A blogon a kommentek között ha felmérést végeznénk nem tudom, hogy a legnegatívabb megítélés címet a Lazio, Juventus, Egri Viktor vagy úgy általában a tévés szakértők nyernék-e meg, de az biztos, hogy szoros a verseny. Emiatt is éreztem azt, hogy mindenképp írok egy értékelőt arról az előadásról amit a Corvinus egyetemen szerveztek, még november végén a háromszoros olimpikon vízilabdázó, Kiss Gergely, valamint 3 sportkommentátor részvételével.
Egész nagy volt az érdeklődés az előadás iránt.
Pontosan nem tudom, hogy mennyire volt sajtónyilvános a beszélgetés, vagy hogy egyáltalán a mi kis közösségünkben publikált beszámoló sajtónak minősül-e, de sok érdekes dolog elhangzott amit úgy gondoltam, hogy szívesen megosztok veletek egy kicsit unalmasabb időszakban. (a részletek nem feltétlen egyeznek meg, nem jegyzeteltem vagy vettem fel az előadást, csak a lényegi részeket szeretném átadni).
Az előadás kifejezetten jó hangulatban telt, nagy élmény volt például Hajdu B. Istvánt hallgatni, akinek a hangja a FIFA 2007 óta egybenőtt az otthoni nappalival meg persze a nagy sporteseményekkel. Ott volt még Ifj. Knézy Jenő akinek úgy gondoltam, hogy esélyt adok szimpátiám elnyerésére, és bár ez nem sikerült teljes mértékben, az a hatalmas tisztelet ahogy az apjáról beszélt mindenképp elismerésre méltó. Ott volt még a jobb időket is megélt SportKlubtól, a „mémgyáros” Horti Gábor, aki nagyjából azt hozta amit várni lehetett tőle. Nem csak a 20 perces késés miatt, hanem kicsit a komolyabb témák, magasabb kaliberű beszélgetőtársak miatt is kilógott amit ő is megjegyzett néha.
Sok téma felmerült a másfél órás előadás során, a kommentátorszakma érdekességeitől kezdve a politikai forrókását kerülgetve a magyar sport helyzetéig. Először talán a lazább résszel indítva: meglepően nagy felelősség, és nem is a legbiztonságosabb szakma a sporteseményekről való közvetítés. Példának mondták, hogy újoncot soha nem osztanak magyar találkozóra, mivel a játékosok megsértődhetnek (kis közeg, mindenki ismer mindenkit) ahogy általában a személyeskedés még egy Luxemburg meccs után sem megengedett, de persze a szurkolót sem szabad hülyének nézni, látja, hogy mi történik, nem mondhatja Hajdú B. hogy „zseniális játékot produkált a magyar válogatott, talán utoljára Andorrában volt ennyire fantasztikus meccsünk” Egy Újpest-Fradi meccs persze extrán kényes, mert ha ő ott azt mondja, hogy ez bizony tizenegyes volt, akkor nagyon gyorsan elássa magát egy jelentős réteg szemében. Knézy mesélte, hogy egyszer félidőben lesétált a szurkolók közé akik szinte nekitámadtak, kérdőre vonva, hogy mégis miért mondta azt, hogy pirosat ért a szabálytalanság? (mondjuk a verekedéssel semmi problémája nem lett volna) Szintén ő mesélte, hogy egy magyar-román kosármeccs közvetítése közben tiszta víz lett a háta a román szurkolók köpködésétől (itt pedig egy teljesen felesleges románozást ejtett meg). De persze nagyon pozitívan nyilatkoztak a szakmájukról, és dicsekedtek egy sort, hogy David Camerontól kezdve Boris Beckeren keresztül Beckhamig kikkel beszéltek/találkoztak.
A magyar sport és futball helyzetéről (ezt rendszeresen külön kezelték, ami azért elég kifejező) is esett szó, ami kifejezetten érdekes volt, hiszen egy közgazdasági, „haszonmaximalizáló” környezetben egy teljesen más perspektívából értékelték a helyzetet, ami nagyjából két végletként értelmezhető. Dobálóztak a sportnagyhatalom jelzővel, amit Knézy nagyon helyeselt is, de számomra Kiss Gergely véleménye volt a legszimpatikusabb, aki egyrészt megjegyezte, hogy a helyén kell kezelni a dolgot: a riói sikerek pár kiemelkedő embernek köszönhetőek. Ennek ellenére a magyar sport most sajátos, kedvezményezett helyzetben van, és nekik, akik benne vannak, a felelősségük, kötelességük az, hogy ezt most ki is használják, attól függetlenül, hogy ezzel egyetértenek vagy sem. Úgy általában sugárzott róla az a „leszegett fejjel dolgozni” mentalitás, igazából ez is ezt mutatja.
Szerény és értelmes ember benyomását keltette Kis Gergely.
