Mediterrán növényeink gondozása, avagy kertészeti tippek Josétól

Az éghajlat változásával, és a hideg idő egyre későbbre tolódásával a november ma már nem feltétlenül jelenti a kerti munkák végét. A hajnali fagyok megjelenése azonban a szükséges elmaradások pótlását sürgetővé teszi. Most, ezen legfontosabb tennivalókat igyekszünk a kiskerttulajdonosok figyelmébe ajánlani.

José kertész első jó tanácsa: régi ruháink kitűnőek a kertbe!

Visszametszés

A bokros növényeink – mint akár a már fásodott szárú leanderek, rózsák, esetleg rozmaringok, vagy a még lágy szárú levendulák – visszavágása nem feltétlenül a téli fagyok miatt szükséges, sokkal inkább a forma kialakítása érdekében. Ha ugyanis tavaszra, a hajtások megindulása utánra időzítjük ezt a műveletet, egy szerteágazóbb növényt kapunk, amely lehet, hogy csak a nyár végén hoz virágot, amely így előfordul, hogy nem fordul termőre az év végére.

Különösen igaz lehet a gránátalmára, de talán még ennél is fontosabb: az elvárásaink visszametszése. Tavaly a szépen cseperedő, és nemzetközi ágon egészen ígéretes terméseket hozó csapatunk úgy tűnt nem bír egyszerre több hajtáson is kimagasló átlagot produkálni. Sajnos, idén sem lesz ez másként. A múlt héten teljesen egyértelművé vált, hogy a túl közel ültetett, rivális növénnyel egyszerűen kioltják egymás teljesítményét.

Az is igaz, persze, hogy Maurizio és José mesterkertészek sem törekedett a másik minden áron való elnyomására: eléggé visszavágták a teljesítményt, és különösen sok tápanyaggal sem látták el, a gyorsabb növekedés érdekében. Kezdetben a portugál alanyának hajtásai voltak ígéretesebbek, de a jobb oldal befejezései rendre elhaltak (Karsdorp labdáit azóta is a szomszéd mezőgazdasági földeken keresik). Ezután a lassan ébredező Lazio alany (kapu)fásodott be, végül gyümölcsöt ez sem hozott. Az idő haladtával elmondható, hogy teljesen reménytelenné vált, a kiadós termés mindkét növény, és kertész részéről. Az idei eredmények tehát elég elkeserítőnek mondható.

Íme a két alany egymásra növése, amely megakadályozza mindkettejük kiteljesedését.

Persze az adottságok nem ugyanolyanok, így majd csak tavasszal derül ki, hogy melyik mester járt jobban a kivárásos taktikával („érdemes, tavasszal ránézni a tabellára!”). Mindenestre José továbbra is hisz rendületlenül – vagy inkább reménykedik – a nagyobb téli öntözésbe, és a kedves szavakba (ami bizonyítottan valóban növekedés segítő lehet). És valóban, még három ág is egészségesnek tűnik, bár a kupa-hajtás is akadályozhatja a szomszédos alanyt…

Pihentetés

A másik nagyon lényeges téli tennivaló a terméshozam növelése érdekében, hogy igyekezzünk növényeinknek biztosítani egy megfelelő vegetációs időszakot. Persze vannak olyan alanyok is, amelyek a téli időszakban hoznak termést, mint amilyen a datolyaszilva (avagy kakiszilva), és Bove. Közös bennük, hogy nem igényelnek sok törődést, bírják a hűvös levegőt, valamint nagyon hasznosak lehetnek (vitaminforrás, vagy összekötő elem a középpálya és csatársor között). Nem véletlen, hogy José kedvenceinek számítanak, rendszeresen dicséri is őket, igaz az utóbbi technikailag még nem elég kiforrott, az előbbinek pedig egzotikus íze – amely leginkább a sárgadinnyére emlékeztet – nem mindenki kedvence.

A téli termőkön kívül a folytontermőkre is érdemes külön figyelmet szentelni. Maguk a növények az év egészében képesek új gyümölcsöket hozni, ehhez viszont különös gondoskodást igényelnek. A Lukaku paradicsom például minden héten más hátvédkaróval a hátában hozza remek terméseit. Általában jól elosztva a szezonban, nem véletlen, hogy az Európa Bajnoki legtöbbet termő címet elhozta a selejtezőkről (14 góllal). Az időjárásra, és talajra sem kényes, Belgiumban például egy éjszaka alatt 4 termést is szüreteltek róla (az azeriek nem túl nagy örömére). Viszont továbbra sem szabad elfelejteni, hogy ezek a növények is némi pihenésre szorulnak, ami nagyon nehéz, mert mind José, mind Domenico Tedesco (aki a nevének megfelelően tényleg német, meg mellesleg olasz is, és Lipcsében dolgozott a belga kispad előtt) mesterek nagy kedvence, még, ha helyenként indokolatlannak is tűnik a fajta erőltetése.

Az egészséges növényeink erős hajtásai jól megfigyelhetőek a képen.

