Bajnoki javítás

Úgy alakult, hogy a kupák miatt már nem kell izglununk, ám a bajnokságban még látótávolságon belül van az első helyezés. Hogy a kevés reményünk megmaradjon, Bolognában kell győzni vasárnap délután.

Képtalálat a következőre: „bologna-roma”

A keddi derbigyőzelemből kupakiesés lett, ami után a bajnokságban kell bizonyítani, hogy maradjon még némi reményünk trófeákat illetően a szezonban. A legalapvetőbb cél azonban a jövő évi Bajnokok Ligája szereplés, és az ezzel járó plusz harmincmillió euró. A Juventus a Chievóval játszik, aminek majdhogynem borítékolható az eredménye, míg a Napoli a Laziót látogatja meg, így aztán különösen fontos a győzelem, hogy tapadjunk az első helyre, és meglépjünk a harmadik elől. Persze normális esetben egy idei Bologna elleni győzelem miatt nem nagyon kéne izgulnunk, ám valószínűleg igen kusza gondolatokkal küzdenek a csapat tagjai. Kedden sikerül megverni a Laziót, úgy, hogy abban semmi öröm nem volt. Bő egy hónappal ezelőtt még esélyesnek érezhettük a csapatot akár az Olasz Kupa, akár az Európa Liga győzelemre, és mentek a számítások, hogy a három front közül melyiket kéne háttérbe szorítani, melyiknek a javára. Ehhez képest a két kupasorozattól két nagyon elrontott és szerencsétlen meccs miatt búcsúztunk.

Ezeket kell rendbe tennie Spallettinek, aki viszont szintén a bizonytalanság egyik forrása. Miközben a játékosokról tudjuk, egyértelmű vágyuk, hogy ő maradjon az edző, napról napra olvashatunk Di Francesco, Sampaoli, Emery és Sarri hatalomátvételéről, mialatt Spallettit még csak a Lazio padjára nem tették oda az újságok a riválisok közül. A sportigazgató személye már többnyire nyílt titok, de így áprilisban talán már nem kéne Spallettinek az időt húznia, minél hamarabb el kéne döntenie, hogy marad-e vagy sem. Én a magam részéről egyik említett edzőre sem cserélném el őt, de nem tudhatjuk, hogy Monchinak mik az elképzelései, és mennyire kap szabad kezet, amit a Sevillánál abszolút megkapott.

Képtalálat a következőre: „roma-bologna 3-0”
Az őszi meccs hőse.

A vasárnapi meccsre Florenzit leszámítva teljes kerettel készülhetett Spalletti, a múlt hétre szóló eltiltását letöltötte Strootman, és újra játékra kész De Rossi is. Elnézve az őt pótló Paredes remek telesítményét, és a csereként frissességet hozó Grenier játékát, a középpályán nem lesz gond. Ami probléma, hogy a védelem megint a régi arcát mutatja. A Lazio ellen Juan Jesus kezdett Fazio helyén, mert az argentint az odavágón gyakran lefutották a kékek gyors támadói, holott november és február között gyakorlatilag hiba nélkül játszott a teljes védelem. Fazio lassúságát a jó helyezkedésével, csapatszinten pedig Rüdiger és Manolas gyorsaságával lehetett kompenzálni, azóta valami ebből elveszett. Holnap ettől függetlenül valószínűleg ő fog kezdeni, a Bologna gyorsaságától nem kell nagyon tartani.

Donadoni csapata ritkán mutatja meg a szebbik arcát, pedig a szezon elején sokan az egyik meglepetéscsapatnak jósolták. Azóta szépen beleragadtak a középmezőny aljába, és egy fiatalos, izgalmas csapat helyett szürke eminenciások lettek. Kiemelkedő teljesítmény nemigen van a csapatban, leszámítva a Serie A veterán Dzemailit, aki egy jó szezont fut, illetve Simone Verdit, aki 24 évesen debütálhatott az olasz válogatottban. Számunkra jó nézni Nagy Ádám játékát is, de ő még egy nagyon fiatal játékos, aki egy borzasztó gyenge bajnokság után kell, hogy adaptálódjon a Serie A-hoz. A taktikai érzéke a játéka alapján megvan ehhez, és egyáltalán nem vallott szégyent. Ha pusztán a statisztikáit nézzük, nem látunk semmi kiemelkedőt, de ha játszik, a Bologna labdakihozatalai nagymértékben épülnek rá, és eredményesebb is az északiak játéka. Szép karriert futhat be az olasz bajnokságban, az esze is megvan ehhez.

Képtalálat a következőre: „Luciano Spalletti Alessandro Donadoni”

Értelemszerűen a győzelmen kívül minden más csalódás lenne, és nem is látok rá reális esélyt, feltéve, hogy nem estek nagyon szét a játékosok a kudarc után. A hatpontos lemaradás tényleg nem beláthatatlan, főleg, hogy a Roma még fogadja a Juventust, és a torinóiaknak a Bajnokok Ligájára is komoly erőket kell mozgósítaniuk. Tudjuk, hogy van különbség a két csapat között, és nem szeretnék olyan nyilatkozatokat olvasni, mint télen a triplázásról szólók, de az is megengedhetetlen, hogy a csapat ne higgyen benne, hogy sikerülhet. Ősszel nagyon simán vertük a Bolognát Salah mesterhármasával, és a papírforma alapján, ha nem is egy hasonlóan izgalommentes meccsre, de győzelmre számítunk.