Például, amit nem tudtam, hogy gyakorlatilag az ország összes uszodája 100%-os kihasználtságon pörög, annyira divat lett az úszás és vízilabda, hogy abból bőven lenne még szükség többre, rendszeresen harc van a két sport között, hogy ki kap több időt. Ez egyébként minőségi felhígulást is eredményez, többen sportolnak, de kevesebb klasszist termel ki az utánpótlás. Knézy már sokkal pozitívabban értékelte a kormány munkáját, mivel „a sport olyat tud adni amit más nem” Horti pedig a stadionépítéssel kapcsolatban felmerülő GDP növekedésről, munkahelyteremtésről is beszélt, ami azért elég gyenge lábakon álló érv. Hajdú B. minden ilyen kényes témától, véleménynyilvánítástól távol tartotta magát, de azért abban egyetértés volt, hogy amíg nálunk jó az élsport, Ausztriától például a tömegsportban messze elmaradunk, és erre fontosabb lenne áldozni. (Volt egy kérdés az oktatásra vonatkozóan is, aminél szintén nagy volt az egyetértés, hogy siralmas a szellemi szint sok sportolónál, ami pedig csak a javukra válhatna, így ezt is érdemes lenne fejleszteni.) Nem jelent meg tehát az a (szerintem) általános „minek még egy stadion?” néphangulat, ami azért érdekesen mutatja, hogy egy rendszer helyzet kedvezményezettjei, még ha nem is értenek vele egyet, mennyivel kevésbé kritikusabbak. Knézy azért elmondta, hogy a bukaresti 3-0, amszterdami 8-1 után már annyira kezdett elege lenni, hogy az egyik meccsen olyat mondott, hogy a félidőben „magas körökből” érkezett az ejnye-bejnye sms, majd a Csank János eset óta pedig nem kap válogatott meccset. Ami azért szerintem elgondolkodtató abból a szempontból, hogy állami szférában előbb veszted el a pozíciódat jogos kritika és véleménynyilvánítás miatt mint az elvégzett munkád erősen megkérdőjelezhető minősége miatt.
Pedig problémák aztán vannak: 10 év alatt 10 helyet tudott a magyar bajnokság mozdulni az UEFA, klubcsapatok szereplése alapján összeállított listáján. Azt is mind visszafelé.
Amelyik kérdésnek kifejezetten örültem, a blog miatt is, az Kiss Gergelytől jött a kommentátorok felé: Miért van szükség arra, hogy a BL (vagy bármilyen) meccsek félidejében a mi aranylábú focistáink nagyban elemezgetnek, és kritizálnak hogy „Ronaldo mozgása ezen a meccsen nem volt tökéletes, Messi-nek itt ezt meg azt kellett volna csinálnia”, lényegében a végére konkrét kérdés sem hangzott el, hanem inkább csak értetlenül állt az eset előtt és ahogy nálunk is előkerült, ezt kifejezetten kínosnak érzi. Ő sem jön ide az egyetemre megmondani a hallgatóknak, hogy márpedig ti rosszul tanultok, mert nyilván ez nem az ő terepe, semmi jogalapja a kritikára. Ez persze nagyon kínos téma volt a többieknek, hiszen annak ellenére, hogy ők is tisztában vannak a helyzettel mégiscsak a munkatársaikról van szó. Inkább megértést kértek, pl egy elemzés során akkor nézzünk el a TV-ről, felejtsük el, hogy ki mondja és hallgassuk meg azt, hogy amit mondanak az jó-e. Ha ott egy 27 soros egyenlet a táblán de már az elején nullával osztanak, azt még Kiss Gergő is megmondhatja, hogy rossz, igaza lesz (na persze mondjuk határértékszámítás lehet és akkor mégse). Valamint felvetették, hogy mégis akkor ki legyen ott a stúdióban, benne van a szerződésben, hogy kell, de hozott anyagból dolgozunk. Hajdú B. mesélte, hogy anno egy dán tévétársaságtól érkeztek ide egy BL közvetítési jog megvásárlásakor (az évszám nagyjából mindegy is) majd eljött a pillanat, hogy „akkor beszéljünk a szakértőkről”. Egy ideális szakértő jó esetben fiatal, hiszen a 30-40 közötti korosztályt érdekli ez igazán (egyben ők a célközönség is – szerk) szóval egy jó megjelenésű, tv-kompatibilis, jól fogalmazó és értelmes figurára van szükség akinek mellesleg nemzetközi tekintélye van az adott sport világában. Ez náluk Laudrup. Na hát itt a probléma, az utolsó magyar nemzetközileg is ismert játékos az Détári volt, de ott ugyebár már az összefüggő beszéd képességével is lehetnek problémák. Persze felmerült, hogy bloggereket is hívjanak, voltak is már ilyen próbálkozások, de ők még kevésbé hitelesek, bár ugye egy csapat szemszögéből mindenképpen jobban tájékozottak. Úgyhogy maradnak azok akiket látunk is, Knézy felsorolt pár nevet akikkel próbálkoztak már, amire a közönség egyre átfogóbb nevetéssel reagált, alátámasztva a problémát.
Nem engedte el azonban a témát Kiss, átvette megint a szót, hogy jó oké, érti ő, hogy nincsenek olyanok a magyar fociban mint vízilabdában, kéziben vagy kosárban, de akkor minek folyton kritizálni? Mert elemezni egy védelem, középpálya működését, egy-egy helyzetet az nagyszerű, de csak az alapozatlan kritika hangzik el folyton. Erre meg már tényleg nem tudtak mit mondani, csak egyetértettek, és mutatták, hogy nem tudnak mit csinálni. Ebből nagyjából az jött le, hogy ágálhatunk bármennyire a közvetítések alatt, de az egyre mélyebbre süllyedő magyar foci (amit most már a sok pénz és protekcionizmus nyújtotta versenyhiány is csak lefele nyom) ahogy nem tud normális edzőket, bírókat, játékosokat kitermelni, szakértőket se fog. (Dárdait meg sajnos nem lehet (még) klónozni.)
Nagyjából ennyit tudtam kiemelni a beszélgetésből, mindenképp nagyon érdekes és tanulságos volt, remélem ha a hangulatot nem is, de a lényegi infókat mindenképp sikerült átadni, akár vitaindítóként is szolgálni.