Rendszeresen szoktam itt irkálni a Roma bajnokairól, most viszont a negatív „hősökkel” fogok foglalkozni.
Az elmúlt években többször szidtunk ezen a blogon több romanista játékost: Dzekót, Destrót, Gervinhót, Ljajicot, Pjanicot… Hát most kezdjetek el félni, mert előveszem az „aduászokat”, ezekhez képest Doumbia leigazolása egy megfontolt, józan beruházás volt! Csak a poén kedvéért gondoltam összerakok egy csapatra valót ezekből a „zsenikből”, tehát a teljesség igénye nélkül, következzenek a Roma legrosszabb igazolásai, a nyolcvanas évektől napjainkig.
Renato Portaluppi (1988-89)
Renato Portaluppi, a római éjszaka brazil királya.
A Flamengo jobb szárnya volt és friss brazil nemzeti bajnok, amikor a Roma lecsapott rá, az akkoriban botrányosnak számító, 3 milliárd lírás „diszkontáron”. Képzeljétek el, akkora felhajtást csaptak körülötte, hogy helikopterrel hozták Trigoriába! Eleinte egész jól muzsikált, de csak nagyon eleinte, lőtt 3 gólt kupameccseken és ennyi. A bajnokságban mutatta meg az igazi tudását, 23 meccsen 0 gól és a szezon végén mehetett is vissza Brazíliába. A legjellemzőbb tulajdonsága az volt, hogy a meccseken pihent, ellenben a római éjszakai életben tombolt, mert neki megvoltak a prioritásai.
Andrade (1988-89)
Andrade, „a lassított felvétel”
Még egy brazil „bajnok”, ezúttal egy középpályás, ő is a Flamengoból. Az 1988-as nyári átigazolási piac „ritka jól” sikerült, Portaluppival megoldottuk a támadójátékot, Andrade elintézte a középpályánkat is. Ez az ember Brazíliában megnyerte a Libertadorest, az Interkontinentális kupát, a Carioca és a brazil bajnokságot, ezért Viola elnök úr nem sajnált érte 1,5 milliárd lírát. Hát, Rómában meg elnyerte a szurkolóktól az „er moviola”, magyarul a „lassított felvétel” becenevet. Nem kicsit volt lassú, ő volt a lassúság megszemélyesítője, az oviban a teknősbéka volt a jele, az értelmező szótárban a „lassú” címszó alatt ott volt az ő fényképe… A szezon végén ő is ment Portaluppival, vissza Brazíliába, kár lett volna megbontani a párost.
Roberto Luis Trotta (1996-97)
Trotta, az argentin rekorder védő
A néhai szeretett Sensi elnök úr egyik próbálkozása a Roma felzárkóztatására az volt, hogy jó drágán megvette nekünk Dél-Amerika legmenőbb edzőjét, a nagy argentin csörgősipkás mágust, Carlos Bianchit. Bianchi pedig hozta magával Trottát, egyenesen a friss interkontinentális bajnok Velezből. Kemény 15 milliárd jó olasz lírát fizettetett ki érte a Rómával! Trotta egy védő volt, Bianchi bizalmi embere, aki Rómában ugyanolyan jól szerepelt mint a mestere: egyikük sem ért semmit. Összesen 6 alkalommal lépett pályára, de ezalatt a rövid idő alatt is annyiszor fütyülték ki, mintha éveket töltött volna a Rómában. Végül még annyi ideig sem bírta mint a mestere, Bianchit áprilisban rúgtuk ki, Trotta már januárban ment vissza Argentínába. Egyébként Trotta birtokol egy „izgalmas” rekordot: az amúgy is elég kemény argentin bajnokságban, ő az a játékos, akit a legtöbbször állítottak ki, konkrétan 17 alkalommal! Mit lehet erre mondani? Gratulálok?
Cesar Gomez (1997-2001)
Cesar Gomez, az eladhatatlan.
