Szezonértékelés két felvonásban I.rész

Az idei évben is elkészítette kis csapatunk évértékelőjét. Ahogy megszokhattátok már, tíz kérdésre válaszoltunk mindannyian, akik posztolunk a blogon. Ez olyan terjedelmes adatmennyiség, hogy újfent két részben tálaljuk elétek. Kérlek, fogyasszátok nagy szeretettel, és ha kedvetek tartja, kommentben Ti is válaszoljátok meg a kérdéseket.

Ez már a búcsú?
Ez már a búcsú?

  1. Egyetlen szóban hogyan írnád le a szezonunkat? (“Egy szóban”, de azért meg lehet indokolni)

Curvasud93: Kétarcú. A szezon első fele a tavaszunk folytatása volt, a második felében meg túlteljesítettünk a körülményekhez képest.

Aleram: Felemás. Nem túl kreatív, de ez van. Miután Spalletti átvette a csapatot szinte minden megváltozott: a döntetlenek győzelmek lettek, a szenvedésből élvezetes támadójáték lett, és ez a kezdeti lendület alábbhagyása után is kitartott a szezon végéig. A csapat megtalálta azt a Rudi által rég áhított consistency-t, és tavasszal tudta hozni, amire igazából képes.

Onedinkenedi: Rómás…. Ismét hoztuk az elmúlt évek jól bevált “rutinját”. Amikor esély adatik arra, hogy kilépjünk a saját árnyékunkból, és megmutassuk, hogy igazi nagy csapat vagyunk, akkor rendre összeroppanunk a nyomás alatt.  Az idei szezonnak Garcia lett a bűnbakja, máskor meg más okból nem tudunk a csúcsra érni…

nemvoktrendi: Reményteljes. Volt egy mélypont, amikor csak sodródtunk az árral, amikor az EL-t érő helyek környékén bukdácsoltunk. De aztán jött Spalletti, aki több szempontból is rendet rakott a csapat körül és végre megváltozott a hozzáállásunk is. Remélem, hogy jövőre nagyon jól fogunk szórakozni!!!

szentesijanos: Kétszínű. Garcia irányításával végleg süllyedni látszott az, amit végül sikerült Spallettivel realizálni. Ha bővebben kellene kifejteni, én a francia tréner helyében már réges-régen távoztam volna, így teret engedve a következő szakvezetőnek. Persze nem ismerjük a hátteret, bőven elképzelhető, hogy ennyi időre volt szükség Spalletti visszacsábításához. A szezon májusra a katasztrófa közeliből az elfogadható felső szintjeibe lépet, összességében halvány négyes, ha iskolában osztályoznánk.

A siker pillanatai
A siker pillanatai
  1. Ki volt a legjobb játékosunk az idén?

Curvasud93: Na, ez nehéz döntés, mert bár csapat szinten voltak problémák szépen, de egyénileg idén többen is kiemelkedőt alkottak. Ha egész szezonban itt lett volna, gondolkozás nélkül rávágnám Perottit, de így leszűkítem négy játékosra, Szczesny, Manolas, Pjanic, Salah. Közülük azért mondanám a bosnyákot, mert idén végre eljött az öt éve várt áttörés, Európa egyik legjobban teljesítő középpályása lett.

Aleram: Pjanic. Egész évben kiemelkedő volt, és igazából a statisztikái is neki a legjobbak: 25 gólban volt szerepe. Nekem mindig is nagy kedvencem volt, és úgy érzem, hogy ez a szezon kiugrás volt a számára. Remélem megtartjuk a nyáron, mert sajnos amúgy nem engedhetnénk meg magunknak egy ilyen kaliberű játékost, a szerencsére lenne bízva a pótlása. (Spalletti ideje alatt Nainggolan is hatalmasat fejlődött, valamint Manolas megint egész évben megbízható alapja volt a védelemnek)

Onedinkenedi: A szezon során többen is remek teljesítményt nyújtottak, a téli igazolások is nagyon ültek, de nekem Salah első római szezonja volt a legtetszetősebb. Mindkét edző alatt játszva, folyamat élt a bizalommal, gólerős, kreatív, és nagyon gyors játékos, egy személyben megvan benne Ljajic kreativitása, Iturbe gyorsasága.

