Giacomo Losi – Core de Roma

Következzen egy múltidézős poszt a Roma történelméből, egy nagy játékosról, egy hatalmas közönségkedvencről, Giacomo Losiról. A beceneve, a “Core de Roma”, azt jelenti, hogy “Róma szíve”, az önfeláldozó játékáért és a Rómában töltött hosszú pályafutása miatt nevezték így. Pontosan meg tudjuk mondani, hogy konkrétan milyen alkalomból kapta a becenevét, de erre még később visszatérünk.

6566_cataniaroma_losiGiacomo Losi

Losi több szempontból nézve is rendkívüli játékos volt, nem Rómában született, de mégis a Roma szimbóluma, a szurkolók legnagyobb kedvence lett. Totti és De Rossi után, ő játszotta a legtöbb meccset a Rómában, kupákkal együtt összesen 455 alkalommal viselte a sárga-piros mezt és természetesen az első körben választották be 2012-ben a Hall of Fame-be. Nem volt egy magas játékos, mindössze 168 centiméter, mégis rendkívüli érzékkel tudott fejelni, a védelem összes pozícióján szerepelt és kimagasló teljesítményt nyújtott. Hihetetlenül sportszerű volt, annak ellenére, hogy elsősorban szélső és középső védőt játszott, sosem állították ki, az egész karrierje során egyetlen egyszer figyelmeztették.

Soncinóban, Cremona mellett született 1935 szeptember 10.-én, a családja saját elmondása szerint szegény volt. Az édesanyja szövőnő volt, az édesapja meg rakodómunkásként dolgozott, az egyik szövetkezet tagja volt, a nagy silókat pakolták ki és be. Az apja hallani sem akart a fasiszta pártról, baloldali érzelmű volt, ennek meg is lett az eredménye, 1943-ban egy éjjel megjelentek a “squadristi” és elvitték munkaszolgálatra, valahová Csehszlovákiába. Két évig a családja semmit sem tudott róla, aztán szerencsére, csodával határos módon, valahogy sikerült hazaszöknie.

909_001

Egy dedikált kép, ami egyszer nagy örömet szerzett valakinek.

Ezek után nem csoda, hogy Losi is a partizánoknak segített a háborúban, még tíz éves se volt, de már lőszert csempészett nekik. A lőszerek miatt veszítette el az egyik ujjperecét, a barátaival, mint akkoriban sok európai gyerek, a második világháború után szanaszéjjel hagyott lőszerekkel játszottak, amíg az egyik bomba fel nem robbant, beterítette repeszekkel a környéket és Losinak levitte az egyik ujjperecét. Szerencséje volt, olyan gyerek is akadt, aki nem élte túl a kalandot.

Az iskolában az ötödik általánosig jutott, utána segítenie kellett a családjának és munkába állt, egy szabónál dolgozott segédként. Nagyon szeretett varrni, az első focicsapatának is ő varrta a saját kezeivel a szereléseket. Kiemelkedett a többi gyerek közül a rendkívüli atlétikai képességeivel, a helyi plébánia szervezte a rongylabdás focicsapatot és a különböző atlétikai versenyeket, amiken mindig kivétel nélkül Losi volt a legjobb. A sport mellett a másik szenvedélye a zene volt, klarinétozott a helyi zenekarban és volt egy remek “mellékállása” is. A romantikára vágyó párocskáknak ő biztosította a zenei aláfestést a randevúknál, a szolgálatait általában kenyérrel és szalámival fizették meg.

fotolosi_f

Egy fehér Roma mezben

A falujában, egy Virtus nevű kiscsapatban, majd a Soncinesében kezdett el játszani, 1951-ben átkerült a Cremonesébe, ahol remekül szerepelt és felkeltette több nagy klub érdeklődését. De amikor végül 1954-ben a Cremonese eladta a játékjogát, Losi nagyon meglepődött. Korábban kipróbálták a Bolognában és az Interben, ahol megnyerte a Sanremói Tornát is, ő szerezte a győztes tizenegyest.  A Roma neve viszont fel sem merült, öregkorában mesélte, hogy végül sose tudta meg, hogy ki jelezte őt a Rómának.

