Elmaradtak az izgalmak

Annak ellenére, hogy nagyon sok csapat volt érdekelt az utolsó fordulóban ilyen-olyan szempontból, végül egyáltalán nem történtek meglepetések, mindenhol érvényesült a papírforma. Az összes BL helyért küzdő csapat nyerni tudott, ezzel az Atalanta és az Inter ment a legrangosabb kupasorozatba. A Milan az EL csoportkörbe jutott, nekünk pedig az az öröm jár, hogy július 25.-nél tovább nem kell tovább várni hogy újra tétmeccsen nézhessük a kedvenc csapatunkat és már augusztus végéig 3 darab oda-vissza vágós mérkőzésen kell túljutni (feltehetőleg „Európa” legegzotikusabb szegleteiben, akár Magyarországon is) azért, hogy EL csoportkörbe juthassunk.

Perotti a búcsúmeccsek megmentője.

A mérkőzés olyan volt nagyjából mint a szezonunkban az összes többi, átütő erő nélkül próbáltuk érvényesíteni a papírformát, de néha kellemetlenül egy szinten voltunk az ellenféllel. Mirante nagyon sok védést mutatott be amikre szükség is volt, míg elől Perotti és Pastore voltak a legveszélyesebbek, cikáztak a Parma védők között, de a befejezések, utolsó passzok nagyon nem voltak a helyükön. Aztán egy ilyen Perotti akcióból alakult ki komolyabb káosz a kapu előtt, ami végén Pellegrini-nek sikerült megszerezni a vezetést és bevágni a kipattanót (egyébként Gagliono öngóljaként jegyezték hivatalosan).  Ezután nagyon sokáig semmi érdemleges nem történt, a Roma azért becsületből támadott, látszott, hogy szeretnének gólt szerezni, de láthatólag nem osztották a  játékosok azon véleményem, hogy nekik mindenképpen meg kéne tenni a tőlük telhetőt és ötöt gurítani a Parma-nak.

Csodálatos kép a meccs előtt.

Aztán a második félidőre végképp leült a meccs és nem történt semmi érdemleges. A játékvezető egy, a stream alapján eléggé egyértelműnek tűnő tizenegyestől megmentette a csapatot, de egyébként Gervinho is kegyes volt, gyakran került ziccerbe amit rendre a nézőtérre bombázott. A 81. percben cserélte le Ranieri De Rossi-t, mindenki gratulált neki, álló ováció az Olimpico-ban. Utána is még a kamera inkább azt mutatta ahogy a kispadon is mindenkivel ölelkezik, valószínűleg a Roma játékosok is ezen gondolkozhattak, mert pár perccel később Gervhinho már akkora helyzetbe került amit ő se tudott jó szívvel kihagyni. A korábban kilátástalan támadások után azonban 3 perccel később egyből jött egy lehetőség, Ünder beadását fejelte a kapuba Perotti, aki Totti búcsúmeccsén és most is győzelmet ajándékozott a visszavonuló legendáknak.

Ezután jött természetesen De Rossi búcsúja amiről írni bármit is, teljesen felesleges. Mindent elmondanak a képek és persze az egészről készült videó: