Egy érdemtelen pontszerzés után visszavágni jönnek a hollandok

Vasárnap kora este megjárta a Roma a Dacia Arena-t és megint csak nem sikerült megugrani azt, hogy a szezon eleje óta 3 meccset nyerjünk egyhuzamban a bajnokságban. Most ráadásul olyan szánalmas teljesítményt produkált a csapat, hogy teljesen esélytelennek tűntünk az az Udinese ellen, akik mögött a tabellán már csak a kiesés elleni küzdelem morajlik.

A mérkőzés úgy kezdődött, hogy a hazaiak dominálták a játékot. A bal oldalunkon Ibanez és Zalewski teljesen tehetetlen volt, annyiszor passzolták át őket és futottak mögéjük ahányszor arra jártak. Jártak is arra rendesen, látványosan minden támadásuk azon az oldalon folyt de ennek ellenére sem Mourinho sem a csapat nem tett ez ellen semmit. Végül egy szögletből szereztek vezetést, egy borzasztóan rosszul elvégzett sarokrúgást Pellegrini teljesen érthetetlen módon lekészített lövésre a 16-osnál érkező ellenfél számára, aki szép gólt csavart a fejvesztve berepülő rómaiak mellett. Utána Zalewski bénázott a 16-os sarkánál, egy megszerzett labdával addig szöszmötölt amíg az ellenfél el nem vette tőle. Ezután a lövést hatalmas szerencsével úsztuk meg: Rui Patricio-kapufa-Rui Patricio-kapufa-Mancini volt a labda útja mire elkerült a gólvonalunkról.

Nem ma mutatta meg mire képes az ifjú Zalewski, bár a legnagyobb probléma, hogy neki kéne csodát tenni

A második félidőre beállt El Shaarawy és egy kicsit feljavult a játékunk de igazából ez legfőképp annak volt köszönhető, hogy az Udinese nem mert minket „kivégezni”, azt már nem hitték el, hogy ennyire könnyen verhetnék a Roma-t. Így nézhettük ahogy vagy hátul megy a passzolgatás és az első előrepassznál elveszti a csapat a labdát (általában Zaniolo, ezen a meccsen ha nem lett volna ott akkor lehet, hogy jobban járunk) vagy egy vaktában előreívelt labdát nem sikerül lekezelni. Rossz volt nézni a csapat mozgását és labdához való viszonyát. Mintha nem nyertük volna meg az elmúlt 3 meccset úgy csetlett-botlott mindenki és szenvedett a pályán. Aztán amikor néha volt helyzet akkor jött a szokásos „hatékonyság”. Pellegrini például amikor olyan kipattanót rúghatott mint az ellenfél az ő bénázása után, akkor hiába volt közelebb és kevesebb védővel meg egy fekvő kapussal szemben, ő bizony ezt a helyzetet laposan belebombázta az első derék friuli játékosba.

Csapatkapitányunknak sem ment túlságosan

Hogy lett végül egy pont? Mi magunktól soha nem szereztünk volna gólt ezen a meccsen hiszen a kevéske helyzetünket is elbénáztuk, de kaptunk tőlük egy ajándékot Zeegelaartól aki belekapálózott kézzel a labdába miközben Shomurodov éppen átvette azt. Olyan bűn rosszak voltunk hogy egészen megsajnáltam az Udinese-t, bár alapvetően az egy pontnak is nagyon kéne örülniük a Roma ellen. Ami pozitívum a részünkről, hogy idén ez volt a hatodik gólunk a mérkőzések hosszabbításában ami egyrészt élvezetes dolog, másrészt lehet jó jel a csapat mentalitását illetően. Mondjuk inkább preferálnám ha előtte a 90 percben képesek lennének mindig összeszedetten és hatékonyan játszani (még jól és szépen se kell feltétlen, csak összeszedetten és hatékonyan) Ezzel a verseny a negyedik helyért még egy fokkal távolodott. Most a Lazio beellőzőtt és a szintén döntetlent játszó Atalanta-val maradtunk azonos pontszámmal, bár ők még fognak meccset pótolni. A Juventus sajnos egyre távolodik a BL indulással együtt, már 8 pontot kéne behozni, úgy hogy ők egyre stabilabb teljesítményt nyújtanak Vlahovic érkezése óta. Ellenben az EL helyet mindenképpen jó lenne megcsípni az Atalanta és a Lazio elől.

Legalább a tizenegyesnél hozta a kötelezőt

Csütörtök este kilenckor pedig már az Olimpico-ban folytatjuk. Remélhetőleg a dicső holland szurkolók most ki tudnak találni más programot mint egy 17. századi barokk szökőkút tönkretétele, épületek rongálása és a rendőrök megtámadása. Legalábbis a rotterdami Feyenoord szurkolók ezzel foglalatoskodtak 7 éve majd a holland meccsen egy óriási felfújhatós banánnal dobták meg Gervinhot és annyi érmét és öngyűjtót dobáltak be egy ponton, hogy félbe kellett szakítani a meccset. Eredmény? Rómában 23 letartóztatott holland és +1 EL indulási hely a holland bajnokságnak hiszen abban az évben az a liga kapta a Fair Play díjat (aztán azóta ezt a baromságot gyorsan eltörölték)

Fair Play díj 2015

Most egyelőre nyugisabb az orosz hátterú Vitesse elleni párharc. Orosz háttér? Oh igen, a klub Abramovic egyik üzlettársa, egy másik orosz oligarcha, Valery Oyf projektje volt az elmúlt 4 évben. Oyf a Gazprom, a Rosneft és egy aranyat bányászó cégeknél is töltött be pozíciókat, valamint Abramovic vagyonát kezelő befektetési társaságnál dolgozott. Múlt pénteken bejelentette, hogy azonnal lemond minden szerepéről és pénzzé teszi tulajdonrészét a csapatban. Az eddigi legkomolyabb érdeklődő az a GelreDome, a stadionjuk tulajdonosa. Egy ingatlanos cég, amivel a Vitesse talán még inkább a „hollandia legnagyobb színháza”-ként hirdetett, befedhető tetejű stadion/rendezvényközpont árnyékába fog húzódni. Most azonban még tovább kéne jutni ellenük a pályán, hiszen egy soványka egy gólos előnyt szereztünk a visszavágóra.

Így még nagyjából ismerős
A GelreDome-ban éppen nem tudom mi miatt volt katasztrofális a gyep, de itt általában nem a futball áll a tápláléklánc csúcsán (csóró hollandusok ugye, itthon bezzeg van rá 100 milliárd hogy plusz egy sportcsarnokot felhúzzunk a Groupama meg az MTK stadion meg a Papp László meg a Honvéd meg az összes többi mellé. Meg ugye itthon magasabb minőséget képvisel a futball, nem kéne holmi rendezvények meg bevétel kedvéért néha megtölteni emberekkel egyiket sem)

Ők a két meccs között szintén egy döntetlent játszottak, a 11. Almelo ellen, annyi csavarral, hogy nagyon tartalékos csapattal álltak ki így valószínűleg komolyan készülnek ellenünk. Az első meccsen kellemetlen helyzeteket okoztak, főleg az első félidőben úgyhogy nem érdemes őket leírni, nem fekszik nekünk az a foci amire képesek. Remélhetőleg a jobb gyepű Olimpicoban majd jobban kijön a különbség a két csapat tudásában és ez eredményben azt fogja jelenteni, hogy viszonylag könnyedén jutunk majd a legjobb nyolc közé a Konferencia Liga első kiírásában.