Így mesélt a Rómába igazolásáról: “Épp otthon voltam a faluban, amikor telefonáltak apám vette fel a kagylót és boldogan elújságolta, hogy megyek játszani a Serie A-ba. Visszahívtam a Cremonesét és megbeszéltem, hogy másnap megyek Cremonába és aláírjuk a papírokat. Nem mondták meg, hogy melyik csapat vett meg, mi apámmal azt hittük, hogy a Bologna, apám nagy Bologna szurkoló volt és amikor másnap Cremonában ott várt minket a Roma egyik vezetője, én annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam. Számunkra akkoriban a faluban Róma csak egy látomás volt és én picit tartottam is a fővárostól, de végül nem tétováztam, azonnal aláírtam a szerződést. A Cremona 500.000 líráért vett meg és 8 millióért adtak el, jó üzlet voltam.”

kupasmezben

Egy kupagyőztes mezben

Tehát Losi 19 éves korában ott találta magát a fővárosban, akkor még nem is sejtette, hogy ő lesz “Roma szíve”, hogy 15 év alatt, 386 bajnokit fog játszani Roma mezben, abból 299-et kapitányként. Az első meccsét a Rómával 1955 márciusában játszotta, egy 3-0-ás győzelemmel mutatkozott be az Olimpicoban a címvédő Inter ellen. Apropó Inter, amikor sikeres lett, Helenio Herrera, személyesen a “mágus”, kiválasztotta Losit az Interbe, meg is keresték: “Mennyi pénzt kapsz a Rómában? Mi háromszor annyit fizetünk!” De Losi nem ment el, eszébe se jutott. Akkoriban még ilyen is volt, hogy a pénz másodrendű.

Jóval később viszont, amikor Herrera a Rómát edzette, Losi egyáltalán nem volt jóban a dél-amerikai “mágussal”, szerinte részben mert a népszerűsége a szurkolók körében elhomályosította az edzőt. Amikor pedig a csapattársa Taccola meghalt szívelégtelenségben Cagliariban, egyesek szerint mert Herrera túlterhelte a betegeskedő játékost, Losi sosem bocsátotta meg az edzőnek, hogy visszavitte Rómába a csapatot és Losinak egyedül kellett elvinnie a halálhírt Taccola családjának. Meg ott van az a régi, doppinggyanús történet is, Losi elmesélte, hogy sosem fogadta el az evoran tablettákat, amiket Herrera minden nap kiosztott a játékosoknak és amiket a gyúró Wanono hozott neki Franciaországból. Sőt, még a többi játékost is igyekezett lebeszélni, az argentin mágus gyanús “vitaminjairól”. Persze erről nem illik beszélni, az Inter például egy időben előszeretettel feljelentette és beperelte azt, aki felhánytorgatta Herrera mester farmakológiai kísérleteit.

cartolinaasranni60_

Egy csapatkép a 60-as évekből, középen Losi a kapitányi karszalaggal

Losi egyik legnagyobb sikere az 1960-61-es Vásárvárosok kupája volt, amikor a Roma elhódította az első európai trófeáját. Nem nagyon beszélnek róla, pedig meg lehet nézni, utána lehet járni, a döntőben a Birminghamet vertük el összesítésben 4-2-re, 2-2 Angliában és 2-0 Rómában. Az már a Roma szokásos “szerencséjének” tudható be, hogy amikor az UEFA rátette a szutykos kis mancsait a VVK-ra és átkeresztelte UEFA-kupának, csak a poén kedvéért úgy döntöttek, hogy a VVK nem jogelődje a szép, új UEFA-kupának és a VVK-ban elért eredmények már nem számítanak. Hivatalosan semmit nem érnek, nulla, zéró. Komolyan, csapjátok fel a Wikipédiát: a VVK oldala úgy kezdődik, hogy “nem jogelődje az UEFA kupának”, az a legfontosabb tudnivaló. Most erre mit lehet mondani? Ez még annál is “viccesebb”, mint amikor a Lazio győzelme után, fogták és megszüntették a KEK-et. Szerintem ha valamelyik római klub egyszer véletlenül meg fogja nyerni a BL-t, vagy az EL-t, azzal a kupával is történni fog valami, figyeljétek csak meg.

