A fattyú reménytelen szerelme és halála

Előrebocsátom, hogy cinikus, öncélú és egyáltalán nem informatív post következik. Megint úgy áll a helyzet, hogy nem nyerünk semmit, és nem, kicsit sem vigasztal, hogy így könnyebb lesz a második helyért folytatott harc. Egy érdekesség: ha sikerül, ez lesz Totti kilencedik (!!) bajnoki ezüstje, minden sorozatot figyelembe véve a tizenhetedik (!!!!!!) alkalom, amikor épp lemarad egy trófeáról. Na, az EL nem szaporítja az ezüstöket.

 

AS Roma fényképe.

„A fattyú reménytelen szerelme és halála” bővebben

Tíz évente Lyonban!

Csütörtök este Franciaországban folytatja csapatunk nemzetközi szereplését. Az elmúlt hetek hanyatló teljesítményének fényében, de kincstári optimizmussal felvértezve, csak arra tudok gondolni, hogy a héten 58 éves Spalletti erre a párharcra koncentrálta csapatát. Persze ez inkább hitvallás mintsem racionális érvelés, de próbáljunk meg mindannyian optimisták maradni.

Végső cél?!
Végső cél?!

Hogy van-e mire, azt nem én ítélem meg. Annyi biztos, a csapat körüli személyek, Massara sportigazgató úr, vagy épp Tomassi mind-mind pozitívan próbálják kommunikálni a helyzetet. Nincs könnyű dolguk, az elmúlt öt tétmérkőzésből hármat sikerült elveszíteni. Ebből a helyzetből várjuk tehát a francia fellépést. „Tíz évente Lyonban!” bővebben