Ebédidős fővárosi derbi

Ha szigorúan nézzük a dolgokat, nehéz motivációt találni erre a derbire, pedig valójában bőven kell még harcolni a szezonban. A Napoli az Interhez látogat, ahol van egy kevés esély a déliek pontvesztésére, így a második helyet bebiztosítandó, mindenképp meg kell verni a Laziót. A derbi mégis egy kicsit szomorú kedvetlenséggel tölt el, mert hiába a 2013 óta tartó kiváló sorozat a fővárosi rangadókon, pont a legfontosabb pillanatban kaptuk a fricskát. Nem szeretem az alkukat, de a gonosz kis kobold csak nem hagy békén, és a vállamra telepszik: a fenéért nem lehetett volna azt a kupameccset megnyerni, és a bajnokságban inkább leereszteni?

Képtalálat a következőre: „derby della capitale”

„Ebédidős fővárosi derbi” bővebben

Győzelem a derbi előtt

Úgy alakult, hogy az Empoli elleni bajnoki meccs lett a derbi előszava, és ha már így történt, jól hangoltunk a keddi, jóval nehezebb küldetésre. Kár lett volna tagadni, hogy mindenkinek az a mérkőzés járt a fejében, a játékon is látszott, hogy inkább már ott lennénk. Minimalista stílusban, de összességében könnyedén vertük Martusciello csapatát Dzeko duplájával.

„Győzelem a derbi előtt” bővebben

Szünet előtti biztató győzelem

Az Európa Liga kiesés után, a kéthetes válogatott szünet előtt még egy fontos feladat várt a csapatra, meg kellett tartani a második helyet a Napolival szemben. Nem számíthattunk könnyű mérkőzésre, egyrészt a rengeteg romanista ellenfél jelentette folyamatos fenyegetés miatt, másrészt a Sassuolót még soha nem sikerült megverni az Olimpicóban. Tegnapig, amikor is hátrányból fordítva történt meg ez a remélhetőleg korszakalkotó esemény.

Képtalálat a következőre: „roma-sassuolo 3-1”

„Szünet előtti biztató győzelem” bővebben

Továbbra is szeretünk játszani a Palermo ellen

A Roma idegenben nyert 3-0-ra a Palermo ellen, El Shaarawy, Dzeko és Bruno Peres góljaival, a Serie A huszonnyolcadik fordulójában.

Palermo-Roma-golorom2

„Továbbra is szeretünk játszani a Palermo ellen” bővebben