Letörni a bika szarvát

Vasárnap ebédidőben Torino-Roma meccs lesz a Serie A hatodik fordulójában. A Rómában jól ismert Mihajlovic csapata elég rossz formában fogadja a farkasokat, úgyogy a statisztikák, és a józan ész magabiztos Roma győzelemre engednek következtetni. Ugyebár ez mindig be is szokott jönni egy frászt.

Képtalálat a következőre: „torino- as roma”

 

Több, mint egy hónap eltelt az augusztus 21-i, 5-1-es Bologna elleni siker óta, azóta a bikák mérlege egy Empoli és egy Pescara döntetlen, valamint egy bergamói perec. Nincsenek a legjobb passzban az északiak, három olyan csapattal szemben maradtak nyeretlenek, akiknek a legfontosabb feladatuk a bentmaradás kiharcolása – könnyíti a dolgukat, hogy idén egyáltalán nem lesz olyan könnyű kiesni, annyi pályázó van a három helyre -, ráadásul gólt is csak a vesztes Atalanta elleni találkozón tudtak szerezni. Árnyalja a helyzetet, hogy Belotti sérülés miatt kihagyta az utóbbi három fordulót, Ljajic szintén zenész, míg Maxi Lopeznek a kondijával nincs kibékülve a Szerbminátor. Ljajic-ra még nem kell készülnünk (jobbulást neki), de Belotti már valószínűleg kezd, és kiegészíti a Iago Falque, Josef Martinez duót trióvá.

Egyébként egy nagyon korrekt középmezőny eleji kezdője van a Torinónak. A kapuban az angol válogatott kezdője, Joe Hart kezd, akiben ugye benne van a potya és a bravúr egyaránt, de Padellit kiszorította a csapatból. Előtte a laziale De Silvestri, Rossettini, Castan és Barreca várható. A balszélről hiányozni fog Molinaro, és remélhetőleg megússzuk a Castan-Bovo kettőst, biztos, hogy mindketten gólt szereznének valahogy a Roma ellen. Mind szurkolunk Castannak, hogy összejöjjön neki még egy pár Serie A szezon, az is csodaszámba menne, ha azt nézzük, honnan jött vissza. Mutasson klasszis teljesítményt holnap is, és cserébe a többi három védőről szerezzünk inkább egy-egy gólt.

A középpályájuknál jobbat nem is kívánhat egy olasz középcsapat, Baselli, Valdifiori, Benassi, három olyan ember, akikben ennél több is lehet, de erre a szintre tökéletesek. Valdifiori két éve a Serie A egyik legjobb középpályása volt, Benassi és Baselli pedig az olasz utánpótlás-válogatottakból ismerhetik egymást. Még mindkettő fiatal, várhatunk tőlük fejlődést. Elöl a már említett Falque-Belotti-Martinez trió, itt is egy ex-rómaival. Ha megnézzük, hogy hiányozni fog a csapatból Ljajic, Molinaro, Acquah, Vives, Avelar, és valószínűleg Maxi Lopez is, a keret elegendő lehet egy felsőházhoz.

 

Totti tavalyi csodatétele a Torino ellen.

Ha rápillantunk a két csapat mérlegére a közelmúltból, hát jócskán vissza kell menni az időben, hogy Torino győzelemre leljünk. 2007 decemberében egy Coppa Italia meccsen 3-1-re nyertek a bikák hazai pályán. Olyan nagy baj nem lett belőle, mert a visszavágón 4-0-ás római siker született, és aztán az egész sorozatot megnyerte a Roma. A torinói vereség óta tizenkét meccsen kilenc fővárosi győzelem és három döntetlen született. Azért Venturával többször is hajszálnyira voltak a bravúrtól, emlékezetes az utolsó perces Florenzi győztes gól, és leginkább a tavaszi 3-2, ahol a 86. percben még 1-2 volt a Torinónak. Amivel nem számoltak a vendégek, az a kedden negyvenedik évét betöltő, még mindig zseniális Francesco Totti, aki a becserélése percében egyenlített, majd három perccel később fordított, amit megkönnyezett minden romanista, élükön Zampával.

Képtalálat a következőre: „roma-torino 3-2”

 

Beszéljünk kicsit a Roma jelenéről is. Szerdán a Crotone ellen többek között Totti zsenijének is köszönhetően 4-0-ra nyert a csapat. Dzeko megszerezte első római dupláját, Szczesny egy hibátlan, sőt remek meccset hozott, először idén, és a védelem közepét is úgy tűnik, megtalálta Spalletti. Nem sokan gondoltuk volna, hogy Manolas ideális párja Fazio lehet, de már a Fiorentina ellen is jó választásnak bizonyult, hét közben pedig a forduló válogatottjába is bekerült a Whoscorednál. Pihenhetett Nainggolan, De Rossi és Perotti is, valamint életjelet mutatott El Shaarawy, és egészen jól játszott Salah és Dzeko. A vasárnapi Fiorentina meccsnek is már az volt a tanulsága, hogy a legjobban akkor működik a középpályás védekezés, ha két szűrővel áll fel a csapat. Újra a régi Strootmant láthattuk, és De Rossinak is jót tett a régről ismerős szerepkör.

Ha marad Spalletti ennél a felállásnál, azt minden valószínűség szerint a Szczesny; Florenzi, Manolas, Fazio, Bruno Peres; De Rossi, Strootman; Salah, Nainggolan, Perotti; Dzeko csapattal teszi. Bár sokat dicsértem a Torinót, majdhogynem kötelező győzni, főleg, ha a két csapat formáját nézzük. A riválisainkak sem túl nehéz a sorsolásuk, és jövő hétvégén az egyre jobb eredményeket elérő Intert fogadja a Roma, aminek nagy lendülettel kéne nekimenni.