Totti varázslat negyven felé

Hétközi fordulót rendeztek az olasz bajnokságban, ahol a Roma hazai környezetben fogadta a teljesen újonc Crotone csapatát. Ennek következményeként Spalletti több meghatározó játékosát is pihentette. Ninja, DDR, és Perotti sem jutott szóhoz szerda este. Szerencsére nem volt rájuk szükség, a csapat, még ha fel is volt forgatva, végre magabiztosan nyert. Totti hosszú idő után végigjátszott egy bajnokit, emellett láthattunk egy Dzeko duplát, illetve egy kiemelkedően teljesítő Salaht.

A győztes csapat!
A győztes csapat!

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a legelején. 4-2-3-1-s hadrend mellett tette le a voksát Spalletti. Így Szczesny előtt a Peres-Fazio-Mano-Flo védőnégyes kezdett. Két szűrő Strootman és Paredes volt, a középpálya támadó felét a Sari-Totti-Salah hármas adta, még legelöl Dzeko kezdett. Igazából itt Totti szerepe volt kötetlenebb, amit nagyon szép játékkal hálált meg a napokon belül 40 (!) éves támadó. Külön köszönet érte, minden ilyen mérkőzés egy újabb ajándék a rajongóinak.

A Crotone semmi különöset nem szeretett volna tegnap este, csak egy tisztességes eredményt. Ami az ő szemszögükből maximum egy gól nélküli döntetlen lehetett volna, bár néhány helyzetig eljutottak, de akkor már régen lefőtt a kávé. Hiszen a Roma az első perctől erődemonstrációt tartott. Salah úgy vetette bele magát a mérkőzésbe, ahogy azt egy szélvész játékostól el lehet várni. Rendre verte emberét a jobb oldalon, és nyomta szakadatlan középre a labdákat.

Nagy páros
Nagy páros

Négy perc után két Salah elfutást követően Dzeko kapufát jegyezhetett fel az egyszeri blogger. Kiválóan ugratta ki a bosnyákot Paredes. Húsz perc nyomasztó fölény után azon kezdtem gondolkodni, mi lesz, ha ebből a számolatlan (megszámoltam, 11 támadást vezetett addig a Roma) helyzetből egy sem fog bemenni, és nyögés lesz a vége. Szerencsére, amire ezeket a gondolatokat mondattá formálhattam volna jött Florenzi, aki nagyon erőszakosan megtartotta a labdát, majd okosan visszagurított a baloldalon érkező Sári elé, aki nem volt rest és megszerezte a vezetést. 1-0.

Fél óra után már a 17. támadását vezették a hazaiak, akik az előny ellenére a Crotone kapuja előtt maradtak, és tovább növelték a nyomást. Persze ilyen elánnal nem lehet végigtolni egy mérkőzést, így értelem szerűen fél óra után egyre kijjebb merészkedett a vendég csapat. Egy halványabb kontra után jött az első komolyabb helyzetük, amit Palladino ügyetlenül a kapufa mellé gurított. Ez jelentős ébresztő lehetett a srácoknak, hiszen az első félidő maradék részében újra elvették a labdát a kis csapattól, és azt csináltak velük, amit akartak.

Totti tegnap nem adta meg magát
Totti tegnap nem adta meg magát

Ékes példája ennek a 37. percben érkező második gól. Ami előtt egy olyan csodaszép kényszerítőt láthatott a foghíjas publikum, hogy csak na. Totti a baloldalra keveredve Salahnak passzol egy jó labdát, az egyiptomi tovább kényszerítőzik Sárival, aki veszi a lapot és beüti a labdát a védők mögé, ahol Salah érkezik, és a kapus szeme közé lövi. 2-0 Szépségdíjas találat, iskolapéldája a rövidpasszos támadásvezetésnek.

Még az első félidőben történt, hogy Totti újra zseniálisan teszi maga elé a labdát, szinte röptében, majd külsővel teker középre. Beadása tökéletes, Dzeko fején landol, aki elvéti a fejest, pontosabban Cordaz nagy bravúrral védi a bal alsóba tartó golyót. Szemet gyönyörködtető, magabiztos játékot produkált a Roma az első félidőben. 7-1-s szögletarány, három óriási ziccer, és két gól volt a mérleg.

Lőtt, passzolt, lubickolt
Lőtt, passzolt, lubickolt

A második játékrész valamivel álmosabban kezdődött, de ide is jutott egy Florenzi trükk az elejére. Majd öt perccel a kezdés után Totti a jól bevált, védjegyévé nemesedett egyérintős passzával kiugratta Dzekot, aki a kint álló kapus mellett ugyancsak egy érintésből megszerezte a csapat harmadik gólját. 3-0. Ismét szemet gyönyörködtető megoldásokat láthattunk.

Egy újabb laposabb tíz percet követően Salah ugrott ki egy Crotone szögletet követően, és hosszú sprintje után pontosan passzolt középre. Dzeko érkezett, és újra eredményes volt. 4-0. Egy óra játékot követően Fazio szabálytalansága után tizenegyest hibázott a vendégcsapat, aki ezután már tényleg a teljes összeomlás tüneteit mutatta. Sok vizet nem fognak zavarni az idei első osztályban.

Salah nyelve a gólja után
Salah nyelve a gólja után

Közel hetven perc játék után kezdte el Spalletti frissíteni csapatát, előbb Iturbe érkezett Salah helyére, majd Manolas kapott pihenőt. A görögök Jesus váltotta. Végül az utolsó tíz percre Florenzi helyett jött Emerson. Ez az utolsó csere tudatosította benne, hogy Totti végig fogja játszani ezt a bajnokit. Szerencsére nagyon jól muzsikált, élt végig, élvezte a játékot, tényleg öröm volt nézni. Elfogultként csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a teljesítményéről.

Amit viszont mindenképpen meg akartam jegyezni, így posztom zárószavaként, az az, hogy Sárika tökéletesen el tud tűnni még egy ilyen könnyed mérkőzésen is. A második játékrészben végig alibizett, persze ezen az sem segített, hogy mögötte Peres megint mélyen tudása alatt teljesített. Magyarul a baloldalt szinte teljesen feladta a Roma. Hogy ez tudatos volt, vagy egyszerűen az egyéni teljesítmények következménye, nem tudom.

Újra a régi
Újra a régi

A lényeg, tegnap újra öröm volt Roma meccset nézni, öröm volt látni ezt a kombinatív, kreatív, káprázatos játékot. Salah volt nálam a meccs embere, de Totti teljesítménye szintén megsüvegelendő. Emellett Strootman melózta a legnagyobbat, külön kiemelném a Mosógép kimagasló munkabírását, és játék intelligenciáját. Ez a győzelem erőt fog adni, léleknyugtató hatása kell legyen. Csak így tovább!