Ez is egy „remek” üzlet volt. A történet akkor kezdődött, amikor a Tenerife elkalapálta a mi madarász unokatesóinkat 5-3-ra. Eddig minden rendben is lenne, ez a természet rendje, a Laziót el szokták kalapálni, mi meg úrias visszafogottsággal mosolygunk és enyhe rosszallással csóváljuk a fejünket, hogy „ejnye no, ezek a pizsamások már megint…” Viszont azon a meccsen, a pizsama-kék csapat kispadján Zdenek Zeman trónolt és a következő szezonban elcsábítottuk „a támadó foci cseh messiását” a Rómába, hogy ő vezesse a sokadik tervezett felzárkózásunkat. Zeman mester pedig még jóformán meg sem érkezett, már eszébe is jutott az a jó kis spanyol focista a Teneriféből, aki olyan szépen játszott a csapata ellen. Egyből fel is írta Cesar Gomezt a kívánságlistájára, a leigazolandó nevek közé. Röpke 6 milliárd líráért a Roma le is igazolta neki, mert miért is ne? Aztán kiderült, hogy az a Lazio elleni találkozó volt az egykori Real Madrid nevelés pályafutásának a nagybetűs „Nagy Meccse”. Rómában összesen 3 mérkőzésen szerepelt, utána Zemannak is be kellett látnia, hogy ezt bizony nagyon elnézte. Viszont Cesar Gomez a pályán kívül páratlan kitartásról tett tanúbizonyságot, őt nem érdekelte, hogy nem játszik, hogy többnyire a kispadra se fért oda, a spanyol srác egyszerűen eladhatatlan volt. Nem fogadott el egyetlen ajánlatot sem és lehúzott négy évadot a Rómában, közben természetesen óramű pontossággal bevasalta a fizetését, amiből állítólag otthon nyitott egy autószalont. Ügyes! Végül Zeman mester kis szeszélye több mint 12 milliárd lírába fájt a Rómának.
Gustavo Bartelt (1998-2003)
Bartelt, „az Arc”.
Következzen egy argentin „gólvágó”, a minden igyekezetünk ellenére is felejthetetlen Bartelt. Egy időben divat volt a hosszú szőke hajú argentin csatár, ez egy műfaj volt, gondoljunk csak Batistutára, vagy Caniggiára (nem mintha mi Caniggiával jól jártunk volna, ő is majdnem felfért erre a listára, de az egy másik történet). Bartelt az All Boys-ban, meg a Lanús-ban játszott és egész tisztességesen termelte a gólokat. Szóval látszólag minden stimmelt, argentin, csatár, hosszú szőke haja van, rúgott egy pár gólt, még volt egy menő beceneve is, Argentinában ő volt „el Facha”, az „Arc”, tehát egyértelmű: meg kell venni! Megkezdődött az árverés az európai klubok között és nekünk ilyenkor sosincs szerencsénk, természetesen most is mi vittük haza a „főnyereményt”, 98-ban szerződtettük 4 évre, 13 milliárd líráért, hozzá évi másfél milliárdos fizetéssel. Rögtön az első római évében 12-szer lépett pályára, közben egyetlen gólt sem rúgott. A következő szezonban Zemant Capello váltotta a kispadon és ő egyből felmérte az „Arc” képességeit, abban az évben már csak háromszor lépett pályára a Rómával, gólok száma természetesen továbbra is nulla. Ennyi „siker” után, januárban mindenki elérkezettnek látta az időt, hogy az „Arc” más bajnokságokban is kipróbálja magát és valahogy sikerült kölcsönadni az Aston Villának. De az angolok sem ostobák, főleg nem ennyire, az „Arcot” még csak nem is játszatták és a szezon végén új csapatot kellett keresni neki. Végül „lecsapott rá” a Rayo Vallecano (értsd rájuk tukmáltuk egy kölcsön erejéig), a madridi kiscsapatban aztán eljött az ő ideje, nem kevesebb mint 12 alkalommal lépett pályára és még egy gólt is szerzett! Jól jegyezzük meg ezt a gólt, végül ez lett az „Arc” egyetlen gólja az európai kalandjai során. A hab a tortán az volt, amikor 2001-ben belekeveredett a hamisútlevelek botrányába és két évig még játszani se tudott.
