minden, ami az AS Roma csapatával kapcsolatos
Csütörtökön Bilbao-ba látogatunk Európa Liga visszavágóra, nem titkoltan azzal a céllal, hogy megőrizzük a Rómában megszerzett szűkös előnyünket. Nem lesz könnyű, a házigazdák erősek és valóban kijár nekik minden tisztelet, ráadásul extra motivációjuk is lehet. De, ha szeretnénk érdemben gondolkodni arról, hogy mire is számíthatunk a piros-fehér ellenfelünktől, és mi várható a mérkőzésről, viszonylag nagy távlatból kell neki indulnunk. Az origó legyen Baszkföld története…
Igaz a Valentin nap már odébb van, de a tavasz még csak most indítja be igazán a hormonokat, kedvenc csapatunk pedig – talán ennek megfelelően – „unico grande amore” fokozatba kapcsolt, így mostanában nem kifejezetten nehéz Roma szurkolónak lenni. (Feltételezve, hogy a Roma mindenkori teljesítményét el lehet helyezni egy Venditti-skálán, akkor a „Sola mai”, egy kissé keserédes produkciót takarna, ezért az összetartozás és kitartás kerül előtérbe; a „Grazie Roma”, amikor megköszönjük a jó eredményeket; de amikor a játék is pazar, akkor az már a „Roma, Roma, Roma” Nagy Szerelme).
Nem áll meg a Roma tavaszi menetelése, miután Velencében egy erősen felejthető találkozón behúztuk a győzelmet, most – gyakorolva az idegenbeli találkozókat – Portóba, a legendás Estadio di Dragaoban (aminek a hangulata azért nem közelíti meg az Olimpicot – by Mile Svilar) lépünk pályára csütörtökön Európa Liga Play-off találkozón. Írásunk elsősorban ennek felvezetője, de egy kicsit már sorozat kitekintő is.
Annyira nem kell izgulni, nem egy létező matematikai probléma bizonyítása következik (nem mintha képes lennék csak a probléma megértésére), hanem egy hasonlóan nehéz rangadó ábrázolása, amiben két éppen hasonló periódusban található csapat csapott össze a Coppa Italia 2025-ös kiírásának elődöntőéért. Előzetesen úgy tűnt, ez a rangadó inkább számunkra fontos, hiszen a mérkőzések számát illetően ebben a sorozatban érhettük volna el legkönnyebben az előzetesen reálisan kitűzött célt (tehát legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb haszon elérésének lehetősége). Elvárásainkat végül nem igazolták a történtek.
Igazából nem történt semmi érdekes. Annyi csupán, hogy 18 meccset követően végre van egy győzelmünk idegenben is; de se a játék nem lett szebb, se a játékosaink magabiztosabbak. Szóval ez minden, csak nem egy fordulópont.
A szezon kezdete óta sokszor vártam – és, ahogy olvasom valaki még most is – azt a pillanatot, amikor fejben átbillenhet a csapat. Azonban minden ilyen pillanatban csalatkoznom kellett: nem történt meg, illetve csak egy mérkőzés erejéig De Rossi elküldésekor, aztán Juric távozásával is csak lassú emelkedés következett. Pedig volt itt nagy arányú győzelem, rangadón elért pont, megnyert Derby és most egy idegenbeli siker is.
Egy kissé ijesztő jelenség figyelhető meg csapatunknál, mely egyelőre megmagyarázhatatlan, de tény: 2024. április 25-e óta nem nyertünk tétmérkőzést idegenben! Akkor, azon a bizonyos fél órás küzdelmen, az utolsó pillanatos fejessel sikerült elhozni a három pontot Udinéből (ha egy teljesen lejátszott meccset keresünk, akkor a hónap elején Milánóban arattunk diadalt az EL negyeddöntőben). Ez még úgy is igen bizarr, hogy természetesen volt nyári szünetünk, volt egy tavalyi elfáradás, egy lapos kezdés, majd egy még kilátástalanabb folytatás.
Hogy számokba is lássuk: ez majdnem 9 hónap (tehát, akik Cristante fejesgólja mámorában estek neki az asszonynak, azok most már nagyon várják, nem csak azt az idegenbeli sikert…), azaz 39 hét, ami 273 nap! Meccseket illetően: 17 találkozó (10 döntetlen és 7 vereség) ez majdnem egy odavágóra való, természetesen nem mind a bajnokságból (akad 4 Európa Liga találkozó, ezek között 3 döntetlen a Leverkusennel, a Tottenhammal, és a Saint-Gilloise-val, és kikaptunk messze a leggyengébbtől, az Elfsborgtól). Idén csak egyetlen csapat tudott alulmúlni minket a bajnokságban, ebben a kategóriában: a Venezia mindösszesen 4 döntetlennel rendelkezik (most szereztek egyet, szóval nagyon jönnek fel ránk; nekünk 6 pontunk van)
A meccsek forgatókönyve rejtélyesen hasonló volt, mint egy klasszikus Scooby Doo epizód: jókedvűen leszálltunk a buszról, majd szembe jött egy ocsmány rossz arcú egyén, mi teljesen bepánikoltunk és elkezdtünk fel-le szaladgálni. Azzal a komoly különbséggel, hogy nem a meccs végén derült ki, hogy azok a szörnyek is emberek, hanem csak a legközelebbi fordulóban, amikor nem mi voltunk az ellenfél…
Amikor az ember egy igazi verhetetlen mesteredzőre gondol, akkor legkevésbé sem egy joviális öregúr jelenik meg a szemei előtt. Nem egy Claudio Ranieri, aki mindig úriember módjára igyekszik korrekt lenni, mind csapatával, mind a sajtóval, mind az ellenféllel – és úgy en bloc mindenkivel – szemben. A helyzet azonban az, hogy mégis Claudio Ranieri a legyőzhetetlen a Lazio számára, immáron 5. alkalommal!