nemvoktrendi: Radja Nainggolan, folyamatos intenzitás a védekező és támadó fázisban egyaránt, ő volt a csapat lelke. Már a szezon első felében is jó volt, de jött Spalletti, aki picit feljebb tolta a képzeletbeli sakktábláján és kiderült, hogy még gólokat is tud lőni. Gondolkoztam Pjanicon is (10 gól, 12 gólpassz, benne volt a gólok 26%-ában…), vagy “Momo” Salah-n, aki egyszerűen nagyon gyors és ragad hozzá a labda, de a “belga ninja” szinte minden meccsen a hátán viszi a csapatot, a bosnyák meg az egyiptomi néha sajnos eltűnnek.

szentesijanos: Manolas talán, de itt inkább a képességek és a kihozott teljesítmény arányaira gondolva. Hiszen Pjanic és Ninja szintén kimagaslót produkált. De nekem, mondom a görög védő játéka, magabiztossága, fejlődése volt az ami leginkább szembetűnt.

Florenzi gól!
Florenzi gól!
  1. Ki volt a legrosszabb játékosunk az idén?

Curvasud93: Ilyenen nem szeretek gondolkozni. Olyan alulteljesítések, mint tavaly, talán nem voltak. Ha mindenképpen mondanom kell valakit, akkor az előzetes várakozásokhoz képest Dzeko, de ez is árnyalt, egy olasz újság az 5 legjobb igazolás közé tette Mandzukic-ot, aki pontosan ugyanannyi gólban volt érdekelt, mint a mi centerünk, aki meg az öt legrosszabb közt volt szerintük.

Aleram: Most erre Dzeko-t kéne mondani? Nem fogom, mert 10 gólja mellett 6 gólpasszal ha egy fiatal játékos lenne, vagy nem lettek volna ekkora elvárások felé, akkor nagyon bíznánk benne, hogy a második szezonjában majd igazán beérik. Igen, hatalmas ziccereket hagyott ki, gyakran már nevetséges volt, de sokkal nagyobb probléma volt, hogy gyakorlatilag egész évben nem volt jobbhátvédünk. Florenzi, Rüdiger, Maicon, ne adjisten Torosidis mind kényszermegoldások, és esetükben választani kell, hogy támadunk VAGY védekezünk. Florenzi-nek volt pár nagyszerű meccse, de attól még, hogy ott van rá szükség, és mindent meg is próbál, nem igazi jobbhátvéd.

Onedinkenedi: Egyértelműen Dzekó. A csalódást keltő teljesitménye, jelentős mennyiségű hajszáltól szabadított meg idén. A sok kihagyott ajtó-ablak  helyzete pedig nem egyszer b@szta le a biztosítékot nálam… Az akarásnak a szikráját sem véltem felfedezni nála, igazi zsoldos hozzáállást láthattunk tőle idén…

nemvoktrendi: Szerintem az idén nem volt olyan negatív főhős, mint tavaly a megfoghatatlan Ashley Cole, de azért van egy pár jelölt. Végül is én Torosidisre szavazok. A görög Garciával váltakozó szerencsével szerepelt, sokkal több volt a negatív, mint a pozitív momentum. Spallettivel aztán végleg eltűnt, minden bizonnyal ez volt az utolsó éve Rómában. Isten veled Vasilis!

szentesijanos: Dzeko, ennyi kihagyott helyzetet nem lehet megmagyaráznia egy csatárnak. Értem én, hogy az első éve angol csapatánál is hasonlóan telt, meg hogy a beilleszkedési gondok, stb, stb. Ha kicsit, bármilyen szinten rúgtad a bőrt, nagyon jól tudod, hogy ennyi ziccert büntetlenül nem hagyhatsz ki. Egészen egyszerűen kitesznek a csapatból. Ez egy európai élcsapatnál hatványozottan igaz, vagy annak kellene lenni…

Pjanic beverte!
Pjanic beverte!
  1. Ki volt a legjobb igazolás?

Curvasud93: Nyáron Szczesny, Digne és Salah közül választok, de télen Perotti és El Shaarawy is nagyon bejött.. A lengyel kapus a vonalon körülbelül egy szinten van De Sanctis-szal, shotstoppernek hasonló. Lábbal viszont olyan magabiztos, hogy az lenyűgöző. Salah nélkül nem így alakult volna a szezon, és egész évben jól teljesített, de  mégis Perottit mondom az idei legjobb igazolásnak. Mióta a Romában játszik, liga szinten övé a legtöbb sikeres csel, és a legtöbb gólpassz. Ő a játékmesterünk, ezt ki gondolta volna, mikor elhoztuk a Genoából?

