Döntetlen Portóban

Egy ígéretes kezdés után a Rómának sikerült megszereznie a vezetést, az első félidő közepén egy portugál öngóllal. De amikor Vermaelen kiállítása után emberhátrányba került a Roma, a mérkőzés a Porto monológja lett. A második félidőben tizenegyesből jött a portugálok egyenlítő gólja, végül sikerült kihúzni egy 1-1-es döntetlennel.

Porto-Roma „Döntetlen Portóban” bővebben

Lassan vége a nyárnak

Lassan véget ér a nyár, de most nem szomorkodni, hanem örülni kell, hiszen nemsokára kezdődik az új labdarúgó szezon! Hamarosan újra láthatjuk kedvenc csapatunk mérkőzéseit. Megint lehet majd együtt sírni a vereségek után és főleg együtt ünnepelni a győzelmeket! Daje Roma!!!

216ffe7dc4_72_med

„Lassan vége a nyárnak” bővebben

Az AS Roma születése – második rész

Ott hagytuk félbe a történetet, hogy 1927-ben Italo Foschi, a Fortitudo elnöke, egyesíteni szerette volna az olasz főváros legerősebb labdarúgó egyesületeit, a Fortitudót, az Albát, a Laziót és a Romant, hogy sikeresen felvehesse a versenyt a jóval erősebb észak-olasz klubokkal. Már megállapodott az Albával, a kisebb Roman vezetői pedig eleve elkötelezett hívei voltak egy egyesült fővárosi klubnak, csak a Lazioval való megegyezés volt hátra.

220px-Foschi „Az AS Roma születése – második rész” bővebben

Az AS Roma születése – első rész

Boldog szülinapot mindenkinek! Mert ma van június 7. és ez a Roma egyik szülinapja! A másik július 22.-re esik. Miért van két szülinapunk? Mert a Rómánál semmi sem egyszerű és ez alól az alapítás se volt kivétel.

0910romainter_DSC07555 „Az AS Roma születése – első rész” bővebben

Giacomo Losi – Core de Roma

Következzen egy múltidézős poszt a Roma történelméből, egy nagy játékosról, egy hatalmas közönségkedvencről, Giacomo Losiról. A beceneve, a „Core de Roma”, azt jelenti, hogy „Róma szíve”, az önfeláldozó játékáért és a Rómában töltött hosszú pályafutása miatt nevezték így. Pontosan meg tudjuk mondani, hogy konkrétan milyen alkalomból kapta a becenevét, de erre még később visszatérünk.

6566_cataniaroma_losi „Giacomo Losi – Core de Roma” bővebben