Letörni a bika szarvát

Vasárnap ebédidőben Torino-Roma meccs lesz a Serie A hatodik fordulójában. A Rómában jól ismert Mihajlovic csapata elég rossz formában fogadja a farkasokat, úgyogy a statisztikák, és a józan ész magabiztos Roma győzelemre engednek következtetni. Ugyebár ez mindig be is szokott jönni egy frászt.

Képtalálat a következőre: „torino- as roma”

„Letörni a bika szarvát” bővebben

Totti varázslat negyven felé

Hétközi fordulót rendeztek az olasz bajnokságban, ahol a Roma hazai környezetben fogadta a teljesen újonc Crotone csapatát. Ennek következményeként Spalletti több meghatározó játékosát is pihentette. Ninja, DDR, és Perotti sem jutott szóhoz szerda este. Szerencsére nem volt rájuk szükség, a csapat, még ha fel is volt forgatva, végre magabiztosan nyert. Totti hosszú idő után végigjátszott egy bajnokit, emellett láthattunk egy Dzeko duplát, illetve egy kiemelkedően teljesítő Salaht.

A győztes csapat!
A győztes csapat!

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején. 4-2-3-1-s hadrend mellett tette le a voksát Spalletti. Így Szczesny előtt a Peres-Fazio-Mano-Flo védőnégyes kezdett. Két szűrő Strootman és Paredes volt, a középpálya támadó felét a Sari-Totti-Salah hármas adta, még legelöl Dzeko kezdett. Igazából itt Totti szerepe volt kötetlenebb, amit nagyon szép játékkal hálált meg a napokon belül 40 (!) éves támadó. Külön köszönet érte, minden ilyen mérkőzés egy újabb ajándék a rajongóinak.

„Totti varázslat negyven felé” bővebben

Firenzében folytatjuk

Sűrű programunk folytatódik, szinte összeérnek a posztok, annyi tétmérkőzése van ebben a periódusban. Csütörtökön még Csehországban égtünk, vasárnap este már Sousa Fiorentina-ja vár ránk Firenzében. Nem tudom a játékosok jártak-e otthon, vagy egyből az észak-olasz városban utaztak, de annyi biztos, komoly feladat vár rájuk.

A vasárnapi záró mérkőzés
A vasárnapi záró mérkőzés

Bár Spalletti pihentetett pár kulcs játékost, vagy mondjuk úgy rotálja a keretét, illetve a Viola is járt egy hasonló nemzetközi túrán, mint a Farkasok, attól még mindkét gárda a bajnokságra fókuszál, és ma este jön a fontosabb erőpróba. Egyébként a Fior görögországi kiránduláson játszott döntetlent a PAOK ellenében. „Firenzében folytatjuk” bővebben

Keine Panik

Tegye fel a kezét, aki ennél sokkal többre számított tegnap! Na ugye. Pánikolni azért nem kell, egyrészt, mert ebből a csoportból úgyis tovább fogunk jutni, másrészt meg még az is teljesen mindegy a továbbiak szempontjából, hogy első vagy második helyen. Na de hogy is volt a meccs?

„Keine Panik” bővebben

AS Roma – Sampdoria elé

Kedvenceink a hosszúra nyúlt válogatott szünetet követően Genova kékebb oldalával, pontosabban a Sampdoriaval mérkőznek vasárnap délután, három órás kezdéssel. Több szempontból is izgalmas szeptember előtt állunk, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább Gaimpaolo masszív csapatának boncolgatásával.

Mire lehet számítani?
Mire lehet számítani?

Amikor a szardíniai látogatás előtt felvezetőt fabrikáltam, leírtam, milyen jó csapat van arrafelé. Ez talán még egy fokkal jobban igaz a genovaiakra. Elég, ha Quagliarella, Palombo, Muriel, Silvestre, vagy épp Viviano nevét említem. Aztán római kötődés is akad, Dodo személyében. Mondhatná az egyszeri Róma szurkoló, hogy na bumm, de ne feledjük jó pár alkalommal okozott már komoly kellemetlenséget a Doria. „AS Roma – Sampdoria elé” bővebben

Valahogy nyerni kell, valahogy muszáj!

Amikor egy csapat kiesik, pontosabban az utolsó akadályon bukik el, egy fontos nemzetközi torna kvalifikációja során, akkor ez az embert, egyszeri szurkolót mélyütésként éri. Pláne, ha kedvenc csapatáról van szó, és extrán, ha olyan butaságok miatt történik mindez, mint amit az AS Roma követett el a Porto ellenében, kedden. Innen kellene tovább indulni. Lesz persze EL és van egy hosszú bajnokság. Van javítási lehetőség bőven.

Egy régi-jó ismerős a kapuban
Egy régi-jó ismerős a kapuban

Kincstári optimizmusom még nem a régi, de próbálom a lehetőségekhez képest jó hangulatúra fogni ezt a beharangozó posztot. Hiszen vasárnap este Szardínia szigetén vendégeskedik csapatunk. Ellenfele a tavalyi Serie B bajnok Cagliari, aki egyből jutott vissza a második vonalból. Kellemes helyszín Szardínia, nem kevésbé a Stadio Sant’Elia. „Valahogy nyerni kell, valahogy muszáj!” bővebben

Lassan vége a nyárnak

Lassan véget ér a nyár, de most nem szomorkodni, hanem örülni kell, hiszen nemsokára kezdődik az új labdarúgó szezon! Hamarosan újra láthatjuk kedvenc csapatunk mérkőzéseit. Megint lehet majd együtt sírni a vereségek után és főleg együtt ünnepelni a győzelmeket! Daje Roma!!!

216ffe7dc4_72_med

„Lassan vége a nyárnak” bővebben

Szezonértékelés két felvonásban II.rész

Ígéretünkhöz híven tovább folytatjuk a 2015/16-s szezon értékelését. Ahogy az első részben láttátok, minden blogtársunk választ ad ugyanazon kérdésekre. Az első felvonásban inkább a múlttal foglalatoskodtunk, most megpróbálunk előre tekinteni. Okoskodunk edzőkérdésről, lehetséges játékosokról, álmokról, és a következő szezonról. Fogadjátok szeretettel, a második részét szezonértékelőnknek. Ne fogjátok vissza magatokat, és nyugodtan írjátok meg véleményeteket Ti is!

Mister, hogyan tovább?
Mister, hogyan tovább?

„Szezonértékelés két felvonásban II.rész” bővebben