Az ideális íven

Közeleg az Európa Liga, és egy izzasztó sorozat, három héten keresztül hat olyan ellenféllel szemben, akik közül a Torino tűnik a legkönnyebbnek. Előtte még ellátogatunk a Crotone otthonába, hogy ideális íven fordulhassunk a szezon vélhetőleg legnehezebb szakaszára.

 

„Az ideális íven” bővebben

Minimalista győzelem

Nehéznek ígérkező túrával kezdtük az új évet, még akkor is, ha immár az utolsó tíz Genoa elleni meccsből kilencet sikerült megnyerni. A Luigi Ferrarisban kapott már egy hármast ebben a szezonban a Juventus és a Milan is, de a Napoli is csak egy ponttal távozott a kikötővárosból. Emellett bő két hét szünet és a változás közepén álló keretek vetültek még baljós árnyakként a találkozóra.

„Minimalista győzelem” bővebben

Rájön Clark Kent, hogy ő Superman?

Felesleges fokozni a hangulatot, már a sorsolás előtt is tudtuk, melyik lesz a legfontosabb meccs idén. Persze, ott van a városi derbi, de már Falcao is megmondta, a Juventusszal játsszuk a derbiket. Az elmúlt öt szezon után nevetségesnek tűnhet, ha rajtuk kívül bárki a Scudettót emlegeti, de lényegtelen: nevessetek rajtunk, mi itt vagyunk négy pontra, és akár egy, akár hét lesz belőle szombaton, akkor is az lesz a legfőbb vágyunk, hogy egyszer elkapjunk titeket.

Képtalálat a következőre: „totti bonucci”

„Rájön Clark Kent, hogy ő Superman?” bővebben