Genovában folytatjuk

Ma újabb, a harmadik fordulóban elmaradt mérkőzéssel folytatjuk az idei menetelést. Ráadásképp úgy alakultak a dolgok, hogy kétszer egymás után játszunk a Sampdoria csapatával. De ne szaladjunk ennyire a dolgok elé, és menjünk szépen lépésről-lépésre. Egyrészt tombol az átigazolási időszak, ami vélhetően érzékenyen érinti majd az AS Roma csapatát, másrészt bőven akad sérült és egyéb probléma is.

Túl az idei első mesterhármason

Hangsúlyozni is felesleges, mennyire szükséges a három pont; jelen helyzetben mind a hat pont begyűjtése a ’Doria ellen. Ebben a nagyszabású tervben vélhetően ma még Dzeko is részt tud vállalni, de hogy a hétvégi bajnokin játszik-e a bosnyák, nehéz megjósolni. Na de, ha nem a rutinos csatár kezd, akkor itt van nekünk, a Sampdoriatól igazolt, ma éppen születésnapos Schick! Pont eljött az ideje, hogy bebizonyítsa, mi került rajta 20 millióba… „Genovában folytatjuk” bővebben

Döntetlen az Inter ellen

Vasárnap este két gyengélkedő csapat készült a soros roncsderbijére, hogy véget vessenek elég kellemetlen időtartamúra húzódó veretlenségi sorozatuknak. Egyik sem járt sikerrel, így a Roma öt, az Inter hat meccse nem gyűjtött három pontot. Igazságos pontosztozkodás lett a vége.

„Döntetlen az Inter ellen” bővebben

Vége a téli álomnak

Miután az Atalanta még a téli szünet előtt az augusztusi szerencsés győzelmünkért visszavágott az olimpicoban, most rajtunk a sor: az eddigi számunkra talán legbosszantóbb (de mindenképp legfontosabb) VAR hibáról emlékezetes vereségért kéne visszavágnunk volt kopasz edzőnk új csapatának az otthonában. Ez a meccs a tabella miatt is nagyon fontos, hiszen mind a két csapat hasonló ambíciókkal, az első négybe kerüléssel kezdett neki a szezonnak, és jobb kezdés után mindketten nagyjából erre a szintre estek vissza.

„Vége a téli álomnak” bővebben

Magyar sport, foci, kommentálás és szakértők

A blogon a kommentek között ha felmérést végeznénk nem tudom, hogy a legnegatívabb megítélés címet a Lazio, Juventus,  Egri Viktor vagy úgy általában a tévés szakértők nyernék-e meg, de az biztos, hogy szoros a verseny. Emiatt is éreztem azt, hogy mindenképp írok egy értékelőt arról az előadásról amit a Corvinus egyetemen szerveztek, még november végén a háromszoros olimpikon vízilabdázó, Kiss Gergely, valamint 3 sportkommentátor részvételével.

Egész nagy volt az érdeklődés az előadás iránt.

Pontosan nem tudom, hogy mennyire volt sajtónyilvános a beszélgetés, vagy hogy egyáltalán a mi kis közösségünkben publikált beszámoló sajtónak minősül-e, de sok érdekes dolog elhangzott amit úgy gondoltam, hogy szívesen megosztok veletek egy kicsit unalmasabb időszakban. (a részletek nem feltétlen egyeznek meg, nem jegyzeteltem vagy vettem fel az előadást, csak a lényegi részeket szeretném átadni).   „Magyar sport, foci, kommentálás és szakértők” bővebben

Simone Perrotta

A Rómában a történelme során játszott egy csomó sztár, játszottak világbajnokok is szépecskén: Ferraris IV, Ghiggia, Völler, Hassler, Conti, Cafu, Aldair, Candela, De Rossi, Totti… Sorolhatnánk estig a neveket. De hánynak van ezek közül a világbajnokok közül szobra? És most nem arra gondolok, amikor a lelkes szurkolók papírmaséból, pvc-ből, vagy a jó isten tudja miből, csinálnak valamit, amit végül el kell majd takarítani utánuk. Most rendes, igazi szoborról beszélek, amit egy közösség, tisztelete jeléül felállít egy közterületen. Őszintén bevallom, hogy nem tudom, hányan lehetnek, szerintem nem sokan. De egy valakiről biztosan tudok, akinek van egy ilyen szobra: Simone Perrotta! „Simone Perrotta” bővebben

