Vasárnap kora este megjárta a Roma a Dacia Arena-t és megint csak nem sikerült megugrani azt, hogy a szezon eleje óta 3 meccset nyerjünk egyhuzamban a bajnokságban. Most ráadásul olyan szánalmas teljesítményt produkált a csapat, hogy teljesen esélytelennek tűntünk az az Udinese ellen, akik mögött a tabellán már csak a kiesés elleni küzdelem morajlik.
„Egy érdemtelen pontszerzés után visszavágni jönnek a hollandok” bővebbenGyőzelem Hollandiában, az Udinese elé
Csütörtök este a Roma 1-0-ra győzött a Vitesse otthonában, Hollandiában, a Konferencia Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A gólt Sérgio Oliveira szerezte az első félidő hosszabbításában, de a 78-ik percben a portugál összeszedte a második sárgáját, így a Roma emberhátrányban védekezte ki a meccs végét.
„Győzelem Hollandiában, az Udinese elé” bővebbenAz Atalanta is megvan…
Jól sikerült a Mourinho eltiltása alatt lejátszott két találkozó. Egyrészt jött a Specia elleni végjátékban megszerzett győzelem, majd az Atalanta elleni talán még fontosabb diadal. Ezzel az újabb három ponttal az AS Roma megelőzte az Atalanta csapatát, és ötödik jelenleg a tabellán.
A mérkőzést bár nem az oldalvonal mellől nézhette végig Mourinho, a kezdőben máris jól látható volt a portugál kéznyoma. Két támadó felfogású középpályás kapott lehetőséget, Pellegrini és Miki egyszerre léphetett pályára. Szűrőben pedig Cristante érkezett. Így kimaradt Oliveira, vagy épp Veretout. És azt kell mondjam, bejött Jose húzása. Másik érdekesség, hogy a fiatal lengyel Zalewski a kezdőben ragadt.
„Az Atalanta is megvan…” bővebbenUtolsó perces dráma után kemény kihívás jön
Múlt hétvégén a Roma La Spezia városába látogatott ahol egy kiesés ellen harcoló kiscsapat volt az ellenfél. Most szombat kora este pedig egy nagyon fontos mérkőzés következik: az Atalanta érkezik Rómába.
„Utolsó perces dráma után kemény kihívás jön” bővebbenVégre egy kis pozitívum
Persze nem az, hogy nyertünk, mert nem nyertünk. Egyébként a Hellas Verona egy olyan csapat, amelyik négy ponttal van mögöttünk, nagyjából egy szinten vagyunk, csak ott több a sikerélmény, ezért nem is volt könnyű dolgunk. Sajnos ez van. Ma kora este a Spezia ellen folytathatjuk veretlenségi sorozatunkat a bajnokságban, reményeink szerint ezúttal győzelemmel.
„Végre egy kis pozitívum” bővebbenPróbáljuk meg újra a Verona ellen
A Roma szombaton este hatkor fogadja a Veronát az Olimpicóban, a Serie A 26-ik fordulójában.
„Próbáljuk meg újra a Verona ellen” bővebbenEz megint szörnyű volt, kár lenne tagadni…
Tegnap sokáig ültem a tévé előtt a lefújást követően és csak bámultam a reklámokat bambán. Azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg ezt az összefoglaló posztot. Játszott a Roma, idegenben egy 2-2-s döntetlent a Sassuoloval. Ami így első ránézésre még talán elfogadható eredmény is lehetne, de aki látta a mérkőzést az biztos hasonlóan érez, mint én, és azt gondolja hogy ez egy katasztrófa. Nem válságról kell itt beszélni, arról kell, hogy ez a csapat jelenleg erre jó, gólképtelenség a Genoa ellen, tükörsima kiesés az Interrel szemben az olasz kupából, majd egy újabb, foggal-körömmel összekapart döntetlenre a Sassuolo vendégeként. Ennyi.
Középszer, elszomorító, kijózanító, fene tudja milyen jelzőket lehetne még itt felsorolni. Valamikor az idény elején, amikor még összekopóban volt a társaság és Jose, azt gondoltam jó lesz ez. Aztán volt egy rövid felfutás, amikor némi szerencsével jöttek az eredmények, majd sorra követték a kijózanítóbbnál kijózanítóbb pofonok. Nem sorolom, aki követi a csapatot nagyon jól tudja miről beszéltek.
„Ez megint szörnyű volt, kár lenne tagadni…” bővebbenKizúgtunk a kupából, tovább poshadunk a tabella közepén
Nagyjából így lehetne összefoglalni a dolgokat a Sassuolo elleni meccs előtt. Február közepére már csak annyi izgulni valónk maradt, hogy betehetjük-e a bonsai fa árnyékába a Konferencia Liga trófeáját – ami annyira jelentős, hogy még külön twitter csatornát se indítottak neki, és semmi nem is adja – illetve, hogy jövőre sikerül-e egy nagyot ugorva az Európa Ligában megmérettetni magunkat. Vagy legalább lemaradni a Konferenciáról.
Őrölt ideg szombat uzsonnára
Újra félháznyi néző gyűlt össze hétvégén a Stadio Olimpico-ban, hogy megnézze a délutáni Roma meccset. Az ellenfél a Genoa volt, akik idén a negyedik edzőjüket fogyasztják éppen (egyikük csak egy átmeneti megoldás volt egy fordulóra) és egy végig nagyon bosszantó meccsen egy még annál is idegesítőbb végjátékot láttunk.
„Őrölt ideg szombat uzsonnára” bővebbenA Genoa ellen folytatjuk
Egy európai válogatott mérkőzés nélkül eltelt, válogatott szünetet követően jöhet a következő forduló az olasz élvonalban. Persze összetartás volt minden szinten, így válogatott labdarúgóink vagy Európán kívül VB selejteztek, vagy az öreg kontinensen edzettek párat együtt. Ritkaság az ilyen „FIFA nap”, de azt hiszem ettől többet nem érdemes ezzel foglalkozni.
Szombaton, már ebéd után a Genoa ellen kell pályára lépni, ami több szempontból is érdekes találkozó lesz/lehet. Figyelembe véve az északiak jelenlegi helyzetét, minden erőből a kiesés ellen menekülnek, rágják az edzőket, igazolják az megfelelőnek tartott játékosokat, szóval pezseg az élet arrafelé. Tőzsér Dani genovai kalandja környékén lehetett olyanokat olvasni a magyar sajtóban, hogy a Genoa európai viszonylatban a legtöbb felnőtt korú játékost tulajdonolja. Ami inkább üzlet, mintsem eredményességgel párul(t).
„A Genoa ellen folytatjuk” bővebben