A cím egyaránt vonatkozik a Roma előző fordulós teljesítményére, és a sok tévedésre, melyet elkövettem az előző posztban, amikért utólagos elnézéseteket kérem. Egy más kiesett csapatot nem tudtunk megverni hazai pályán. Pedig most aztán tényleg mindent megtett a csapat. Ilyen meccset talán még soha nem láttunk. Órákon belül pedig zárjuk az olasz bajnoki szezont a Torino otthonában.
/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_image/image/70869932/1397247880.0.jpg)
Jó hír, hogy az EB után először került kezdőbe Spinazzola. Jó egészséget neki, és kívánjuk, hogy mihamarabb visszanyerje formáját. Egyelőre még messze van tőle, de nem eszik ilyen forrón. A meccs parádésan kezdődött, Okereke már az első percben befejelte Aramu beadását, amivel megszerezte a vezetést a Veneziának. Szerencsénk, hogy nem a 17. helyért küzd a két csapat, mert egymás elleniben eléggé le vagyunk maradva.
A gól egyébként nagyon szép volt, kezdve onnan, ahogy Crnigoj megtartotta a labdát Veretout-val szemben, Aramu pedig tökéletesen ívelt a védelem mögé, amire Okereke lendületből érkezett, a védőink pedig földbe gyökerezett lábbal nézték végig, hogy megszerzi a vezetést a Venezia a meccs legelső percében. Itt egyébként a Venezia lehetőségekből az utolsót láttuk, innentől kezdve a Roma teljes erőből támadott. Nem sokkal később Pellegrini szerezte meg az első kapufát szabadrúgásból. Itt jegyezném meg, hogy Pellegrini mintha megtanult volna kapura lőni a szezonban. Emlékezhetünk, hogy a célzással soha nem volt gondja, de nagyjából annyi erőt tudott belevinni a lövéseibe, hogy a légy elaludt a labdán út közben, de az utóbbi időben nagyon veszélyesek a lövései.
Aztán sokat segített a Román, hogy a 32. percben Kiyine valamiért úgy döntött, hogy tökön rúgja Pellegrinit, ami után a játékvezető kiállította. A második félidőben Cristante, Pellegrini ismét szabadrúgásból, majd Zalewski is eltalálta a kapufát, El Shaarawy és Abraham a kapu torkából lőtte a kapusba, tényleg folyamatosan próbálkozott a Roma. Shomurodov szép góljával sikerült egyenlíteni, de én őszintén nem gondolom, hogy ennél többet lehetett volna tenni a győzelemért, akár a játékosok, akár Mourinho részéről. Ez most így sikerült. Érdekesség, hogy xG-ben 3.02-0.34 lett az eredmény. Egyébként 8-cal lőjük alul a szezonban az xG mutatónkat, ennél gyengébben csak a Genoa értékesíti a helyzeteit.
Ma pedig lezárjuk a Serie A-t a Torino elleni idegenbeli mérkőzésen. A Torino a 9-11. helyen végezhet, míg mi akkor lehetünk ötödikek, ha nyerünk, a Lazio pedig kikap a Veronától, amit gyakorlatilag lehetetlennek tartok. A hatodik helyet mindenesetre jó lenne biztosítani, hogy jövőre semmi esetre se a Konferencia Ligában kelljen indulni. A legrosszabb esetben akár a nyolcadik helyen is végezhetünk, ami európai kupa nélküli szezont eredményezne, és elég csúfos lenne, de őszintén szólva én még mindig nem nagyon tudom hova tenni a Konferencia Ligát, de azért mindenképpen jó lenne elkerülni a nyolcadik helyet.
Mkhitaryan, Smalling, Karsdorp és Zaniolo nem lesznek elérhetők, ami nagy érvágás lehet. Valószínűleg Perez, Veretout, Kumbulla és Maitland-Niles kezd a helyükön, ami miatt egyáltalán nem vagyok nyugodt. A Torino részéről a zseniális szezont futó Bremeren kívül mindenki bevethető lesz, ráadásul Belotti extrán éhesen léphet pályára, hisz jó eséllyel az utolsó meccsét játssza a vörösöknél. Visszatért a pletyka, hogy a Roma is ott van az érdeklődők között, ami szerintem nem túl esélyes, amíg Abraham nálunk van. Még egy nem igazán ide vágó érdekesség, hogy Dybalát is szóba hozták a Romával, és Totti is beveti magát az argentin érdekében. Aztán lesz, ami lesz.
A Konferencia Liga döntő előtt nem szabad kiengedni, vereségből döntőbe menni, főleg egy esetleges nyolcadik helyről nagy ütés lenne. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem kifejezetten a Serie A-ra koncentrálva történt azért némi előrelépés. Nem vagyok Mourinho híve, de Fonsecához képest tényleg van valami váza a csapatnak, az biztos, hogy motiváltabbak a játékosok. Pellegrini szerintem idén szintet lépett, és nemcsak mint játékos, de mint kapitány is. Abraham nagyon jó szezont futott, abszolút pótolta Dzekót vezéregyéniségben is. Zalewski a szezon egyik legnagyobb felfedezettje. Kicsit sajnálom, hogy Shomurodovból nem láttunk többet, valamint még mindig értetlenül állok Rui Patricio leigazolása előtt. Lesz dolga Pintónak a nyáron, de ha ez tényleg egy három éves projekt, akkor jövőre jó lenne már megütni egy olyan szintet, hogy megközelítsük a top 4-et.