Komoly meccs lesz szombaton

A keddi Napoli-Atalanta kupamérkőzés óta azon gondolkodom, hogyan kezdhetném a hétvégi beharangozót. Több ordas közhely közül kellett választanom. Az egyik az volt, hogy az Atalanta igen jó passzban utazhat a szombati találkozóra, míg a kedvenceink háza táján kisebb válság bontakozik ki. A másik még egyszerűbb, a bajnokság felénél fogyatkozik az AS Roma lendülete és igen komoly erőpróba elé néz szombaton. És ez akkor is igaz, ha EDF csapata egy meccsel még adós, és pontosan nem játszotta le a szezon eddigi 19 mérkőzését.

Ezt követően jöhetne az a rész, amikor elkezdem agyon dicsérni soron következő ellenfelünket. Hiszen az Atalanta erején felül teljesített már a tavalyi kiírásban is, viszont amit idén művelnek, arra már szavakat se nagyon lehet találni. Nápolyban továbbjutottak az Olasz Kupában, az EL csoportjukat megnyerték, oda-vissza verve az Evertont, vagy épp legyőzve a Lyont. Ráadásképp tele van csapatuk fiatal olasz tehetségekkel, akik mind-mind szeretnék bebizonyítani, ők a jövő olasz futballja. „Komoly meccs lesz szombaton” bővebben

Dráma happy enddel a Cagliari ellen

A Roma 1-0-ra győzött a Cagliari ellen az Olimpicóban, Fazio 94. percben szerzett góljával, miután korábban Perotti gyengén rúgott tizenegyesét kivédte Cragno kapus. „Dráma happy enddel a Cagliari ellen” bővebben

A golyó repült a nyál szívébe, Mary pedig elgyalogolt

Engedjétek meg, hogy in medias res Di Francesco nyilatkozatával kezdjem a másnapi depressziót: „A legabszurdabb az volt, hogy ha nem tizenegyes, akkor miért adott szögletet? Sajnálatos, mert már nem a Sassuolo edzője vagyok, hanem a Romáé, ami egy nagy csapat, azt hittem, rájuk jobban odafigyelnek a bírók.” Hehh, nagy ügy. Spalletti meg az Interé.

„A golyó repült a nyál szívébe, Mary pedig elgyalogolt” bővebben