Zajtalanul és félelmesen

Ha ránézünk a tabellára, nem tűnik rossznak a helyzet: két pontra vagyunk a második helytől, a Betis elleni döntetlen után pedig kezünkben van a sorsunk az Európa Ligában – Inkontinencia Liga címvédés lesz belőle, de majd akkor kell átmenni a hídon, ha ott leszünk. Ha azonban a játékunkat, az állandóan jelentkező hibákat nézzük, az arra enged következni, hogy szépen, lassan egy komoly földbe állás közeledik. Hétfőn Sampdoriába látogatunk, reméljük, jó idő lesz.

„Zajtalanul és félelmesen” bővebben

Két csalódás után és az Empoli előtt

A Roma ma este játszik idegenben az Empolival (élő közvetítés 20:30-tól, a Sport1-en), a Serie A hatodik fordulójában. Mourinho csapata most megpróbálhatja jóvátenni az elmúlt két meccs gyenge eredményeit.

„Két csalódás után és az Empoli előtt” bővebben

Udinei égés

Három „kötelező” győzelem és egy torinói pontszerzés után kijózanító pofonba szaladt bele kedvenc csapatunk Udineseben (!). Mi tagadás, amikor közvetlen riválisaink egymás ellen játszanak, és rendre pontokat hullajtottak valamivel másabb hozzáállásra, eredményre számítottam. Lehet ezzel nem csak én vagyok így. Amit mindenképpen megtanulhattunk vasárnap este, túlságosan nagy álmokat ne dédelgessünk, ez a csapat messze van még egy komoly, európai mércével is látható társaságtól.

Hogy mi történt pontosan, azt nehezen tudnám megfogalmazni, inkább az érzéseimet vetem most ide. Nyilván egy gyorsan benyalt gól, amiről egyértelműen a hetek óta maga alatt teljesítő Karsdorp tehet nem segít. De a második játékrészre megvariált, két csatáros felállás sem állt túlzottan jól ennek a Rómának, és az eredményét láthattuk villám gyorsan. Hogy ez Mourinho hiba volt-e, vagy a társaság kezdte azt hinni már a meccs előtt, hogy a bab is hús, esetleg a kapushibák jöttek most töményebben nem tudom, azt biztos, hogy több szurkolótársammal egyetemben én is kijózanodtam vasárnap.

„Udinei égés” bővebben

Egy gól nem gól

A Monza ellen végre elsültek a római lábak, és sikerült egynél több gólt lőni, ami igen hasznos tulajdonság a jövőre nézve. 3-0-ra győztük le az újoncot, vasárnap pedig megyünk Udinébe, akik legutóbb a nem túl combosan kezdő Fiorentinát verték 1-0-ra. Szeptember 18-ig nagy menetelésben leszünk, de nyerhető meccsekkel.

Paulo Dybala Scores Twice For AS Roma Vs. Monza, Reaches 100 Goals - MSC  FOOTBALL
„Egy gól nem gól” bővebben

A Monza ellen folytatjuk

A Monzát fogadja a Roma az Olimpicóban, és három, fejenként egy-egy gólt hozó meccs után mindenki azt várja, hogy végre lássunk valamit abból a gördülékeny és célratörő támadójátékból, amit az átigazolási szezon után elképzeltünk magunk előtt. Ehhez a Monza ideális alanynak tűnik, az újonc kapta a legtöbb gólt, nyolcat a bajnokságban. A Roma keretében pedig már ott lesz a várva várt Belotti.

OFFICIAL: Andrea Belotti joins AS Roma as a free agent | All Football
„A Monza ellen folytatjuk” bővebben

Megkezdődött!

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését az AS Roma. A találkozóra a napfényes Salerno városában került sor, ellenfél a Salernitana volt. Sok régi ismerőssel a csatasorban akár félelmetes ellenfélnek is tűnhetne a kisvárosi csapata, de ebből vasárnap este nem tudtak megvillantani semmit, így egy nagyon Mourinho-s győzelemmel kezdtük az idei kiírást.

Győztes gól

Két különböző mentalitású félidőt, egy szimpatikus hazai csapatot és számos új igazolást is megcsodálhattunk, ha másra nem is volt jó ez a nyitány. Bár sokat erősített a Salernitana, egyértelműen a bent maradást tűzték ki célul, versenyképességükből még nem mutattak meg mindent, bár egy top négybe várt AS Roma ellen az egygólos vereség talán belefér.

„Megkezdődött!” bővebben

Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon

Mint észrevettétek a blog pihent pár hetet. Erős volt a hajrá, ránk fért pár hét kikapcsolódás azt hiszem. De mostanra mindenki erőt vett magán, és újra a klaviatúra közé csapunk és egy szép terjedelmes posztban megvizsgáljuk, mi történt a kupagyőzelem óta. Minden írónk leírja gondolatait a generál kérdésekre, gyakorlatilag a szokásos módon.

Ha van kedvetek, Ti is ragadjátok ki a kérdéseket és nyomjatok mindegyikre válaszokat. De ha csak tovább csevegünk csapatunk sorsáról, mi már azzal is beérjük. Komolyabbra fordítva a szót, jöjjön egy olyan áttekintés a nyári időszak felett, amire már éppen szükség volt. És persze előre is tekintünk, amennyire a jósgömbjeink engedik.

„Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon” bővebben

Kapufa

A cím egyaránt vonatkozik a Roma előző fordulós teljesítményére, és a sok tévedésre, melyet elkövettem az előző posztban, amikért utólagos elnézéseteket kérem. Egy más kiesett csapatot nem tudtunk megverni hazai pályán. Pedig most aztán tényleg mindent megtett a csapat. Ilyen meccset talán még soha nem láttunk. Órákon belül pedig zárjuk az olasz bajnoki szezont a Torino otthonában.

Roma 1, Venezia 1: Serie A Match Recap - Chiesa Di Totti
„Kapufa” bővebben

Az utolsó hazai

Miután döntőbe jutottunk a Konferencia Ligában, idegenbe mentünk a Fiorentinához a hét elején bajnokit játszani. Ezúttal is érződött az európai átok, nincs mit tenni, ez a keret nem feltétlenül több frontra van tervezve. Nagyon sima meccsen intézett el minket a Viola, ma pedig a szezon utolsó hazai meccsét játsszuk a Venezia ellen.

„Az utolsó hazai” bővebben

Készülünk az elődöntőre!

Május elseje alkalmával, vasárnap a Roma játszott egy vérszegény, 0-0-ás döntetlent a Bologna ellen. Ezzel matematikailag végleg búcsút vettünk a BL szereplést érő utolsó pozíciótól is. Most már mindenki a Konferencia Ligára figyel, a csütörtöki elődöntő visszavágóra.

„Készülünk az elődöntőre!” bővebben