Verona-Roma elé

A Roma Rómeó és Júlia városában folytatja a negyedik hely üldözését, a mieink vasárnap este, háromnegyed kilenckor  fognak fellépni a Bentegodiban a Verona ellen, a Serie A 14-ik fordulójában.

„Verona-Roma elé” bővebben

EL: törökországi győzelemmel a továbbjutás küszöbén…

Csütörtökön, az Európa Liga ötödik körében az AS Roma idegenbeli győzelmével nagyon lépett a továbbjutás felé. Sikerült a török vezér – aki nem mellékesen a helyszínen tekintette meg a mérkőzést – csapatát három góllal legyőzni. Mindezt hosszú idő után, vendégként, kapott gól nélkül. Szép munka.

Pellegrinit a felhevült török szurkolók fejbe találták egy szöglet előtt, az olasz játékos fejbőre felszakadt, hosszasan ápolni kellett, illetve a biztonságiak a szektort is kiürítették, ahonnan a dobálózás történt.

Az előre jósolt kezdőben csak Santon volt némi meglepetés, de a kevesebbet játszó olasz szélső védő elfogadhatóan muzsikált. Két védekező felfogású középpályás előtt Pellegrini varázsolt, még a széleken a megszokott Zaniolo – Kluivert páros őrjítette meg a hazaiak védelmét. A mérkőzés jól alakult, fél óra után jött a Roma gól, majd hirtelen még kettő és gyakorlatilag a lényegi kérdések az első játékrészben eldőltek.

„EL: törökországi győzelemmel a továbbjutás küszöbén…” bővebben

Romanista monológ a Brescia ellen

A Roma vasárnap délután 3-0-ra verte a Bresciát az Olimpicóban, a Serie A tizenharmadik fordulójában, Smalling, Mancini és Dzeko góljaival.

„Romanista monológ a Brescia ellen” bővebben

Bologna-Roma 1-2

Vasárnap délután a Roma elverte 2-1-re a Bolognát a Dall’Ara stadionban. Kolarov szabadrúgásból szerzett vezetést, a Bologna egy „nagylelkűen” megítélt büntetővel egyenlített, de szó szerint a meccs leges legutolsó pillanatában Dzeko fejesgóljával nyert a Roma, annak ellenére, hogy közben emberhátrányba került, Mancini kiállítása után.

„Bologna-Roma 1-2” bővebben

Keserves győzelem a Frosinone ellen

 

A Roma 3-2-re nyert a Frosinone otthonában. A házigazdák szereztek vezetést, de a Roma, Dzeko és Pellegrini góljaival, már az első félidőben megfordította az eredményt. A második félidőben, Manolas sérülése után, a Frosinone kiegyenlített, de Dzeko a 95. percben megszerezte a győztes gólt. „Keserves győzelem a Frosinone ellen” bővebben

Megfogyva bár de törve nem, egy BL-vereség és továbbjutás után, következik az Inter

Vasárnap este egy megfogyatkozott Roma az Intert fogadja az Olimpicóban, a Serie A tizennegyedik fordulójában. „Megfogyva bár de törve nem, egy BL-vereség és továbbjutás után, következik az Inter” bővebben