Azt azért nem állítanám, hogy áttört a gát azzal, hogy csütörtök este Pellegrininek végre sikerült meglőni az év első akciógólját, de legalább valami szivárgás észlelhető volt. Igaz az ellenfél sem torinói csapat volt ezúttal, hanem egy viszonylag tartalékos Parma (amennyire ugye Olaszországban a kupát komolyan szokás venni.) Ennek ellenére egész kellemes esti szórakozást biztosított a Roma, néhány pozitív jellel.
A Roma szokás szerint egy tartalékosabb csapattal kezdett, nem játszottak a legfontosabb kezdőjátékosok, akiken hétről hétre egyre jobban látszik a fáradtság… hopsz, rossz blog. Szóval természetesen tartalékok hiányában nagyon tartalékosan sem lehet felállni, akik bekerültek, azok is inkább kényszerből: Dzeko eltiltása miatt Kalinicet láthattuk végre, Zaniolo sérülése miatt (január 26.-án Ferenc pápa ad majd neki egy különleges kiadású Bibliát (ez mit takarhat vajon, vannak benne extrák meg kimaradt jelenetek?) szóval az olaszok tényleg mindent megtesznek a felépüléséért) pedig Ünder kapott végre sérülése óta egy teljes meccset. Cristante sérüléséből visszatérve rázódhatott játékba. Én kicsit hiányoltam Santont esetleg vagy Cetint, bár Kolarov alternatívájának mindenki elég rizikós a csapatból, Mancini-Smalling páros esetében pedig a fáradtság nem olyan nagy probléma.
A mérkőzés először jó tempóban kezdődött helyzetekkel mind a két oldalon, először inkább a Roma, aztán valamennyire a Parma percei következtek. Az első félidőben voltak biztató megmozdulások és teljesítmények. Meglepő módon Ünder osztott néha kifejezetten jó passzokat, Kalinic pedig felőlem a Genoa ellen is lehetőséget kapna: a teljesítménye nulla volt, ami pont több mint amit Dzeko idén eddig hozzá tudott tenni. Ráadásul a horváton még azt is láttam, hogy sokkal inkább igyekszik, bizonyítani akart (de nem minden áron, másoktól elvéve a lehetőséget, Pellegrininek is szépen készített le) csak látszott rajta a krónikus játékhiány. Gondolom nem fog megtörténni, hogy tényleges verseny legyen azon a poszton, de szurkolok a horvátnak.
A második félidőben aztán szerencsére gyorsan beérett a sok helyzet: egy nagyon szép összjátékból (érdekes, nem az idei hatszáznegyvennyolcadik beívelés vezetett sikerre, ki gondolta volna?!) Pellegrini végre nem fölé lőtte méterekkel, hanem nagyon szépen elhelyezte a labdát a kapu túlsó végében.
Innentől fellélegezhetett a Roma és bár a 70. perc környékére kezdett kicsit felpörögni a Parma. Kluivert beállítása sikeresen lehűtötte őket: több megindulás után végül egy szintén tőle eredő akcióból lett sikeres egy beadás, mivel Barilla kézzel belekapott Florenzi labdájába, így Pellegrini ezúttal egy tizenegyest is értékesíthetett. Ezzel igazából el is dőltek a lényegi kérdések a találkozón, megúsztuk a rémként tornyosuló lehetőségét (még) egy lebőgésnek és a hosszabbításnak is.
Összességében inkább biztató jelek voltak most ezen a meccsen, bár persze ez mindig függ az ellenféltől is: ez a Parma most nem nehezítette túlságosan a dolgunkat. Ennek ellenére Pellegrininek nagyon jól jött ez a két gól, remélem Kalinic is kezd bemelegedni, Ünder egyértelműen jobb formában volt mint eddig amikor beállt. Cristante meccsbe rázódása Veretout legutóbbi hibái miatt (is) jó jel, emellett Kluivert állt be még lendületesen és hasznosan. Jobban kedvelem Perottit és játékát, de hasznos tud lenni a holland, főleg így előnyben.
A lényeg viszont, hogy továbbjutottunk és már rögtön jövő héten, szerda este visszavághatnánk a Juventusnak a vasárnapi meccsért: Torinóba látogatunk majd az elődöntőbe jutásért.