A rangadókkal teletűzdelt utolsó fordulóban a Roma a Juventust fogadta az Olimpico-ban, azonban hiába kezdett két meccsel otthon a fővárosi csapat, két vereséggel és egyelőre akciógól nélkül indította az évet. Idén nem csak a támadójátékban tűnik nehézkesnek az áttörés, de az ellenfél is könnyebben okoz zavart a védelmünkben mint a téli szünet előtt. Így történt a Juventus ellen is, gyakorlatilag a lényegi kérdések eldőltek már 10 perc alatt, utána már csak egy visszaálló csapat ellen tudott a Roma helyzeteket kidolgozni.
A mérkőzés elején nagyon gyorsan elintézte magának a nyugalmat a Roma: a 7. percben egy szabadrúgás után Demiral rúghatott a hosszún egy gólt, majd Veretout aludt el a labdával a lábánál, amiből a labdát ellopó Dybala harcolt ki egy tizenegyest. Ezt persze Ronaldo értékesítette. Ezután a Roma következett volna, de az első félidőben nagyon nehezen ment, hogy bármit mutasson a csapat. Azért a már csak védekezésre koncentráló Juventus ellen sikerült helyzeteket kidolgozni, de ezekben nem volt köszönet. Csakhogy a Rudi Garcia által olyannyira áhított konzisztencia meglegyen ebben a 90 percben is, mint a másik torinói csapat ellen is Pellegrini és Dzeko jobbnál jobb lehetőségeket puskázott el. A nagy slágerek: „a védő kisebb mint a kapu, eltalálni is nagyobb dicsőség” vagy az „itt a labda, hol a labda, földbe rúgok, hátha inkább eltörik a boka” kezdetű nóta valamint az örök klasszikus: „vert helyzetben a védelem, én márpedig fölé emelem”. Dzeko rúgott egy kapufát is, az volt talán a legjobban kivitelezett Roma lehetőség a meccsen, ami gólt érdemelt volna. A többi esetben tényleg érthetetlen dolgokat műveltek a Roma játékosok a kapu előtt.
Aki kíváncsi egy pár példára annak ezt az erősen megvágott összefoglalót ajánlom mazochizmusának kiélésere. Aki pedig csak egyetlen orbitálisan elszúrt Roma helyzetet néz meg ma annak 3:30-tól ajánlom, ahogy DJ Dzeko és MC Pellegrini csodálatos metaforikus érzékkel összemixeli földberúgós és égbeemelős közönség kedvenceket. A harmadik, (tehát az előttem álló védőbe rúgom a labdát megoldás) sikeresebbnek bizonyult, mert az egyik alkalommal Ünder lövése után kivételesen valóban jogosan reklamáltak a játékosok kezezés és tizenegyes miatt. Így pozitív színben mutatta meg magát a VAR most, mert valóban szabálytalan volt. Perotti szépíthetett tizenegyesből (látszik, hogy már kezd kiöregedni, itt fölé lőni lett volna igazán trendi, de sebaj). Ezen kívül Kolarovnak is volt két jó lehetősége szabadrúgásból egyenlíteni, de az se változtatott volna azon, hogy akcióból kínosan gólképtelen a Roma. Ennek az okát pedig szerintem elég könnyű megtalálni, hiszen nem ritka úgy hivatkozni a centerre, hogy „gólfelelős”. Fonseca is azt mondta, hogy nem szeret egyéni hibákat kiemelni, de itt nem a rendszerrel van hiba. Egyet tudok érteni, mert a Torino, de főleg a Juventus ellen szép helyzeteket tudott kidolgozni a csapat.
Végül pedig ahogy az angol mondaná: címezzük meg az elefántot a szobában. A mérkőzés kimenetelében a 3 pontnál többet vesztett nem csak a Roma, de az olasz és az európai foci is. Zaniolo össze-vissza bolondította a Juventus játékosait, akik ezt megunva egyszer úgy gondolták, hogy elölről, hátulról ketten kéne faultolni ezt a „vadállatot”. Ez pedig olyan sikeresen történt, hogy (feltehetőleg) a már előző nap is igénybe vett gyep segítségével elszakadt Nicolo térdszalagja. Ez félév pihenőt jelent, ezzel pedig a szezon hátralevő részében, kupával, BL-ért folyó kiélezett harccal együtt, nagy valószínűséggel a 2020-as EB-nek is búcsút mondhat az olasz válogatott. Hatalmas csapás ez a Roma, az olasz válogatott és persze maga Zaniolo számára is. Csak remélhetjük, hogy ez a borzalmas sérülés nem töri meg a karrierjét, mint sokaknak tette. Nem erőlteti a felépülést kockáztatva az egészségét, és sikerül majd az olasz (és római) futball olyan meghatározó alakjává válnia, amit mindenki remél vele kapcsolatban.
Forza Nicolo!