Simone Perrotta

A Rómában a történelme során játszott egy csomó sztár, játszottak világbajnokok is szépecskén: Ferraris IV, Ghiggia, Völler, Hassler, Conti, Cafu, Aldair, Candela, De Rossi, Totti… Sorolhatnánk estig a neveket. De hánynak van ezek közül a világbajnokok közül szobra? És most nem arra gondolok, amikor a lelkes szurkolók papírmaséból, pvc-ből, vagy a jó isten tudja miből, csinálnak valamit, amit végül el kell majd takarítani utánuk. Most rendes, igazi szoborról beszélek, amit egy közösség, tisztelete jeléül felállít egy közterületen. Őszintén bevallom, hogy nem tudom, hányan lehetnek, szerintem nem sokan. De egy valakiről biztosan tudok, akinek van egy ilyen szobra: Simone Perrotta!

A szobor Angliában, Perrotta szülővárosában, Manchesterben található, azon belül is Tameside-ban. Mert Manchesterben értenek a focihoz, van ott United, pár éve már van egy sikeres City is, viszont világbajnokból még ott sincs sok és aki van, azt megbecsülik. Valójában egy háromalakos szoborkompozícióról van szó, ami Tameside három világbajnok szülöttjét ábrázolja: Sir Geoff Hurstöt, Jimmy Armfieldet és a mi Simone Perrottánkat.

Balról jobbra: Sir Geoff Hurst, Simone Perrotta és Jimmy Armfield

Lassítsunk egy picit, akkor Perrotta most angol? Igen is meg nem is, tagadhatatlan, hogy ott született, ez van a szobrára írva és Perrotta az olasz mellett beszél angolul is. Viszont az is tény, hogy ha ránézünk és meghallgatjuk Perrottát, mindenre gondolunk csak nem a “ködös Albionra”, vagy az ötórai teára. Bár ki tudja? Lehet, hogy Perrotta szereti a teát…

De elkalandoztam, a lényeg, hogy Perrotta családja Calabriából származik, az olasz csizma orrából. Aki egy picit is ismeri az olasz viszonyokat, az tudja, hogy Calabria nem arról híres, hogy túlteng az anyagi jólét és nem fog meglepődni azon se, hogy Perrotta szülei, Francesco és Anna Maria, Angliába emigráltak egy jobb élet reményében. Konkrétan Ashton-under-Lyne-ban telepedtek le, ahol egy pubot üzemeltettek. Ez még mindig ugyanaz a hely, ahol Perrotta szobra áll, de ne kérdezzétek, hogy melyik városrész, pontosan melyiknek a része, különben részletesen le kéne írni, hogy Manchester része Tameside és Tameside része Ashton… Na mindegy.

A szobron található tábla: “Tameside világbajnoki hősei”

Tehát hősünk Ashtonban, 1977-ben látta meg a napvilágot és itt is anyakönyvezték, Simone Pasquale Perrotta néven. Aztán a Roma és az olasz labdarúgás szerencséjére , 1982-ben a Perrotta család megunta a “vidám és napsütötte” angol vidéket és az alig 4 éves Simonéval együtt visszatértek Calabriába, konkrétan Cerisanóba, a szülei városába.

Cerisanóban kezdődött Perrotta labdarúgói pályafutása, a helyi egyesületben, innen átkerült a Castroliberóba, ahol a csapat vezére lett és 1990-ben felfigyelt rá a Reggina, így az alig 13 éves Perrotta Reggio di Calabriába költözött. Mikor megirigyeljük a futball sztárok életét, jusson az eszünkbe, hogy minden “Cristiano Ronaldóra”, jut sok ezer kisfiú, aki ilyen fiatalon elköltözik a városából, néha külföldre is, hogy minden energiáját a focinak szentelje, de a nagyrészük sose fog tudni megélni a fociból.

A Regginában (1995-1998, 77 meccs, 1 gól)

Reggio Calabriában végigjátszotta az összes korosztályos csapatot és 1995-ben bemutatkozott a másodosztályban, pont a Chievo ellen. Azonnal a Reggina alapembere lett, 3 szezont töltött itt és minden évben egyre jobban játszott. Végül beválogatták a Serie B U-21-es válogatottjába (olaszoknál ilyen is van) és ő lett ennek a csapatnak a kapitánya.

