Félelmetes meccs

Megrendezik az első hétközi fordulót az olasz bajnokságban, a mi csapatunk szerda este fogadja hazai pályán az abszolút újonc, eddig egyetlen pontot gyűjtő, utolsó helyen álló Crotone csapatát. Nincs olyan statisztika amiben jobb lenne a vendég csapat, mégis szinte biztos, hogy nem lesz egy nyugodt, sima meccs. Miért? Mert ez a Roma, és pont akkor kapunk ki amikor a legjobban játszunk, akkor vesztünk pontot amikor senki nem számítana rá, de még a lesgólokat, és az extrém időjárásban játszott meccseket is ehhez a listához vehetjük.

47-01

Reméljük most a tipikus Roma-s dolgok közül inkább a látványos támadójáték, és egy kis Totti varázslat valósul majd meg.

Sajnos nem sok Serie A-t volt lehetőségem nézni mostanában, így nem tudok sokat mondani a Crotone-ról, annyi biztos, hogy nem kell attól félnünk, hogy nekünk esnek majd, és védekezésre kényszerülünk majd. Ennek ellenére kiemelném, hogy biztató volt, a Manolas-Fazio páros a Fiorentina ellen is, ezért annyira nem attól félek, hogy gólt kapunk majd. (bár egy kontra, és egy pontrúgás bárhogy elsülhet, ezekre kell majd nagyon odafigyelni)

Sokkal inkább aggaszt, hogy most vajon sikerül-e majd rést találni az ellenfél védelmén végre gólra váltani a helyzeteinket. Dzeko, Salah, és mostanában El Shaarawy is nagyon küszködik ezzel, ami meg is látszik az eredményeinken. Nagyon visszaesett a gólok száma tavaszhoz képest, ami elég nagy csalódás, főleg ha azt nézzük, hogy most Spalletti-nek egy egész nyara volt felkészíteni a csapatot.47-02

Vajon most akár kezdőként is láthatjuk majd?

Nem tudom, mi okozza a problémát, talán, hogy Nainggolan nem találja a helyét, Perrotti inkább a szélen játszik, neadjisten Pjanic hiánya, vagy csak év eleji pontatlanságról van szó. Mindenesetre szerdán abszolút a támadás lesz az első számú cél, így nyilván egy nagyon offenzív csapatot várok. A múltkori védekező középpályára Parades-t, előre Dzeko-t, mert még mindig ő a legveszélyesebb játékosunk, aki ráadásul viszonylag jó formában van. Egy betömörülő védelem ellen pedig pláne fontos lesz.

47-03

A mi Alessandro-nk egyetlen esélye, hogy volt csapata ellen játsszon. Reméljük kiderül majd, hogy ünnepel-e gól esetén.

Azon múlik tehát minden, hogy mikor sikerül megszerezni az első gólt. Ha egészen korán, akár egy önbizalom növelő szép győzelem is lehet belőle, hazai pályán. Azonban minél tovább húzza ki a vendég csapat, annál lelkesebbek lesznek, a mieink pedig csak idegesebbek. Reméljük Spalletti az eddigi pár meccs alapján megfelelően felkészült az ellenfélből, és rájött, hogy hol lehet áttörni a védelmüket, mert azért túlságosan nem tűnik nagy feladatnak az eddigiek alapján.