak! Itt van 2024, és szünetmentesen zajlik csapatunk augusztusban megkezdett kalandsorozata, aminek elérkeztünk a következő állomásához, az Atalantahoz. A mostani összefoglaló/beharangozó inkább egy véleménycikk lesz, mint valós érvek és számok bűvöletében íródott munka, mert habár az utóbbi egy hétben nem tudtam követni igazán az eseményeket, de azért igazán elmehet mindenki a jó büdös p… (mármint nem Ti)

Részleteiben…

„Az elszaladt kismalac, a bátor házikedvenc, és a kormos ruhás szerencsehozó” bővebben

Az eredményesség viszonylagossága, II. rész

Dacolva a fellépő nehézségekkel (úgy, mint a laptomon halála, az AS Roma gyalázatos szereplése, vagy a Karácsony közeledte) megírom a jól beígért poszt második részét, amely sokkal fogyaszthatóbban, a taktikáról fog szólni.

Persze felmerül a kérdés: van-e értelme taktikai okoskodásnak most, amikor ismét a már-már örök érvényű ünnepi sláger jelent meg (letaszítva a Lászt Krisztmeszt): Mourinho a kutyaütő, vagy a keret?

A válasz a kérdésre: szerintem egyértelműen: igen. Mármint érdemes a taktikával foglalkozni, egyszerűen azért, mert a jól szervezett stratégiával át lehet hidalni a hiányokat, és ami még nagyon fontos: erőt és önbizalmat ad. Mechanizmusokat gyárt, melyek, ha működnek, akkor egy gyengébb képességű együttes is felülkerekedhet egy nálánál sokkal magasabbra értékelt brigádnál (lásd Bologna, igaz, a felálló kezdők közt nincs akkora különbség, mint a keretek közt; Roma: 154, míg a Bologna 135,45 millióval futott ki, ami elhanyagolható különbségnek tűnik).

A stratégia azonban nem csodafegyver – ezzel tisztában vagyok – minden meccsen vannak kulcsszituációk, és kulcsjátékosok, akik a megfelelő döntéseket jól, vagy rosszul meghozzák, és nem tagadom rengeteg múlik a szerencsén, játékvezető stílusán, egy pillanatnyi koncentráció zavaron, stb. De, én alapvetően hiszek abban, hogy amit kétszer (vagy még többször) láttam a pályán, az egy tudatos játék, akkor is, ha az illető lesre fut, vagy, ha az ellenféltől kapja az átadást, ha kihagyja a ziccert, vagy el sem jut odáig. Ezek a tudatos részek pedig gördülékennyé tehetik és teszik a játékot, ami az eredményességet is előmozdítja (még, ha nem is mindig ez dönt, lásd a Bologna legújabb bravúrja az Inter ellen).

„Az eredményesség viszonylagossága, II. rész” bővebben

Az eredményesség viszonylagossága I. rész

Jogos felvetésként találkoztam a fórumon azzal, a jelenséggel, hogy az utóbbi időben inkább csak akkor élénkült meg a diskurzus, ha a csapat nem hozott valami elvárt eredményt. Én személy szerint magam is érzem, hogy a lelkesedésem nem túl magas, ha csak a 90. perc után tudunk valami csoda folytán (vagy annak tűnően) fordítani a Lecce ellen, esetleg két randa gólt betuszkolunk a Sassuolonak, hogy aztán egy rangadón úgy játszunk, mint egy friss feljutó, aki örül annak, ha nem tömik ki. De valljuk meg magunknak őszintén, érthetetlen, hogy minden versenysorozatban állva, miért ugrottunk elég negatív hangulattal ebbe a mostani kemény adventi-újévi rangadósdiba (tisztelet a kivételnek természetesen)?

A kérdést nyilván megközelíthetnénk a tömegpszichológia-szociológia, vagy egyéb áltudományok felől is, de sokkal inkább foglalkoznék a csapattal, és Mou-val. A vele szemben megfogalmazott elvárásokkal, és eredményesség – eredménytelenségével.

Annál is inkább, mert azon szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy egymás után két közvetlen riválissal játszunk, ráadásul két olyan csapattal, mely idén nagyon más megítélés alá esnek. Elsőnek a Bologna lesz az ellenfél, aki az idei kiírás meglepetéscsapata kitüntető címért, és egy európai kupasorozatban való indulásért szállt harcba. A másik pedig az a Napoli, aki a tavalyi tényleg lenyűgöző idénye után, küszködik, immáron Walter Mazzarrival. Ezekhez képest hol állunk mi, most egy kicsit a számok nyelvén, majd legközelebb kicsit taktikailag.

„Az eredményesség viszonylagossága I. rész” bővebben