Ezzel el is jutottunk Perrota karrierjének a mélypontjára. Ne ítéljük el, még nagyon fiatal volt és az vesse rá az első követ, aki még sosem tévedett, de ezt akkor sem lehet szebben leírni: 1998 nyarán Simone Perrotta sajnos elszerződött a Juventusba!

Simone! Mi van rajtad? Veszed le azonnal!

De komolyra fordítva, Perrotta nem sok sikert ért el a Juventusban, csak egy szezont töltött Torinóban és valójában alig játszott. Na persze egyből világossá válik hogy miért, ha megnézzük, hogy kik játszottak abban az évben a Juve középpályáján: Conte, Davids, Deschamps, Tacchinardi, Zidane… Ilyen konkurenciával ne csodálkozzunk, hogy az alig 21 éves Perrotta kevés lehetőséget kapott, alig ötször lépett pályára, ebből négyszer csereként. Ráadásul Lippit Ancellotti váltotta a zebrák kispadján és ő már nem tartott igényt Perrotta szolgálataira. Mellesleg közben beválogatták az olasz U-21-es válogatottba és ha már úgyis ott volt, 2000-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot! Miután a Juvéban lemondtak róla, kölcsönadták a Barinak, ahol megint kiválóan szerepelt és a középpálya oszlopos tagja lett egészen 2001-ig.

A Bariban (1999-2001, 56 meccs, 1 gól)

Aztán 2001 nyarán Perrotta karrierje igazán meglódult, elszerződött Del Neri mester keze alá, a “Chievo dei miracoli”-ba, “a csodák Chievójába”. Egy veronai kerület, korábban teljesen ismeretlen csapata nemcsak bejutott az első osztályba, hanem végig az élmezőnyben harcolt. Az első kilenc forduló után, a Chievo 5 pont előnnyel vezette a bajnoki táblázatot! Végül az ötödik helyen zárták a szezont és bejutottak az UEFA kupába! Hihetetlen!

Az elkövetkező két szezonban a Chievo stabilan beépült az olasz bajnokság középmezőnyébe, egy hetedik és egy kilencedik hellyel, Perrotta pedig bemutatkozott a nagybetűs olasz válogatottban, 2002 novemberében, egy 1-1-es döntetlennel végződött meccsen Törökország ellen. Giovanni Trapattoni annyira elégedett volt Perrottával, hogy a válogatott keret stabil tagja lett és a balul végződött 2004-es Európa-bajnokságra is kivitte.

A Chievo Veronában (2001-2004, 95 meccs, 6 gól)

Az Európa-bajnokság után Perrotta végre hazatalált! A frissen kinevezett új edző, Cesare Prandelli kérésére leigazolta őt a Roma és kezdetét vette Perrotta karrierjének a legszebb időszaka. Bár ez így nem egészen pontos, valójában Perrotta első római szezonja minden volt, csak szép nem!

Prandelli súlyos családi problémák miatt el sem tudta kezdeni a szezont. A helyére érkezett Rudi Völler, a romanista szurkolók szeretett “repülő németje”, de ő is távozott alig egy hónap után. Ekkor megérkezett Del Neri, Perrotta korábbi edzője a Chievoból, aki pont ráért, mert már a szezon legelején, villámsebességgel kirúgták a Portóból. De Rómában se ment jobban a “Csoda-Chievo” mesterének, már márciusban elpályázott, a sokadik zakó után. Ekkor a Roma megunta a hiábavaló edzőkeresést, házon belül oldotta meg a kérdést és Bruno Conti elvállalta a kispadot a szezon végéig.

De a következő szezonban hatalmasat fordult a világ! Bruno Conti kiválasztotta az új edzőt, elhoztuk az Udineseből Luciano Spallettit és az ő irányításával Perrotta is kivirágzott. Spalletti Rómájában, a 4-2-3-1-ben, Perrotta támadó középpályást játszott, a két szárny között és a csatár mögött. Ebben a pozícióban tudta a legjobban kamatoztatni a tulajdonságait, Perrotta egy félelmetes “box-to-box” játékos volt. Rengeteget futott (Spallettinél ki nem?), félelmetes iramot diktált, páratlan érzékkel tudott bekapcsolódni a támadásokba és megérkezni az ellenfél kapuja elé.