Fabio Junior (1999-2000)
Fabio Junior, az „Új Ronaldo”
Ez kemény volt, nagyon kemény! Felejtsük el a Rómát, ha elbaltázott igazolásokról beszélünk, Fabio Junior még a világválogatottba is simán beférne, ő lehetne a kapitány! Egy rövid ideig 1999-ben, Fabio Junior volt minden európai klub vágyálma. A Cruzeiro alig 22 éves csatárát csak úgy emlegették, hogy ő az „új Ronaldo” és ismétlem önmagam, de tényleg minden valamirevaló klub meg akarta szerezni. Végül sajnos megint mi nyertük meg a francos árverést, 30 milliárd lírát (!!!) adtunk az „új Ronaldóért”! Ő volt a Roma addigi történetének a legdrágább igazolása! A szerencsétlen romanista szurkolók meg ünnepeltek és azt hitték, hogy az „Új Ronaldo”, Zeman mester kezei alatt, majd egyedül fogja megnyerni a meccseket. Hát nem, az „Új Ronaldoról” kiderült, hogy ő a megtestesült középszerűség, az egyetlen rendkívüli tulajdonsága, az a botrányosan magas ár volt, amit a Roma fizetett érte és alig egy év és 16 meccs után ment is vissza Brazíliába, ahol minden bizonnyal azóta is a Rómán röhögnek. De legalább ebben az ügyben Zeman mester teljesen ártatlan volt, ő Shevchenkót kérte a vezetőktől és Fabio Juniort kapta, nem mindegy.
Abel Xavier (2004-05)
Abel Xavier, minden fodrász rémálma.
Na ez legalább nem volt drága, ingyen vettük, miután már a Hannoverben se vált be. A legérdekesebb az volt, hogy állítólag Abel Xavier volt minden fizikai tesztben az utolsó a keretben, de tényleg mindig mindenben. Ember azt hinné, hogy egy mozambiki születésű játékos legalább fizikailag odateszi magát, ő nem, semmi, nulla, zéró… Annyira nem volt emlékezetes, hogy tulajdonképpen még a rossz igazolások közé is csak azért fér be, mert olyan hajjal ment emberek közé, hogy aki csak egyszer is látta sosem fogja elfelejteni. Összesen háromszor lépett pályára és alig hat hónap után továbbállt, ment „erősíteni” az angol bajnokságot, konkrétan a Middlesbrought, Rómában azóta sem hiányzik senkinek.
Mido (2004-05)
Mido, a „Fáraóból” lett „pizzaárus”.
Nem Salah a Roma első egyiptomi „szupersztárja” és nem El Shaarawy az első romanista „Fáraó”. Jóval előttük megvettük „az afrikai foci legnagyobb bajnokát”, az Ajax korábbi csillagát, a „Fáraó” becenevet viselő Midót. Valójában az egyiptomi fénykora az Ajaxnál volt 2001-ben, utána valami történt vele és lassan elindult lefelé a lejtőn, 2003-ban otthagyta a hollandokat és eligazolt a Marseille-be. A Roma a következő évben vette meg 6 millió euróért, az volt az elképzelés, hogy ő lesz Totti párja a csatársorban, de a „Fáraó” jó pár kiló túlsúllyal jelent meg Rómában. A döbbenetesen rossz fizikai formája és az elkeserítően rossz teljesítményei miatt, a Roma alig 8 meccs és 6 hónap után megszabadult tőle, ment kölcsönbe a Tottenhambe. Mellesleg Rómában a „Fáraó” kapott egy új becenevet, a szurkolók és a csapattársak is csak úgy szólították, hogy „er Pizzettaro”, vagy röviden „Pizzettá”, ez magyarul annyit tesz, hogy „a pizzaárus” és ez mindent elmond a teljesítményéről Rómában.