Viszont a többi növényünk számára a vegetáció elsődleges lenne. Legalább egy pár hétig. Igaz, kulcsalanyaink többsége valóban nem volt kitéve nagy igénybevételnek: Celik, Ndicka, Kristensen, Aouar, Cristante, El Shaarawy, Zalewski, Azmoun és az említett Lukaku volt érintett. Paredes számára az utaztatás jelenthetett egyedül kockázatot.

Talán érdemes itt egy kicsit foglalkozni a tipikus növény betegségeinkkel is. A gyakori szalag és izomproblémák idén sem kerülték el kiskertünket. Jelenleg csak két alanyunk szorul rehabilitációra: Abraham január első felére, Kumbulla egy kicsivel későbbre lehet egészségesnek nyilvánítani talán, míg Smallinggal továbbra is gondok vannak. Utóbbi nehéz eset, korábban igazán balkonunk dísze lehetett, de igen kényes a talajra, és a tápoldatokra is, jövőre érdemes lehet majd elajándékoznunk (nyírja ki majd más, mi foglalkoztunk vele eleget). Mindenesetre José még szeretné egészségesen látni, de idén erre aligha van esély.

Szaporítás

További kerti tevékenység lehet az utánpótlásról való gondoskodás. Bizonyos fajok – mint mondjuk a füge, vagy a fiatal futballisták – szaporítása egészen egyszerű és eredményes lehet. Erről mai vendégünk Tiago Pinto beszél nekünk:

„A fügét számos módon lehet szaporítani. Zöld dugvánnyal, fás dugvánnyal egyaránt, de a legegyszerűbb módszer a sarjakkal. A sarjak az anyanövény tövében nőnek és eleve rendelkezhetnek kisebb gyökérzettel, így már életképesek, és hamarabb fordulnak termőre is, mint a növényről levagdosott hajtások.

Épp ilyen a Roma utánpótlás nevelése is. Szorosan a növény mellett növő hajtásokat hagyja megerősödni, így az anyanövény mellett hozhat egy-egy ág szintén szép teljesítményt. Tehát az elsődleges cél a nagycsapat lombkoronájába való beépítés lenne, és csak másodsorban kivenni a töveket és máshová helyezni.

Valamint szem előtt kell tartani az anyagi ráfordítást is. Ez egy sokkal olcsóbb módszer, mint az egyéb szaporítási módszerek – ültetőpor, komposztföld, második számú csapat – vásárlása, fenntartása.”

(Ez kielégítő válasz a kérdésre, tervez-e a Roma a közeljövőben második számú csapatot indítani, a Juventus és Atalanta után.)

Özön növények kiirtása

Talán érdektelennek tűnhet, de a legfontosabb, hogy télen se engedjünk teret az olyan inváziós fajoknak, melyek rövid időn belül átvehetik az irányítást kertünkbe, kiszorítva minden „hasznos” növényünket. Ilyen fajok lehetnek a lágy szárú japán keserűfű, az alkörmös; kúszónövényként a borostyán, vadszőlő, vagy a fás szárú akácfélék, esetleg a keleti ostorfa, vagy a nagyon veszélyes Udinese.

José a sajtótájékoztatón is felhívta a figyelmet, hogy ne hagyjunk nekik sok területet, mert nagyon gyorsan kontráznak, valamint távolról is jól nőnek (mármint jól lőnek), kiemelve Samardzicot és Walace-t. Valamint, hogy hiába sikerült megszabadulni pár nagyobb tőtől a nyáron (Beto és Becao neve hangzott el még), még mindig nagyon masszívak és nehezen legyűrhetőek.

Pedig úgy nézett ki nem indul nagyon szépen az évük, Sottil mestert a 9. forduló után állították fel, miután nem tudta megverni a Leccet sem (meg senkit előtte, viszont csak 3 vereségük volt), és leült a kerti kispadra az a Cioffi, aki már egyszer kertészkedett Friuliban. Nem különösen változtatott stratégiát, vagy a növények elrendezésén, és tulajdonképpen az eredményességen sem, még 2 döntetlen, de a Milan ellen már összejött egy győzelem is. Így nagycsapattól 3 vereség (Juventus, Napoli, Fiorentina), 1 döntetlen (Atalanta csak az utolsó pillanatokban egyenlített), és 1 győzelem, de az utóbbi kettő, már Cioffival. Tehát veszélyesek!

Tavaly egészen eredményesek voltunk ellenük. A Római meccs kifejezetten emlékezetes lett: Cristante beközött fejű büntetőjével, Belotti gólpasszal, Patricio 11-es hárítással, Abraham góllal.

A kemény kötésű ellenfeleink  ellen elkél a fizikai erő, így José mesternek elő kell keresnie a csákányokat, ásókat, láncfűrészeket, ha érdemi eredményeket szeretne felmutatni a szebb termés reményében! Mindezt vasárnap délután-este (18:00), villanyfényben, a szomszédok legnagyobb örömére.