Roma-Atalanta 1-2

A Roma ezúttal otthon kapott ki az Atalantától, az első félidőben Cornelius és De Roon juttatták két gólos előnyhöz a vendégeket, Dzeko hiába szépített a második félidőben. Pedig a Roma az első félidő végétől kezdve emberelőnyben játszott, a gólszerző De Roon kiállítása után. „Roma-Atalanta 1-2” bővebben

Komoly meccs lesz szombaton

A keddi Napoli-Atalanta kupamérkőzés óta azon gondolkodom, hogyan kezdhetném a hétvégi beharangozót. Több ordas közhely közül kellett választanom. Az egyik az volt, hogy az Atalanta igen jó passzban utazhat a szombati találkozóra, míg a kedvenceink háza táján kisebb válság bontakozik ki. A másik még egyszerűbb, a bajnokság felénél fogyatkozik az AS Roma lendülete és igen komoly erőpróba elé néz szombaton. És ez akkor is igaz, ha EDF csapata egy meccsel még adós, és pontosan nem játszotta le a szezon eddigi 19 mérkőzését.

Ezt követően jöhetne az a rész, amikor elkezdem agyon dicsérni soron következő ellenfelünket. Hiszen az Atalanta erején felül teljesített már a tavalyi kiírásban is, viszont amit idén művelnek, arra már szavakat se nagyon lehet találni. Nápolyban továbbjutottak az Olasz Kupában, az EL csoportjukat megnyerték, oda-vissza verve az Evertont, vagy épp legyőzve a Lyont. Ráadásképp tele van csapatuk fiatal olasz tehetségekkel, akik mind-mind szeretnék bebizonyítani, ők a jövő olasz futballja. „Komoly meccs lesz szombaton” bővebben

Jelentem válság van!

 

Eredményválságba kerültünk! A Roma nem tud gólokat szerezni és elfelejtette hogyan kell nyerni. Tegnap a Roma 1-1-es döntetlent játszott az Olimpicóban a Sassuolo ellen. Pellegrini szerzett vezetést a Rómának az első félidőben, de a másodikban Missiroli egyenlített. Közben a második félidőben a VAR érvénytelenített két gólt is a Rómának. „Jelentem válság van!” bővebben

Utolsó hazai idén

A mai napon, december 29-én megkezdődik a 19. forduló Olaszországban. Péntekre egy Crotone – Napoli mérkőzés került, majd szombaton a teljes maradék kört lenyomják. Délben Fiorentina – Milan rangadó, majd 15 órától több mérkőzés mellett egy Roma – Sassuolo bajnokival. Számunkra ez a találkozó lesz a fontos, hiszen a torinói vereséget követően tisztába kellett tenni az idei szezonra megálmodott elvárásokat; azért még vesztett pontok tekintetében az Inter előtt vagyunk, amely előnyt őrizni kellene.

Holnap szintén játszik mindkét római

Persze a Sassuolo érdekes ellenfél, egyrészt Di Francesco előző csapata, ahol edzői pályafutásának legkomolyabb eredményeit érte el, másrészt a Neroverdi lassan feleszmél a (dupla) trénercsere viszontagságos kómájából és zsinórban három bajnokit sikerült megnyerniük. Nem kisebb skalpokat begyűjtve, mint az Inter, vagy épp a Sampdoria. Szóval a november végén kinevezett Iachini munkája kezd meglátszani a csapaton. Ettől még a fővárosban a Farkasok számítanak esélyesnek! (odds: H:1,3/D:5,5/V:10,0) „Utolsó hazai idén” bővebben

Vereség Torinóban

A tizennyolcadik forduló rangadója egyértelműen a Róma torinói vendégszereplése volt. Ezt nem lehet vitatni. Az eredményt gondolom mindannyian ismeritek. Húsz percnyi játék után egy ex-római (tipikus) védő, Benatia góljával a Juventus gyakorlatilag a végeredményt beállítva, összeszedett játékkal, beteljesített edzői koncepcióval hozta azt, amit egy bajnok jó százalékkal tud teljesíteni. Ettől persze jóval több dolog történt, amit a poszt későbbi részében megtaláltok dokumentálva.

A vendég szektor tegnap

Az mindenesetre aggasztó, hogy egy kör híján (Roma esetében kettő – mivel a Samp meccs még a zsákban) túl van a mezőny az odavágókon és a Farkasok három fő riválisuktól vereséget szenvedtek. (Inter, Napoli, Juve) Persze tudom, most sem volt alárendelt, kificamodott az AS Roma, sőt, ha a két ziccerből csak az egyik bemegy simán döntetlen… de kimaradtak a helyzetek, a meccset pedig a Juve nyerte. „Vereség Torinóban” bővebben