Az olasz fővárosba látogat a Betis

Sajnos idő és kapacitás szűkében csak egy „komment-fogóra” futja. Elnézését kérünk érte. Amit viszont biztosan tudunk, a harmadik csoportmeccsére készül az AS Roma az idei Európa Ligában. Ellenfelünk a spanyol Betis lesz, ami sok minden, de semmiképpen sem könnyű feladat.

Az utolsó AS Roma – Betis meccs képei

Elsőre az a 2021-s „felkészülési” mérkőzés ugrik be, amit egyrészt 5-2-re elveszített az olasz csapat, másrészt volt három piros lap is, többek között Jose mester is kiállítás sorsára jutott. Bízom benne, hogy ma egy árnyalattal finomabb körülmények között sikerül majd visszavágni a spanyoloknak. Akik nem mellékesen hat ponttal várják a harmadik fordulót.

„Az olasz fővárosba látogat a Betis” bővebben

Két csalódás után és az Empoli előtt

A Roma ma este játszik idegenben az Empolival (élő közvetítés 20:30-tól, a Sport1-en), a Serie A hatodik fordulójában. Mourinho csapata most megpróbálhatja jóvátenni az elmúlt két meccs gyenge eredményeit.

„Két csalódás után és az Empoli előtt” bővebben

Udinei égés

Három „kötelező” győzelem és egy torinói pontszerzés után kijózanító pofonba szaladt bele kedvenc csapatunk Udineseben (!). Mi tagadás, amikor közvetlen riválisaink egymás ellen játszanak, és rendre pontokat hullajtottak valamivel másabb hozzáállásra, eredményre számítottam. Lehet ezzel nem csak én vagyok így. Amit mindenképpen megtanulhattunk vasárnap este, túlságosan nagy álmokat ne dédelgessünk, ez a csapat messze van még egy komoly, európai mércével is látható társaságtól.

Hogy mi történt pontosan, azt nehezen tudnám megfogalmazni, inkább az érzéseimet vetem most ide. Nyilván egy gyorsan benyalt gól, amiről egyértelműen a hetek óta maga alatt teljesítő Karsdorp tehet nem segít. De a második játékrészre megvariált, két csatáros felállás sem állt túlzottan jól ennek a Rómának, és az eredményét láthattuk villám gyorsan. Hogy ez Mourinho hiba volt-e, vagy a társaság kezdte azt hinni már a meccs előtt, hogy a bab is hús, esetleg a kapushibák jöttek most töményebben nem tudom, azt biztos, hogy több szurkolótársammal egyetemben én is kijózanodtam vasárnap.

„Udinei égés” bővebben

Megkezdődött!

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését az AS Roma. A találkozóra a napfényes Salerno városában került sor, ellenfél a Salernitana volt. Sok régi ismerőssel a csatasorban akár félelmetes ellenfélnek is tűnhetne a kisvárosi csapata, de ebből vasárnap este nem tudtak megvillantani semmit, így egy nagyon Mourinho-s győzelemmel kezdtük az idei kiírást.

Győztes gól

Két különböző mentalitású félidőt, egy szimpatikus hazai csapatot és számos új igazolást is megcsodálhattunk, ha másra nem is volt jó ez a nyitány. Bár sokat erősített a Salernitana, egyértelműen a bent maradást tűzték ki célul, versenyképességükből még nem mutattak meg mindent, bár egy top négybe várt AS Roma ellen az egygólos vereség talán belefér.

„Megkezdődött!” bővebben

Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon

Mint észrevettétek a blog pihent pár hetet. Erős volt a hajrá, ránk fért pár hét kikapcsolódás azt hiszem. De mostanra mindenki erőt vett magán, és újra a klaviatúra közé csapunk és egy szép terjedelmes posztban megvizsgáljuk, mi történt a kupagyőzelem óta. Minden írónk leírja gondolatait a generál kérdésekre, gyakorlatilag a szokásos módon.

Ha van kedvetek, Ti is ragadjátok ki a kérdéseket és nyomjatok mindegyikre válaszokat. De ha csak tovább csevegünk csapatunk sorsáról, mi már azzal is beérjük. Komolyabbra fordítva a szót, jöjjön egy olyan áttekintés a nyári időszak felett, amire már éppen szükség volt. És persze előre is tekintünk, amennyire a jósgömbjeink engedik.

„Tomboló nyári szünet, vad uborkaszezon” bővebben

APOTEÓZIS

A Roma szerda este Tiranában megnyerte az UEFA Európa Konferencia Ligát. A döntőben legyőzte 1-0-ra a holland Feyenoordot, Nicoló Zaniolo 32. percben szerzett góljával.

„APOTEÓZIS” bővebben

Készülünk az elődöntőre!

Május elseje alkalmával, vasárnap a Roma játszott egy vérszegény, 0-0-ás döntetlent a Bologna ellen. Ezzel matematikailag végleg búcsút vettünk a BL szereplést érő utolsó pozíciótól is. Most már mindenki a Konferencia Ligára figyel, a csütörtöki elődöntő visszavágóra.

„Készülünk az elődöntőre!” bővebben

Döntetlen Angliában, a Bologna előtt

A Roma, csütörtök este, 1-1-es döntetlent játszott a Leicester otthonában, a Konferencia Liga elődöntőjének az első mérkőzésén. Pellegrini szerzett vezetést a Rómának a meccs elején, az angolok a második félidő közepén egyenlítettek, Mancini öngóljával.

„Döntetlen Angliában, a Bologna előtt” bővebben

Komoly dilemma

A Konferencia Liga továbbjutást követően egyből Nápolyban volt az AS Romának jelenése. Nem a legkönnyebb ellenfél a déli csapat, pláne egy „kiélezett” párharcot követően. A sorminta folytatódik, szombaton Milánóban kell pályára lépni az Inter ellen. Utána jön a Leicester elleni elődöntő. Szóval van program, most lehet kijavítani az egész szezonban mutatott hullámzó teljesítmény rosszabb emlékeit.

Ezen is van csapatunk, nekem személy szerint nagyon tetszett a nápolyi meccs második félideje. A csapat tudta mit akar, határozottan léptek fel a srácok, és az egalizálás is összejött. Talán nagy elvárás lett volna a győzelem megszerzése, de rövidke esély még erre is nyílt. Lehet Spaletti elcserélte magát, ez engem különösebben nem izgat, fontos pontot sikerült szerezni.

„Komoly dilemma” bővebben

Elődöntőben vagyunk! Már megint!

Csütörtök este a Roma 4-0-ra legyőzte a Bodo/Glimtet, a Konferencia Liga negyeddöntőjének a visszavágóján. Abraham és Zaniolo lőtték a gólokat, az utóbbi egy klasszikus mesterhármast szerzett. Ezzel az eredménnyel, a Roma összesítésben 5-2-re megnyerte a negyeddöntőt és bejutott a Konferencia Liga elődöntőjébe.

„Elődöntőben vagyunk! Már megint!” bővebben