Nyerni kéne

A második Spalletti-éra első győzelmére készülődik  csapatunk a hétvégén a Frosinone ellen.  A naivabb szurkolók talán titkon abban reménykedtek, hogy a tar mester érkezésével egy csapásra megoldódik majd minden, és Torinoban a Zebrákat már a „Magica Roma” oktatja majd a futball minden szépségére… Sajnos ez nem igy lett, és remélhetőleg eme két mérkőzés megtekintése után mindenkinek elszállt a rózsaszin köd a szeme elöl, és rájött, hogy itt azért több a tennivaló annak érdekében, hogy ezen álmunkat a valóságba is át tudjuk ültetni. A siker útjára való visszatérés első mérföldköve mindenképpen aroma„kanárik” magabiztos legyőzése kell hogy legyen.
„Nyerni kéne” bővebben

Reszkess Juve, jövünk!

Amikor ősszel, a második fordulóban Roma-Juventus bajnokit rendeztek kicsit másképp álltak a csapatok. Garcia harmadik idényébe vágott bele, addigi legerősebb keretével, még a Juve éppen jelentős távozóit (Tevez, Vidal, Pirlo) próbálta pótolni. Ma ez már teljesen máshogy néz ki, Allegri megtalálta a megoldó kulcsot, míg Garcia munkanélküli lett. Dzeko akkor még gólt tudott szerezni, azóta viszont nem. Hogy mi sülhet ki ebből a vasárnap esti „rangadóból” igen nehéz lenne előre megjósolni. Racionálisan nézve sima hazai győzelem lesz, szurkolóként reménykedve viszont bíznunk kell abban, hogy minden sorozat megszakad egyszer!

Dzeko akció gólja, bizony
Dzeko akció gólja, bizony

„Reszkess Juve, jövünk!” bővebben

„Az első lépés a legnehezebb”

Nyilatkozta a frissen megválasztott lábatlani polgármester, de akár Spalletti szavai is lehettek volna, mivel debütálásként nem sikerült megverni minden idők 3. leggyengébben teljesítő Serie A csapatát.

35-01

A mai meccs képe. Alakul, de még nagyon nem az igazi… „„Az első lépés a legnehezebb”” bővebben

Idő, idő, idő

Habár ez a blog nem éppen gamer magazin, mégis a 90-es évek egyik népszerű játékából a Carmagaddon magyar forditásából a loptam az idézetet a poszt főciméhez. A fiatalabb, és a számitógépes játékokra kevésbé nyitott olvasóink számára összefoglalva, a program arról szól hogy egy poszt-apokaliptikus időket idéző autóval mindent, és mindenkit széttrancsírozva csak mi maradjunk életbe a végén.

ido1

Nyilván a kedves olvasó feltette magában a kérdést, és ez mégis, hogy a pi..ába kapcsolodik most ide hogy miért egy ilyen „old school” játék ismertetésével próbálom felvezetni a Milán elleni mérkőzés beharangozóját? A válasz pofon egyszerű, januártól csak ilyen módszerekkel tarthatjuk még életben a Scudettos álmainkat….

„Idő, idő, idő” bővebben

Szerdán délután folytatjuk

Lassan visszatér az élet az olasz foci színterére. Sőt az átigazolási piac már napok óta aktív, így egyes pletykák mellett már konkrét üzletek is megvalósultak. Ez a poszt azonban a szerdán, vízkeresztkor esedékes Chievo elleni bajnokit hivatott beharangozni, így a mercato részleteit meghagyjuk egy másik írásnak. Na de mire számíthatunk szerdán 15 órakor? Totti visszatérésre? Harmatos csapatunk helyes irányba indulására, vagy marad minden úgy, ahogy volt az óévben?

szerdafolyt1

Olaszországban évtizedek óta rendeznek fordulót vízkereszt napján, idén sem lesz ez másképp. Szerdán, január hatodikán csapatunk veronai kirándulást tesz, hogy további három egységgel gyarapítsa eddigi pontjait. Garcia mester megmenekült a Genoa legyőzésével, de ideiglenes vagy hosszabb időre? Erre hamarosan választ kaphatunk.

„Szerdán délután folytatjuk” bővebben