Losi-620x354

Losi kapitányként átveszi a kupát

De komolyra fordítva, a VVK elődöntőjében a skót Hibernian volt az ellenfél és Skóciában 2-2 lett az eredmény. Akkoriban a válogatott minden felett elsőbbséget élvezett és a római visszavágót megelőző napon, Losi az olasz válogatottal játszott Bolognában Észak-Írország ellen, nyertek is 3-2-re. Másnap vonatra szállt és elment a Roma szállodájába, szó sem volt róla, hogy játszani is fog, de ő volt a kapitány és a csapattal akart lenni. Azonban a fővárosi csapat elég nyomott hangulatban volt, aznap zuhogott az eső, ami elméletileg a skótoknak kedvezett, úgyhogy amikor Losi megjelent mindenki a megváltót látta a kapitányban. Az edző Foni meg is kérdezte, hogy nincs-e kedve játszani? Erre az egész csapat elkezdte éljenezni és a vállát veregetni… Nem volt mit tenni, Losinak muszáj volt játszania.

Végül nagy szerencse volt, hogy játszott, mert a meccs úgy végződött 3-3-ra, hogy a legvégén Losi a gólvonalról piszkálta ki a skótok győztes találatát. Aztán a harmadik meccsen a Roma 6-0-ra elütötte a Hiberniant és ahogy már említettem, a döntőben elintézte a Birminghamet is. Ezzel időrendben a Roma volt a második olasz egyesület, amelyik nyert egy európai kupát, alig pár hónappal előzte meg a Roma sikerét a Fiorentina KEK győzelme.

Associazione_Sportiva_Roma_-_Coppa_delle_Fiere_1960-1961

Tiszteletkör a kupával

De Losi nemcsak a VVK-t nyerte meg a Rómával, kétszer is elhódította az olasz kupát, 1964-ben és 1969-ben. A bajnokságban pedig a legjobb eredménye egy harmadik hely volt, 1954-55-ben. Megfordult a válogatottban is, 1960-ban mutatkozott be, egy vereséggel a spanyolok ellen, rögtön az első válogatott meccsén megkapta ellenfélnek Gentót. De a jelek szerint elégedettek voltak a játékával, mert az összes meccsen játszott az 1962-es chilei vb-ig, ahol aztán játszott az NSZK és Svájc ellen is. Viszont nem játszott a házigazda Chile ellen elveszített, “santiagói csata” néven elhíresült meccsen, ahol az olaszok kiestek. Végül összesen 11 alkalommal játszott az olasz válogatottban.

Sivori_and_Losi

Losi és Sivori az olasz válogatottban

Sajnos a játékosi pályafutása a Rómában nem szépen ért véget, Herrera 1968-ban került a Roma kispadjára és ahogy már említettem, egyáltalán nem kedvelték egymást Losival, folyamatos volt a viszály a kapitány és az edző között. Végül 1969-ben úgy tudta meg, hogy már nem tagja a Rómának, hogy egy futárral küldték el a lakására a papírjait, egy rövid, formális köszönő levél kíséretében, amiben megígérték, hogy majd lesz egy búcsúmeccs is a tiszteletére, amire viszont soha nem került sor. De szerencsére soha nem ért véget a jó viszonya a romanista szurkolókkal, akik mai napig a legnagyobb kedvenceik között tartják számon.

