Nulla-nullás derbi a hajrá előtt

Az olasz bajnokság 32. fordulójának zárásaként rendezték a római derbi „visszavágóját”. A mérkőzés több szempontból is érdekesnek bizonyult. Mindkét fővárosi csapat komoly nemzetközi erőpróbán esett át a héten, ráadásképp a harmadik-negyedik helyen, 60-60 egységgel várták a klubok a kezdő sípszót.

A Lazio volt a pályaválasztó

Bár a nemzetközi megmérettetés ellentétes előjellel végződött a fővárosiak számára, hiszen a Róma három góllal legyőzve a Barcelonát jutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, míg a Lazio nyert helyzetből pottyant ki a Salzburg vendégeként. Ehhez adjuk még hozzá, a szokásos presztízs csata mellett azt is, hogy a BL indulást érő harmadik illetve negyedik helyért három csapat versenyfutása rajzolódik ki. A kezdőrúgás előtt az Internek szintén hatvan pontja volt! „Nulla-nullás derbi a hajrá előtt” bővebben

„Úgy, ahogy a Chelseat!”

Monchi fogalmazott még a hét elején így, hiszen ebben a kiírásban sikerült már egy komoly európai klubot lenullázni az Olimpicóban. Nagyjából ez az egy kapaszkodója és a lelkes szurkolótábora maradt ma estére az AS Roma csapatának. Legyünk őszintén, óriási csodára lenne szükség a továbbjutáshoz. Amiből számolatlan megtörténik focimeccseken, de ez ettől még egy szinte lehetetlen küldetés.

A Chelsea elleni kezdő!

Persze nem tisztem szétkárogni a felvezető posztot, és nem is teszem, csak az elején próbálom leszögezni a fontosabb tényeket. A csapat szinte teljes létszámban rendelkezésére áll EDF-nek, a jegyek elkeltek, a hangulatra biztosan nem lesz panasz. Régen látott, komoly mérkőzés elé nézünk. „„Úgy, ahogy a Chelseat!”” bővebben

Egy apró madridi vereség

Szerdán, a Bajnokok Ligájának ötödik játéknapján madridi kiránduláson vett részt az AS Roma. Igen érdekesre sikerült ez a kis vakáció, több szempontból is. Nézzük sorra a történteket. Csapatunk kényelmes helyzetből várta az utolsó előtti kanyart. Egyetlen pont megszerzésével a legjobb tizenhat között ébredt volna csütörtök reggelre a társaság. Sajnos ez a pont egyelőre a tarsolyban maradt.

A szerdai kezdő

Di Francesco eddigi teljesítménye várakozáson felüli, bár két rangadót elveszített a csapattal, de az összkép igen reményt keltő. Céltudatos, eredményre törő felfogása tökéletesen illeszkedik a mai modern labdarúgás összképébe. Ilyen értelemben a szerda esti találkozó sem okozott meglepetést. „Egy apró madridi vereség” bővebben

Kiesett a Pescara

A 33. forduló utolsó összecsapása hétfőre csúszott, történetesen egy Pescara – Roma találkozó formájában. Persze kötelező mivolta kapcsán sokat rágódtam az egészen, „biztos belerondít Zeman mester a Farkasok végjátékába”, vagy épp a „Spalletti körüllengő megyek-maradok mizéria lesz majd a csapat fejében” és nem fog sikerülni semmi…

Szurkolók
Szurkolók

Ott volt még Monchi kinevezése, ami igen szerencsétlenül lett időzítve, véleményem szerint. Az ex-római hatásokról nem is beszélve; akár a Pescara kispadján (Zeman), kezdőjében (Bovo, Caprari), vagy a tartalékok között (Verre). Meg ugye Muntari! Szóval számolatlan érvet fel tudtam volna sorolni a kezdőrúgás előtt, hogy miért aggódom a találkozó miatt, szerencsére nem lett igazam.

„Kiesett a Pescara” bővebben

Tíz évente Lyonban!