Goicoechea (2012-13)
Goicoechea, az uruguayi vándorartista (kéretik megfigyelni a mezszámot, csak mert szerencse…)
Mert így kezdődik a recept a győztes csapathoz: „először végy egy jó kapust…”. Na Goicoechea minden volt, csak jó nem, sokak szerint az is kérdéses, hogy egyáltalában kapus volt. Benne Zeman mester egyik rigolyáját tisztelhetjük, augusztusban vettük kölcsön a Danubioból, alig 15 alkalommal lépett pályára, de ha egy romanista csak egyszer is látta védeni, annak elég felemlegetni az uruguayi „kapus” nevét, hogy az illető sírva fakadjon. Az uruguayi nem volt túl gyors, nem védett túl jól, a helyezkedése sem volt rendkívüli, a labdakezelése is legfeljebb átlagos volt, viszont volt egy fóbiája ami a magas labdáknál jött elő. Komoly beszélgetések tárgya volt romanista körökben, hogy vajon milyen előélete lehetett ennek a szerencsétlen kapusnak, milyen trauma érhette, amitől minden egyes magas labdát képes volt elhibázni. Jöttek a magasan beívelt labdák a tizenhatosunkba, amik egy átlagos hálóőrnek „kapuscsemegék” lettek volna és Goicoechea vagy nem jött ki, csak nézte hogy mi lesz, ez volt a jobbik eset, vagy kirontott a kapujából és képes volt méterekkel elhibázni az érkező labda ívét, az ellenfél csatárainak a legnagyobb örömére. Akkor mit szeretett rajta Zeman? Egyetlen dolgot, Goicoechea ha megszerezte a labdát azonnal megpróbálta indítani a csapattársakat, de szó szerint azonnal, egy másodpercet sem várt. Ezekből az indítási kísérletekből többnyire nem lett semmi, de az öreg Zeman akkor is imádta. Alig 15 alkalommal „védte” a Roma kapuját, de ezalatt sikerült bekapnia 24 gólt, ami Zeman hírhedten „vidám” védelmeivel is tekintélyes teljesítmény. A szezon végén természetesen ment vissza Uruguayba. A játékos klasszisát jelzi, hogy utána visszatért Európába és olyan helyeken szerepelt mint a román Galati, vagy a Toulouse.
Adriano (2010-11)
Adriano, a jóllakott „Császár”
Adrianót senkinek sem kell bemutatni, ő volt az „Imperatore”, magyarul a „Császár”. A Parmában és az Interben mutatott csodálatos teljesítménye a világ legnagyobb tehetségei közé emelte. Aztán elkezdett „önnön démonjaival vívódni” (értsd ivott mint a közmondásos kefekötő, már amikor nem volt belőve) és visszatért Brazíliába, a Flamengóhoz, hogy megtalálja önmagát, hogy feltámadjon. A „feltámadás” olyan jól sikerült, hogy a következő évben leigazolta őt a Roma. Hát persze hogy mi, ki más? Rá is igaz, hogy legalább nem volt drága, ingyen vettük, csak a fizetését kellett kiperkálni. Utólag sajnos kiderült, hogy a fizetése is kidobott pénz volt, a „Császár” olyan kondiba volt, hogy jobban emlékeztetett egy korosodó Bud Spencerre, mint egy profi labdarúgóra (és elnézést Bud Spencertől a hasonlatért). Mindössze 5 meccsen ijesztgette a romanista szurkolókat, aztán továbbállt, ment megkeresni önmagát, állítólag még mindig keresi.
José Angel Valdés (2011-12)
José Angel és a kutyája Killer.
