Roncsderbi

Európai kupa forduló után rendezik meg ma kora este a római derbit. A két csapat idénye finoman fogalmazva is hagy teret a kritikára, meglepő pofonok, nehéz idénykezdés mindkét oldalon. Talán meglepő, hogy mi állunk jobban, de jelenleg ez a helyzet.

A Lazio jelenleg 10. helyen áll a tabellán, 5 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, nullás gólkülönbség, mondhatjuk, hogy egyensúlyi állapotban vannak. A legutóbbi fordulóban az idei meglepetéscsapat Bologna verte őket 1-0-ra, aztán hét közben a Feyenoordot már ők kalapálták el, hogy a BL csoportjuk második helyére lépjenek. Azért ne tévesszen meg nagyon a 10. hely, valójában egy ponttal vannak mögöttünk, és egy győzelemmel ők is és mi is közelebb kerülnénk az európai helyekhez. Hét közben Zaccagni térdsérülést szenvedett, így őt valószínűleg nem láthatjuk ma, de rajta kívül a szokásos csapatával kezdhet Sarri.

Mi a Leccét vertük heroikus küzdelemben hazai pályán hosszabbításban fordítva, így gondolhatnánk, hogy jó lelki állapotban várjuk a derbit, de aztán csütörtökön a Slavia ellen csúnyán kikaptunk az EL-ben. Persze a továbbjutás nincs veszélyben, de akkor is kínos kudarc volt. Sarri és Mourinho között ment a csörte hét közben, előbbi szerint a Roma barátságos meccset játszhatott hét közben, míg utóbbi felhívta a figyelmet a megnyert trófeák számára. Kicsit jobban ütött volna a visszavágás, ha aztán nem kapunk ki Prágában, de most itt az alkalom, hogy a pályán dőljenek el a dolgok.

Jó hír, hogy Pellegrini a kispadról már beszállhat ma, talán szükség is lesz rá, mert Dybala mostanában elég gyenge formát mutat, jól jöhet a padról valaki, aki tud kreativitást vinni a játékba. Karsdorp várhatóan kezdeni fog, az ő játékával nagyon elégedett volt Mourinho, a középpályán pedig Renato Sanches lehet friss ember a kezdőben.

A legutóbbi nyolc derbiből csak kettőt tudtunk megnyerni, óriási a nyomás a csapaton, amihez még hozzátesz a gyenge szezonkezdet is. A szurkolók viszont kitartanak a csapat mellett, és folyamatosan teltház előtt focizik a Roma. Őszintén megmondom, innen távolról egyre nehezebb nézni azt a kilátástalanságot, ami a Roma játékát jellemzi, de egy derbi győzelem talán lendületet adhatna a szezon hátralevő részéhez.