Szerdán délután folytatjuk

Lassan visszatér az élet az olasz foci színterére. Sőt az átigazolási piac már napok óta aktív, így egyes pletykák mellett már konkrét üzletek is megvalósultak. Ez a poszt azonban a szerdán, vízkeresztkor esedékes Chievo elleni bajnokit hivatott beharangozni, így a mercato részleteit meghagyjuk egy másik írásnak. Na de mire számíthatunk szerdán 15 órakor? Totti visszatérésre? Harmatos csapatunk helyes irányba indulására, vagy marad minden úgy, ahogy volt az óévben?

szerdafolyt1

Olaszországban évtizedek óta rendeznek fordulót vízkereszt napján, idén sem lesz ez másképp. Szerdán, január hatodikán csapatunk veronai kirándulást tesz, hogy további három egységgel gyarapítsa eddigi pontjait. Garcia mester megmenekült a Genoa legyőzésével, de ideiglenes vagy hosszabb időre? Erre hamarosan választ kaphatunk.

A tabella 12. helyén tanyázó veronai csapat masszívan gyűjtögeti pontjait, döntően hazai környezetben eredményesek, legutóbb az Atalanta ellenében tartották otthon mindhárom pontot, de ugyanitt szórtak egy négyes a strandkorlátnak is. Pontot szereztek a városi rivális ellenében, illetve a Sampdoria sem tudott győzni Veronában. Csak a Napoli, Inter és az Udinese volt képes realizálni erőfölényét a sikeres középcsapat otthonában. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az elmúlt fordulókban látott AS Roma nagy feladat előtt áll.

szerdafolyt2

Persze alapesetben, a kereteket értékét figyelembe véve, a játékosok képességeit tekintve mindenképpen a vendégek lesznek az esélyesebbek, de az ilyen mérkőzések sohasem mentek könnyen a Farkasoknak. Csüggedni előre kár, várhatóan, hosszú kihagyást követően Totti újra hadra fogható lesz, bár első hallásra inkább csak a kispadon kezd majd a kapitány. Ez mentálisan nagy lökést kell adjon a többieknek, nem vitás.

Az utolsó hat Chievo elleni vendégjáték mindössze egy győzelmet hozott, az odds mesterek szintén szkeptikusak, (2,25 a vendég győzelem szorzója) de mi itt a Roma blogon nem lehetünk azok. A születésnapos Falque, vagy a visszatérő kapitány csak képes lesz valami átütő megmozdulásra, és akkor az amúgy kifejezetten határozott hazai középpálya megrogyhat, és máris kész az idei év első vendég sikere.

Nem mellesleg van mit javítani a vendégszereplések mérlegén, október óta nem diadalmaskodott csapatunk idegenben! Döbbenetes. Bár akkor pont a Fiorentina adta magát, ettől még ezen a mérlegen van mit javítani. A találgatások egyébként semmi meglepőt, vagy újat nem várnak a kezdő tizenegybe, azaz Szczesny – Digne, Rüdiger, Manolas, Maicon – Vainqueur, DDR, Florenzi – Gervinho, Totti, Salah. Komolyabb hiányzók csak a középpályán lehetnek, Pjanic és Ninja személyében. Ez persze szerdáig még bőven változhat.

szerdafolyt3

De hogy összefoglaljam, nagyjából halvány fogalmam sincs, mit várhatunk ettől a szerdai mérkőzéstől. Fontos lenne győzni, ráadásul a többi mérkőzés az év végén elég kedvezően alakult ahhoz, hogy a csapat ne legyen vészesen lemaradva.  Szóval a hajó még messze nem süllyedt el, de keményen a lovak közé kell csapni. Nem tudom, Garcia képes lesz-e erre?!

Szerdán, 15 órától a DigiSport 2-n élőben nézhetjük a mérkőzést. Mi mást lehetne kívánni, hajrá Roma! Hajrá Srácok!