A végén jön a neheze

Az őszi szezon záróakkordjaként a Juventus-t fogadjuk vasárnap este az Olimpicóban. Bár 2019-et szépen búcsúztattuk, az újévet egy viszonylag jó játékkal elért vereséggel kezdtük, ilyen körülmények között várjuk Sarriékat. A forduló előtt a Juventus az Interrel együtt vezette a tabellát, és a múlt héten idei talán legjobbjukat nyújtva 4-0-ra győzték le a Cagliarit. Mivel az Inter pontokat vesztett az Atalanta ellen, előttük itt a lehetőség, hogy egyedül álljanak élre, nekünk pedig az Atalantát kéne lerázni.

Képtalálatok a következőre: lorenzo pellegrini vs juventus"

Sarri regnálása a Juventus élén igencsak ellentmondásos. Harcban állnak a Scudettóért, nem sok meccset engednek ki a kezükből és a BL-ben is könnyedén jutottak tovább a csoportjukból, ennek ellenére mégsem minden rózsaszín a csíkosoknál. Az újságokban megy a vita, hogy ez mennyire Sarri vagy inkább még Allegri csapata, ami önmagában nem sokat jelent, Allegri mellett a kezdetekkor pont ugyanezt emlegették pozitívumként, hogy nem változtat működő dolgokon átmenet nélkül. Identitás szempontjából talán hasonlóan útkeresőként a senki földjén kóborolnak, mint pár éve a Roma, csak persze sokkal nagyobb sikerekkel.

A szezonban még csak kétszer kaptak ki, mindkét alkalommal a Laziótól decemberben, a bajnokságban és a szuperkupában. Ezen kívül pontokat is ritkán veszítettek, leginkább a rangadókon teljesítenek jól, verték idegenben az Intert és az Atalantát, megverték a Napolit, a Milant, egy döntetlen és egy győzelem a mérleg a BL-ben az Atletico ellen. A három bajnoki iksz a Lecce, a Fiorentina és a Sassuolo ellen érkezett, meglepően a gyengébb csapatok ellen.

A Roma ellen nem lesz ott Chiellini, Khedira és az eltiltott Bentancur, viszont De Ligt akár játszhat is, miután az utolsó öt fordulóban kimaradt a kezdőből sérülés miatt. Higuain szereplése azonban kérdéses, így nem láthatjuk a nagy nehezen összeálló Dybala, Higuain, Ronaldo hármast. Pipita hiányában valószínűleg Ramsey játszik trequartistaként, Dybala pedig feljebb léphet Ronaldo mellé.

Ami minket illet, visszatért a keretbe Cristante, Spinazzola és Bruno Peres is, bár kezdeni természetesen egyikük sem fog. Jobboldalon ismét Florenzit várhatjuk, ő pedig várhatja a Juventus akcióit a saját oldalán. Ronaldóék egyenlő arányban használják a két szélt, de ma alighanem túlnyomóan a jobboldalunkat támadják majd Sandróval és Ronaldóval. A double pivotban szerintem akkor is maradni fog Veretour és Diawara, amikor Cristante már száz százalékos lesz, jelenleg a legjobban működő csapatrész, nem érdemes hozzányúlni.

Képtalálatok a következőre: dzeko vs juventus"
A kezdetekkor.

Az utolsó öt Roma-Junventus-on a Roma háromszor nyert, kétszer pedig döntetlen lett a vége. Ahhoz, hogy a mostani akadályt sikerrel vegyük, figyelni kell, hogy a jobb oldalunkat ne szedjék szét teljesen, hogy ne legyen túl nagy hely a védők és a középpályások között. Meg kell akadályozni, hogy Pjanic-nak és Ramsey-nek sok ideje legyen szervezni a Juventus játékát, a védekezésüket és a támadásépítéseiket pedig agresszív letámadással kell ellehetetleníteni. A Juventus a legdominánsabb csapat a bajnokságban, de Fonseca Romája sokat ért a szezonkezdet óta, az idei legnagyobb teszt következik.