totti-losi-1000x945

Totti, Rosella Sensi és Losi

Egy rendkívül tehetséges védőjátékos volt, aki rendhagyó módon végezte a munkáját, sosem volt durva és ritkán szabálytalankodott, a játéka legfontosabb eleme a megelőző szerelés volt. De hála rendkívüli atlétikai képességeinek, szerette a látványos, akrobatikus megoldásokat is, amikkel mindig hatalmas elismerést és tapsvihart váltott ki a közönségből. Soha nem állították ki, egész pályafutása során egyetlen sárgalapot kapott a leges-legutolsó meccsén, a Verona ellen. Elmondása szerint arról is Herrrera tehetett, aki azon a meccsen a kispadról folyamatosan űzte előre a Roma stopperét, Santarinit, Losi meg egyfolytában egyedül maradt a Verona két támadója ellen és úgy oldotta meg a helyzeteket ahogy tudta. Végül a harmadik szabálytalansága után, a bíró elnézést kért tőle és adott neki egy teljesen megérdemelt sárga lapot.

Losit az ellenfelek is tisztelték és szerették, részben az ügyessége, részben a rendkívüli sportszerűsége miatt. Szerinte Garrincha volt a legerősebb ellenfél aki ellen valaha játszott, de fogta Bobby Charltont, Sivorit, Corsit, Charles-t, Altafinit, Jeppsont, Jairt… Szoros barátságot ápolt Di Stefanóval, akivel egy dél-amerikai tornán ismerkedett meg, amikor a Madrid és a Roma játékosai ugyanabban a szállodában laktak. Di Stefano észrevette, hogy a rómaiak az Olaszországból magukkal hozott sajtot reszelik a tésztára, természetesen megkínálták és annyira ízlett neki, hogy megkérdezte, hogyan szerezhetne ilyet Madridban. Losi pedig felajánlotta, hogy ha megadja a címét majd ő küld neki sajtot, onnantól kezdve Di Stefano haláláig nagy barátok voltak, többször látogatták meg egymást Rómában és Madridban.

giacomo_losi_rovesciata

Voltak látványos megmozdulásai

Viszont Losi soha nem állított be rekordokat a góljainak a számával, a Rómában összesen 2, azaz kettő darab gólt szerzett. Mondjuk az is tény, hogy ezek a gólok pontot értek, a másodikat 1966-ban szerezte Foggiában, beállította a 2-2-es végeredményt. De legfontosabb gólja az első volt, avval a góllal lett belőle legenda a romanisták számára, akkor kapta a becenevét is:  Core de Roma.

Ezt a gólját 1961 januárjában szerezte, egy Roma-Sampdoria meccsen. A félidő 0-0-val zárult, de sajnos korántsem volt eseménytelen, először Guarnaccinak eltört a lába, akkoriban nem voltak cserék és a Roma emberhátrányba került. Majd Losi is lesérült, biztos góltól mentette meg a Rómát, amikor egy becsúszással megelőzte a Samp egyik csatárát, de közben a combja meghúzódott. Mivel a Roma már emberhátrányban volt, Losi nem jött le, hanem összeszorította a fogait, lement a védelem szélére és szó szerint fél lábon sántikálva a pályán maradt.

DDR-losi

Romanista kapitányok, De Rossi és Losi egy könyvbemutatón

Tehát az első félidő végére a Roma gyakorlatilag kilenc és fél emberrel maradt, de a második félidőben mégis megszerezte a vezetést Lojacono szabadrúgásgóljával. Azonban az emberelőnyben játszó genovaiak megfordították az eredményt, Cucchiaroni és Brighenti góljaival. A Roma viszont nem volt hajlandó feladni a meccset és a legendás “Piedone” Manfredini góljával egyenlített.

Pár perccel a lefújás előtt a Roma szöglethez jutott, amit Lojacono végzett el és Losi véghezvitt egy atlétikai hőstettet, fél lábbal ugrott fel fejelni és megszerezte a Roma harmadik, győztes gólját. Évtizedekkel később, Losi egy dokumentumfilmben így mesélt a góljáról: “Bevallom őszintén, magam se tudom, hogyan bírtam felugrani, de elfejeltem a labdát és egy emlékezetes gólt szereztem… Akkor lettem mindenki számára Core de Roma.”