Aleram: Salah. Fiatal, és nagyszerű szezont futott. Perotti még óriási húzás volt, taktikailag tökéletesen illeszkedik a csapatba, de Salah-ról is elmondható ugyanez, agilis és eszméletlenül gyors, szóval simán lehet, hogy jövőre már 40-50 milliókról fognak vele kapcsolatban beszélni. (na meg az arab piacon általa szerzett részesedésünk talán már most visszahozta az árát)

Onedinkenedi: Overall azt mondom Salah, de ha Perotti már a nyártól tagja lett volna a csapatnak, akkor valószínűleg hezitálás nélkül az Ő nevét mondtam volna, alázatos, és remek játékintelligenciával  rendelkező futballista, akinek jövőre végleg a kezébe kerülhet a  karmesteri pálca.

nemvoktrendi: Ez nehéz, itt van például El Shaarawy és főleg Salah is, de nálam a győztes Diego Perotti. A Sevilla és a Genoa egykori kiválósága januárban érkezett és spanyolosan fogalmazva ő lett a “falso nueve”, a hamis kilences, aki nélkülözhetetlen lett Spalletti taktikájában, ő a hivatkozási pont a támadó játékban, egy igazi csapatjátékos. Én barom azt hittem, hogy maximum egy középszerű kiegészítő ember lehet, de szerencsére kiderült, hogy a legjobbak között van a helye.

szentesijanos: Egyértelműen Salah. Csodálatos szélső, robbanékony, jó a bal lába és a kapura is veszélyes. Nem gondoltam volna, hogy lesz még meghatározó egyiptomi játékosa az AS Romanak, (Mido után) de van, és ennek nagyon örülök. Remélem nem fásul bele a második évébe.

Erre-arra
Erre-arra
  1. Ki volt a legrosszabb igazolás?

Curvasud93: Iago Falque és Dzeko a két jelöltem. Falquétól gyakorlatilag semmit nem láttunk, igaz, fél éve nem is kapott lehetőséget. Dzekót választom, de csak a várakozások miatt. Azt azonban tartom, hogy ennyi pénzért, és az akkori dolgokat figyelembe véve – sőt, még a szezonbeli teljesítménye mellett is – abszolút védhető, Sabatinit emiatt nem támadnám. Falque esetében már nehezebben áll össze a kép, de talán a Bertolacci üzlethez volt köze.

Aleram: Dzeko nem felelt meg a magas elvárásoknak, de ott volt Gyömbér, Emerson, és Vainqueur is, akik azonban még a csapatba is alig tudtak bekerülni. Jó lenne, ha lennének olyan kiegészítő embereink, akiktől nem kell félni amikor pályára lépnek.

Onedinkenedi: Ennél a kérdésnél nálam ismételten Dzekó neve kerül reflektorfénybe, sajnos amolyan második Borriellot látok benne, aki a hatalmas fizetése ellenére nem mutat sokat. Esetleg ha kevesebb 100%-os ziccert hagyott volna ki idén, talán még el is néztem volna neki, lévén az első szezonját futotta taljánföldön, de az általa mutatott hozzáállás  ilyen szinten már nem megengedhető…

nemvoktrendi: Itt is lehetne válogatni, voltak nagy csalódások idén is, de azt mondom, hogy a legrosszabb igazolás Gyömbér Norbert volt. A szívem szakad meg, annyira örültem volna egy jó magyarnak a csapatban, de sajnos a példás hozzáállás és a tagadhatatlan fizikai tulajdonságok ellenére, az idei teljesítménye nem ütötte meg a Roma szintjét, az idén látottak alapján teljesen felesleges volt leigazolni.

szentesijanos: Gyömbér. Sajnos több lehetőséget is kapott, de mélyen a csapat színvonala alatt teljesített. Nem véletlen, hogy védő hiány esetén DDR került középre. Persze szoros a verseny, és Dzeko nevét szintén ide kell írni a számolatlan kihagyott gólhelyzet miatt.

folytatása következik….