Én komolyan hiszek abban, hogy ami 3-szor, vagy 4-szer megtörténik, az már erős törvényszerűség, nem csupán a véletlen terméke (nem elengedve, persze, hogy a Ranieri Derby-ken helyenként nem álltunk csínján Fortuna segítségével sem). Amikor azonban a Mestert általában faggatják az okokról (vagy általánosabb újságírói felvetésre, a „titokról”), akkor ő ezt mindig kissé nevetve elhárítja; mondván: „nincs itt semmi titok kérem!”
Ha nem is ennek feltárása a cél, de mégis jöjjön ennek az 5 meccsnek a rövid története.
„A Legyőzhetetlen” bővebbenÉreztem, hogy a csapat számára szükség van a többlet támogatásra, szóval a magyarországi romanista fórum egészét magam mögött tudva (utólag megszavazzuk a közgyűlésen), a tagpénztárt „feltörve” elutaztam Rómába és megtekintettem a AS Roma -US Lecce találkozót (feleségemmel és titkárnőmmel egyetemben, hogy a napi ügymenet bonyolódását ez a kis kiruccanás ne akadályozza. Természetesen mindenről számla van).
Szerencsére a helyi imák megsokszorozott hatása elérte célját és végre egy hónap után ismét győzelmet ünnepelhettünk. Ennek méltán sikeres túrának az ismertetése következik, mivel azonban a céges telefonok és internet elérhetőségek sajnos még nem kerültek kiosztásra, így képek nem, de szóbeli beszámoló most megtörténik.
A gennyes Isten bepúderezett farkára húzna rá azt a szemét szar… (a továbbiakban az ízes káromkodás csak halkan hallatszik – de meg nem szűnik – a háttérben, miközben egy nyugodt férfihang [Sinkó László, Mihályi Győző] narrálja tovább a mondanivaló érdemi részét; szünetekben a szentségelés behallatszik).
Lejátszotta második rangadóját is az AS Roma Ranieri mester irányítása alatt, melyen pontot sajnos nem sikerült szerezni, annak ellenére, hogy a mutatott játék biztató volt. Az eredmény tulajdonképpen papírforma, és ebben a szezonban már nem is igazán vannak nagyobb elvárások azon túl, hogy a középmezőnyben ragadjunk meg. Végülis logikus, hogy De Rossit egy Bajnokok Ligájáért küzdő csapattól küldték el, hogy a középmezőnyben harcoló Juric-ot nevezzék ki. Aztán amikor a középmezőny sem jött össze, akkor a kiesés elkerülésében specializálódott edző került szóba. Én már Cosmikban, meg Liveranikban gondolkodtam (még romanistak is), és tulajdonképpen Ranieri is hasonló kategória (emlékezve a Cagliari bravúros szereplésére, a watford-i keserű csalódásra). Azzal az igazán nagy különbséggel, hogy neki valóban van edzői múltja és eredményessége is.
Nem vagyok az a típus, aki felül az értelmetlennek tűnő hagyományoknak, mint amilyen a tequila-ivás rituáléja (fiatalabb korunkban kitaláltuk, hogy pálinkával is kellene hasonló. Pl. töpörtyűvel bekenem a kéztövemet, majd lenyalom a zsírt, aztán lehúzom a páleszt és beleharapok egy nagy fej vöröshagymába, istenien hangzik, majd egyszer ki is próbálom), vagy a turisztikai majomságok. Én nem fogdostam meg Hadik lóf*-át a Várban, nem tapiztam Júlia csöcseit a veronai kamuházban, és nem dobálok eurocentet a Trevi-kútba se!
Most ezt nehéz is lenne megtenni, mert megint felújítják, így szép hosszú sorba állnak az emberek, hogy megtekintsék a „nem szökőkutat” és ha van kedvük, akkor dobálnak a kút előtt felállított gyerek fürdőkádba is, ja és persze élőzhetnek is mind erről. Hogy miért teszik? Talán mert mindenki ezt csinálja; talán megszokásból, amikor még valóban teljes pompájában élvezhettük; vagy simán perverz örömből, katasztrófa turistaként nézni a romokat, és az abból való újjászületést. Egy dolog biztos, nem azt érezzük, és nem azt látjuk, ami miatt ez az egész érdekes igazából lenne.