Mind jól ismerjük a tragikomédiát, amikor Franco Baldini, a Roma új amerikai tulajdonosainak a megbízottja, kitalálta, hogy lemásolja a Barcelonát és szerinte ennek a legjobb módja nem az, hogy olyan focistákat igazol mint Maradona, Ronaldo, Messi… Baldini inkább leszerződtette edzőnek Luis Enriquét, a Barca korosztályos csapatának a tapasztalatlan edzőjét, majd hátradőlt és várta a csodát. Lett is csoda, csak nem olyan amilyenre Baldini gondolt: kiesés a Slovan Bratislava ellen, 4 gól a Leccétől, az Atalantától… Luis Enrique egyik „csodája” volt José Angel is, a spanyol edzőtanoncunk a Sporting de Gijónból vetette meg a Rómával a fiatal bal bekket, 4,5 millió euróért. A roppant fiatal és legalább annyira tapasztalatlan José Angel 69 percig bírt a pályán maradni a szezon nyitó meccsén, utána kiállíttatta magát, onnantól kezdve egyre rosszabbul játszott. A romanista szurkolók nagyon hamar megutálták, de Luis Enrique csak azért is játszatta, 31 alkalommal lépett pályára, mind megannyi csalódás. A szezon végén ment vissza Spanyolországba, kölcsönbe a Real Sociedadba. Végül a romanista szurkolók jobban emlékeznek az internetre feltett képeire, mint a pályán mutatott teljesítményére, felejthetetlen volt az a kép a playstationnel, vagy az a másik, amikor ráadott egy Roma mezt a kutyájára… Utólag lehet, hogy inkább a kutyának kellett volna játszani, sokkal rosszabb biztosan nem lett volna mint a gazdija.
Luigi Delneri (2004-05)
Delneri, az érthetetlen mester
Egy csapatnak kell egy edző is és a nálunk mutatott teljesítménye alapján, nekem nem jut az eszembe „jobb ” jelölt ennek a horrorcsapatnak az irányítására mint a derék Delneri. A Chievoval elért csodás eredményei után, 2004 nyarán leszerződtette őt a BL címvédő Porto, ahol, nem vicc, az éppen eligazolt Mourinhót szerették volna pótolni vele. De a portugálok nagyon hamar rájöttek, hogy óriásit hibáztak, még el sem kezdődött a szezon és már ki is rúgták. Nálunk meg Rudi Völler lemondott alig négy meccsel a szezonkezdés után és vesztünkre sajnos Delneri pont ráért, hát persze hogy leszerződtettük. Aztán egy idő után kiderült, hogy miért is rúgta ki őt a Porto, Rómában olyan teljesítménnyel rukkolt elő, hogy egyenesen a kieső helyek környékére kormányozta a csapatot. Delnerivel kapcsolatban van egy dolog, ami fölött Olaszországon kívül többnyire elsiklanak: Delneri nem tud beszélni. Komolyan, raccsol, motyog és hadar, külön-külön talán egyik sem lenne végzetes, de ő képes kombinálni a hármat és néha teljesen érthetetlen amit mond. De ha valaki veszi a fáradtságot, hogy megfejtse milyen szavakat próbált kiejteni, a mondatoknak néha akkor sincs értelmük. Félelmetes interjúi voltak, amiket vicces felhasználók rendszeresen feltettek a netre, a közérthetőség és a szórakozás kedvéért olaszul (!!!) feliratozva, simán felléphetne bármelyikkel standup komikusként. Márciusig bírta a Roma kispadján, amikor is egy három meccses vereségsorozat után belátta, hogy kár tovább erőlködnie és lemondott, mindenki őszinte megkönnyebbülésére. Végül 24 meccsen 34 pontot és nagyon kevés örömet szerzett a Rómának.
Delneri feliratozva
Hát ez lenne az én kis horror-csapatom, vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy ezek legalább már nem fognak visszajönni. Bár ha jobban meggondolom José Angel még egész fiatal és Delneri mester is alig 66 éves…