Csütörtök este Franciaországban folytatja csapatunk nemzetközi szereplését. Az elmúlt hetek hanyatló teljesítményének fényében, de kincstári optimizmussal felvértezve, csak arra tudok gondolni, hogy a héten 58 éves Spalletti erre a párharcra koncentrálta csapatát. Persze ez inkább hitvallás mintsem racionális érvelés, de próbáljunk meg mindannyian optimisták maradni.

Végső cél?!
Végső cél?!

Hogy van-e mire, azt nem én ítélem meg. Annyi biztos, a csapat körüli személyek, Massara sportigazgató úr, vagy épp Tomassi mind-mind pozitívan próbálják kommunikálni a helyzetet. Nincs könnyű dolguk, az elmúlt öt tétmérkőzésből hármat sikerült elveszíteni. Ebből a helyzetből várjuk tehát a francia fellépést. „Tíz évente Lyonban!” bővebben

Legyen Tumminello meccse!

Ahogy ígértük, szerdán folytatjuk a sűrű februári program dokumentálását. Csapatunk ma este, hazai környezetben fogadja a Cesena labdarúgóit, az Olasz Kupa negyeddöntőjében. Kiváló alkalom ez arra, hogy a vasárnapi vereséget feledtesse kedvenc klubunk. Bár szurkolók továbbra sem várhatóak, a helyes útra pont egy ilyen mérkőzésen lehetne visszatérni.

Mindketten a kezdőben?
Mindketten a kezdőben?

Mondom ezt akkor is, ha tisztában vagyok vele, az elmúlt évek kupaszereplései nem sikerültek a legfényesebbre. Tavaly a hasonló méretű Spezia pottyantotta ki csapatunk a legjobb 16 között, azelőtt az Empoli lett meg kínkeservesen, majd a Fiorentina vetett véget a „menetelésnek”, három éve pedig a győztes Napoli intézte sorsunk. „Legyen Tumminello meccse!” bővebben

Megsülni a genovai napsütésben…

Vérzivataros fordulón van túl az olasz első osztály mezőnye. Pontosabban az üldözők hagytak el pontokat a Juventus javára. Vereséget szenvedett a Milan és a Lazio, döntetlent játszott a Fiorentina és a Napoli… persze a Juve hozta az idegenbeliét, és tovább növelte gyakorlatilag mindenkivel szemben az előnyét. Történt ez úgy, hogy a Roma kétszer vezetett Genovában, mégis pont nélkül hagyta el a Luigi Ferrarisról elnevezett stadiont.

Fényből az árnyékba?
Fényből az árnyékba?

Nagy kár, hiszen az előny megvolt többször is, valahogy vasárnap mégis a védelem bizonytalanságai megpecsételték sorsunk. Izgalmas mérkőzésen, 3-2-re alulmaradt kedvenc csapatunk, ezt kell most megemészteni, hiszen az őrült tempó nem lassul, szerdán már kupamérkőzés, majd jövő hét kedden (!) rangadó a Fiorentina ellenében. „Megsülni a genovai napsütésben…” bővebben

Győztes rangadó a hétfői napsütésben

Napfényes hétfő délutánon, a második világégés olaszországi befejeztének ünnepnapján rendezték a 35. kör legnagyobb rangadóját. Bár Fiorentina – Juventus is volt a fordulóban, ahol véletlenül ismét a Juve javára tévedett a hülye bíró, a fővárosi AS Roma – Napoli jelen helyzetben egy jóval fontosabb párharcnak bizonyult. Egészen egyszerűen azért, mert mindkét csapat BL főtáblára vágyik, ráadásul selejtező nélkül.

Manolas megvakult?
Manolas megvakult?

Sarri mester fiai a fentebb említett északi derbin született vendég győzelem miatt végleg lemondhattak a bajnoki álmaikról, nem maradt más, mint megőrizni az ezüsttel járó előnyöket. Spalletti csapata egészen más irányból érkezett a mérkőzésre, egy 12 meccs óta tartó veretlenségi sorozat eredményeként újra elérhető a második hely, újra megnyugtató távolságra az üldöző boly, szóval minden adott volt egy kiváló olasz rangadóhoz.

„Győztes rangadó a hétfői napsütésben” bővebben