OK: Fiorentina – Roma, sok gól, vendég továbbjutás?

Az Olasz Kupa második negyeddöntőjében érdekelt az AS Roma, méghozzá a Fiorentina vendégeként kellene EDF csapatának kiharcolni a továbbjutást. Kedden este a Milan meglepően szervezett játékkal, és egy kimagasló egyéni teljesítménynek köszönhetően legyőzte a Napolit, így a felső ágon már megvan az első továbbjutó. Ma két további negyeddöntőt rendeznek, a firenzei mérkőzésen kívül a Juventus látogat majd Bergamóba, hogy az Atalanta ellen vívja ki a legjobb négy közé kerülést. Csütörtökre pedig egy Inter-Lazio párharc marad. (OH NO!)

Dzeko gól lesz ma?

Mi fókuszáljunk a saját mérkőzésünkre, és próbáljuk meg kiokumlálni, hogy sikerülhet a Pioli által irányított lilák legyőzése. Di Francesco részéről jött a fogadkozás; többet nem hibázhat a csapat, sorsdöntő összecsapás lesz a mai és az összes többi lózung. Mondjuk egy ilyen bajnoki mérkőzés után, nem is igazán mondhatna mást a Mester. Mint ismeretes három gólos előnyből sikerült remizni az Atalanta ellenében.

Persze a Fiorentina sem futott könnyebb bajnokit a hétvégén, annyi különbséggel, hogy ők mindhárom pontot megszerezték egy hét gólos mérkőzésen, Veronában. Sőt a Sampdoria ellenében szintén egy sokgólos bajnokit vívott Pioli. Az a mérkőzés 3-3 lett. Tehát az elmúlt hetekben bőven kap és legalább olyan szép számban termeli is a gólokat a Fiorentina. Bőven akad veszély ebben a párharcban, biztosra semmiképpen sem mehetünk. Látszik is mindez EDF eltervezett kezdőjén, hiszen az egészséges állomány legjavát pályára tervezi küldeni a tréner.

Ez egy Florenzi gól

Valahogy így: Olsen – Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov – Nzonzi, Cristante – Zaniolo, Pastore, El Shaarawy – Dzeko. Ez történetesen egy 4-2-3-1-s hadrend, amire az elmúlt időszakban láttunk példát. Remélem az előny megtartásáról tartott bőven kiselőadást a szakmai stáb, mert a vasárnapi meccs után megnéztem, idén négy alkalommal sikerült már lemorzsolni minimum két gólos előnyt, ez még akkor is durva, ha egy esetben sikerült végül a győzelmet megszerezni. (Chievo, Cagliari, Torino és most az Atalanta)

A Róma 2017 novemberében nyert mérkőzést Firenzében, akkor szintén egy sokgólos mérkőzésen lett 2-4 a vége. Viszont a legutóbbi, igaz nemzetközi kupa összecsapáson a Fiorentina tudott továbbjutni. Az egy emlékezetes EL párharc volt még Garcia irányításával. Akkor a lilák játékosa volt egy bizonyos Salah, sőt Aquilani is. (idegenben 1-1, Rómában 0-3) Szóval akad bőven múltja a két csapatnak, akik összesen 15 alkalommal tudtak diadalmaskodni a Coppa Italia kiírásában.

Manolas fejel

Pioli csapata hullámzóan teljesít, képes kiemelkedően játszani, és megnehezíteni az olasz léptékkel nagyobb csapatoknak számító ellenfelek sorsát, máskor meg öt bajnokit hoz döntetlenre, vagy épp kikap hazai környezetben a Parmatól. Ennek számos oka lehet, ezt nem szeretném elemezgetni, ami viszont szembetűnő, hogy a rutinos olasz edző kevésbé rotálja játékosait. 12 játékosa lépett pályára minimum 19 (!) alkalommal az idei bajnoki szezonban. Ez a mutató a Roma esetében mindössze 2, Olsen és Kolarov az a két játékos, aki több mint 19 mérkőzésen pályára lépett. (figyelembe véve, hogy a AS Roma nemzetközi mérkőzéseken szintén pályára lépet, azért elég beszédes)

Ennek ismeretében bátrabban merem jósolni a hazaiak kezdőjét: Lafont – Milenkovic, Pezzella, Vitor Hugo, Biraghi – Gerson, Veretout, Edimilson – Chiesa, Simeone – Muriel. Elnézve ezt az alapcsapatot, valamivel többet néznénk ki belőle, mint a jelenlegi kilencedik hely a tabellán, és a megszerzett harminc pont. Persze ez egy kupa párharc, egy meccsen, ma délután eldől minden. A támadó hármas elég veszélyesnek tűnik, összesen 12 gólt termeltek eddig. Érdekesség, hogy a házi góllövőlistát Benassi vezeti, akit erre a mérkőzésre pihentet (!) Pioli; meglátjuk?! Egy szó még Gersonról, aki a fővárosból került kölcsönbe a nyáron, eddig 20 alaklommal lépett pályára, és egyszer volt eredményes a „szupertehetséges” brazil.

Zaniolo csel

Összességében a két csapat jó meccseket játszik egymással; fordulatos, gól gazdag találkozóra számítok. Az ilyen meccsekből nehéz jól kijönni, de mindent meg kell tenni azért a fránya 10. kupagyőzelemért. A találkozó 18.15-kor kezdődik, közvetítés a SportTV1-n lesz. A játékvezető Manganiello sporttárs lesz, akivel az AS Roma mutatója három meccs, három győzelem. Maradjunk ezen a helyes úton, és szerezzünk egy kis lendületet a hétvégi Milan elleni bajnokira, mert szükség lesz rá…