Nulla-nullás derbi a hajrá előtt

Az olasz bajnokság 32. fordulójának zárásaként rendezték a római derbi „visszavágóját”. A mérkőzés több szempontból is érdekesnek bizonyult. Mindkét fővárosi csapat komoly nemzetközi erőpróbán esett át a héten, ráadásképp a harmadik-negyedik helyen, 60-60 egységgel várták a klubok a kezdő sípszót.

A Lazio volt a pályaválasztó

Bár a nemzetközi megmérettetés ellentétes előjellel végződött a fővárosiak számára, hiszen a Róma három góllal legyőzve a Barcelonát jutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, míg a Lazio nyert helyzetből pottyant ki a Salzburg vendégeként. Ehhez adjuk még hozzá, a szokásos presztízs csata mellett azt is, hogy a BL indulást érő harmadik illetve negyedik helyért három csapat versenyfutása rajzolódik ki. A kezdőrúgás előtt az Internek szintén hatvan pontja volt!

Ennyi előjáték, és különös tét tükrében a gólnélküli döntetlen talán nem akkora meglepetés. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a mérkőzés krónikájához hozzátartozik két kapufa, egy piros lap, plusz számos apró érdekesség. EDF Barca ellen megvalósított három védős rendszere, bika középpályával megtámogatva, és két colos ékkel fűszerezve igencsak bejött. Nem is változtatott a hadrenden a mester, egyedül Florenzi maradt ki, akit Peres helyettesített. Azaz így állt fel a csapat: Alisson, Fazio, Mano, JJ, Kolarov, DDR, Strootman, Peres, Ninja, Schick, Dzeko.

Szurkolók

A másik oldalon, tegnap este pályaválasztóként a Lazio így kezdett: Strakosha, Radu, de Vrij, Ramos, Lulic, Milinkovic-Savic, Lucas Leiva, Parolo, Marusic, Anderson, Immobile. Persze lélektanilag teljesen más irányból érkeztek a madarászok, hiszen a „kisebbik” energiaitalos csapat ellen sikerült kiesniük az EL utolsó előtti körében. Ráadásképp hazai győzelmük után, idegenben is vezetést szereztek, majd kaptak négy gólt és vége. Szóval innen indult a Derby della Capitale.

Kiváló hangulat belehajszolta a fáradt csapatokat a küzdelmes játékba. Lüktető, mindkét kapu előtt helyzetekig menő, férfias játék vette kezdetét. Hol az egyik csapat kerekedett felül, hol a másik vette át az irányítást öt-tíz percre. Olaszos foci volt, olykor kemény, könyörtelen belépőkkel. Ami EDF taktikai felkészültségét dicséri, hogy a les csapdát nyolcszor sikerült eredményesen alkalmazni Immobile ellen már az első félidőben! Ami hamar elvette a gólkirály aspiráns kedvét a játéktól. Halkan jegyzem meg, a lassításokat elnézve, minden ítélet helyes volt e tekintetben. Az első félidőből ki kell még emelni a Ninja-Peres összjáték végén kialakult ziccert, amit a brazil szélső a kapufára bombázott.

Fazio munkában

Értelem szerűen a komolyabb izgalmak a második játékrészre maradtak. Inzaghi jelentősen feltüzelhette fáradt fiait a második negyvenöt percre, mivel nagy elánnal vetették bele magukat a házigazdák a folytatásba. Eredménytelenül. Igazából ajtó-ablak helyzetet ne sikerült kialakítani a hazaiaknak. Sőt, igazán veszélyes a Róma tudott lenni a kapu előtt, azután, hogy Radu összeszedte második sárgáját. Az emberfór újabb római kapufába testesült meg, Kolarov beadását fejelte Dzeko a felső lécre. Röviden ennyi.

Nézzük inkább a teljesítményeket, egy ilyen kifacsart erőállapotban. Schick egyre magabiztosabban küzd a védőivel. Kapura továbbra sem veszélyes, de látva az új felfogásban neki szánt feladatot, valamivel jobb lett a megítélésem vele kapcsolatban. Aztán ott van Ninja, számos sportműsorban, több a témával foglalkozó oldalon, itt is a romanistan többször beszéltük, hogy neki ez a „támadóbb” középpályás poszt az igazi helye. Elnézve tegnap, túl sok vizet nem zavart szegény pára. Gondolom közrejátszik ebben a szerdai mérkőzés erőn felüli produkciója, de az ő posztján variálhatott volna hamarabb EDF. Aki egyébként variált is, Manolas sérülését követően, csak szerkezeti változtatást húzott, amivel megváltozott Ninja szerepe is.

EDF taktikája jó lesz

Összességében nekem tetszik ez a három védős felfogás. Fazio, akit személy szerint én is sokat bántottam sebessége miatt, ebben a felállásban tökéletesen megtalálja a posztját. JJ újra fénykorát idézi, bár egyelőre két mérkőzésen kellett régi-új szerepében tündököljön. Peres szintén sokat javult az ittas vezetése óta. Az egész mérkőzésen azt éreztem, hogy milyen régen láttam ilyen Rómát, ahol jön egy csere és képes új lendületet adni az egész játéknak. Tegnap ezt konkrétan Ünder beállásánál jegyeztem fel.

Azaz, némi mélységet vélek felfedezni a kispadban, ami nagyon régen nem jellemezte az AS Roma csapatát. Valaki árulja már el nekem, hogy a Jonathan Silvaval mi a helyzet? Vajon miért nem kap lehetőséget? Persze, talán nem az elmúlt két meccs volt az, hol be kellett volna vetni az újoncot, de akkor is feltűnően nem számol vele EDF. Kicsit hasonló érzésem van Pellegrinivel kapcsolatban, de hangsúlyozom, ezt egyelőre a fontos mérkőzések rendkívüli tétjének a számlájára írom.

Milinkovic-Savic egy igazi …

Zárásképp csak annyit, hogy ez a pontosztozkodás nem rossz egyik csapatnak sem. Egy halvány pont előny az Interrel szemben, a többit meg döntse el a maradék hat kör. A Juve behúzza hetedik bajnoki címét zsinórban, ami azért nem piti… Mindenesetre szerdán Genoa, aztán szombaton Spal. Jövő héten pedig a klub legfontosabb összecsapása kezdődik a Liverpool ellenében! Hajrá!