Közben a válogatottban is alapember lett, 2006-ban kezdő volt a világbajnok olasz válogatott összes mérkőzésén Németországban!

Perrotta a világbajnok. Az U-21-es válogatottban 6 meccsen játszott, 1 gólt szerzett és 2000-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. A felnőtt válogatottban 48 meccsen játszott, 6 gólt szerzett és 2006-ban a világbajnok csapat alapembere volt.

Sajnos tudjuk nagyon jól, hogy a Rómával viszonylag kevés címet szoktak nyerni és természetesen Perrotta sem kivétel. De azért akkor is nyert a Rómával két olasz kupát (2006/07-ben és 2007/08-ban), illetve egy szuperkupát (2007-ben).

Amikor Perrotta 2013-ban szögre akasztotta a cipőit, miután a Roma nem hosszabbította meg a szerződését, így nyilatkozott: “Nem hiszem, hogy folytatni fogom, inkább a Roma játékosaként szeretném befejezni a karrieremet, mint bármelyik másik csapatban. Lábujjhegyen érkeztem a Rómába és talán úgy helyes, hogy ugyanígy távozzak.” Szerintem meg egyáltalán nem volt helyes! Hova tették a Roma vezetői az eszüket? Miért nem rendeztek neki egy búcsúmeccset az Olimpicóban? Fogadjunk, hogy arra többen kimentek volna, mint egy átlagos bajnokira!

A régi szép időkben, 2007-ben, amikor “diszkréten” adtuk elő. “Ezek vagyunk mi, ti kik is vagytok?”

Sokan kimentek volna, mert Perrotta az egyik legnépszerűbb játékos volt a Roma történetében! A klasszis játéktudása mellett, legalább olyan fontosak voltak az emberi tulajdonságai, a szerénysége, az önfeláldozása, a stílusa, ahogyan kommunikált a médiával és a szurkolókkal. Egy kiemelkedő atléta volt és egy csodálatos ember, akire joggal lehetünk büszkék.

A visszavonulása óta, Perrotta továbbra is a labdarúgásban dolgozik. A Roma azonnal felajánlott neki egy állást, de ő inkább az olasz szövetségbe ment dolgozni, egy másik régi és kedves ismerősünk, Damiano Tommasi hívására. Perrotta 2013-ban a FIGC (az olasz labdarúgó szövetség) szövetségi tanácsának a tagja lett és többek között volt a fiatalokkal és iskolákkal foglalkozó szövetségi részleg alelnöke is. Közben dolgozott a Sport Uno tévécsatornában is műsorvezetőként.

Vezetőként a szövetségben.

Perrotta Rómában szerzett góljai közül nekem van egy személyes kedvencem, egy olyan gól, amit nem rúgott be. Tudom, hogy ez így elsőre furcsán hangzik, de most kifejtem. A 2006/07-es szezonban, mikor Totti versenyben volt az aranycipőért (tudjátok, az egyetlen, többé-kevésbé objektív egyéni díjért, amit a fociban el tud nyerni egy játékos), az utolsó meccsen a Messina ellen, két gólra lett volna szüksége, hogy megelőzzön valakit a holland bajnokságból. De sokáig csak egy gól jött össze neki. Még egy tizenegyest is elrontott! Már úgy nézett ki, hogy a Roma közmondásos pechje megint le fog sújtani és Tottinak nem fog összejönni az aranycipő.

Aztán Perrotta gólhelyzetbe került, valójában egy ordas-nagy, pofátlan ziccer volt. Perrotta nem volt egy gólzsák, de azért elég sok gólt szerzett a Rómában, 49 gól 9 szezon alatt, az kb. 5 gólt jelent átlagban szezononként, meg egyszer, 2006/07-ben, ő volt az olasz kupa gólkirálya 4 találattal. De ennél a helyzetnél esze ágában se volt berúgni, inkább odakísérte a labdát az érkező Totti elé, aki végre berúgta a második gólját és elnyerte az aranycipőt. Még emlékszem az egyik romanista kommentátorra, aki viccesen megjegyezte, hogy abból az aranycipőből egy darabka Perrottát illeti. Most őszintén, hát nem megérdemli azt a szobrot?

Vicces dolog, de úgy tűnik, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel, Ermes79 is a kedvenc “Perrotta-gólommal” zárta a róla szóló videóját: